Június 22.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Szent Paulinus püspök pogány családban született Bordeaux közelében, 353/54-ben. Apja magas rangú császári hivatalnok volt, ősei hatalmas vagyont gyűjtöttek össze. Életrajzot nem írtak róla, de a levelezéséből és egyéb munkáiból tudunk néhány részletet az életéről.

Szent Ágoston kortársa volt: születésük és haláluk éve szinte azonos. Paulinus Gallia leghíresebb iskolájába járt Bordeaux-ban. A pogány Ausonius volt a tanára, köztük bensőséges barátság alakult ki. Amikor Ausonius Itália, Illíria és Afrika prétori prefektusa lett. Mindent elkövetett kedves tanítványa érdekében, aki szintén hivatalnoki pályára készült. Ennek tudható be, hogy Paulinus szenátor, majd 381-ben Campania kormányzója lett.

Paulinust különösen meghatotta az az áhítat, amellyel Szent Félix vértanú sírját vették körül. Már ekkor, pogányként Szent Félixnek ajánlotta életét. Hivataláról 384-ben lemondott, és feleségével, Teréziával együtt hispániai birtokára indult. Itt végre született egy gyermekük, de a fiú nyolc napos korában meghalt. Ezután aquitániai birtokukra vonultak vissza, hogy távol a közügyektől és háborúskodásoktól a költészet és a filozófia szépségeit élvezhessék.

E csendes esztendők alatt megérlelődött elhatározása, hogy megkeresztelkedik. A katechumenátus után a bordeaux-i püspök 389-ben megkeresztelte. Paulinus túl volt már harmincötödik évén. A keresztség napja Paulinusnak a megtérés napja volt. Szakított a pogány kultúrával, maga mögött hagyta a Krisztust nem ismerő antik világot. Feleségével együtt ismét Hispániába utazott, s ott kezdte valóra váltani az evangéliumban hallott igéket. 393-ban eladta hispániai birtokát, és árát szétosztotta a rászorulók között, majd megkezdte  ,,szerzetesi” életét.

Paulinus az akkori, nyugaton otthonos „szerzeti életvitel” nyomán úgy határozott, hogy elvonul a világtól, és az evangéliumból tanult szegénység és alázatosság követője lesz. Barcelona népe Paulinust papjaként akarta látni. Ő csak azzal a feltétellel vetette alá magát a nép akaratának, ha terve szerint Nolában megtelepedhet. 394 karácsonyán Lampius püspök pappá szentelte, Paulinus pedig mindjárt a következő évben társaival útra kelt Nola felé. Vele tartott Terézia, aki ettől kezdve csak lelki társa volt.

Nolába érkezve Paulinus és társai Szent Félix sírja közelében, a városon kívüli barlangokban telepedtek le. A szerzetesi közösség ‒ külön laktak a férfiak és külön a nők ‒ lélekben és hitben egy volt. Imádságaikat a vértanú sírja körül végezték. Egyszerű ételüket közös asztalnál fogyasztották, és mindig vendégül látták a zarándokokat. Paulinus dicsőítő verset írt Szent Félixről a szerzetesi közösség külön örömére. Életükben a szegénység és az alázatosság játszotta a főszerepet, és ez különös fényt adott lelkületüknek más hasonló közösségek között.

Teréziáról 408 után arra lehet következtetni, hogy még abban az évben meghalt.

Paulinust 409 körül megválasztották Nola püspökévé. Fölszentelésének évét csak Szent Ágoston leveleiből tudjuk kikövetkeztetni, aki 410-ben már Paulinus püspöknek írt.

A következő húsz évről nincsenek adatok. Föltételezzük, hogy minden energiáját lekötötte a püspökség, a Szent Félix-zarándokhely és a város gondja, mert előbb a gótok, majd a vandálok vonultak át a vidéken.

A püspök haláláról szóló följegyzés szerint az utolsó napon Paulinust meglátogatta két szomszédos püspök. Velük még szentmisét koncelebrált, majd a házába hívta őket, és buzdító szavakat intézve hozzájuk a halálára készült. Másnap, 431. június 22-én reggel halt meg. Abban a templomban temették el, amelyet ő maga építtetett Szent Félix tiszteletére. Később, a vandálok földúlták a szentélyt, és tisztelete feledésbe merült. Szent maradványait a 11. században vitték Rómába, és a Szent Bertalan-templomban helyezték el a Tiberis szigetén. X. Pius pápa 1908-ban elrendelte, hogy Paulinus ereklyéit vigyék vissza Nolába. A szent püspök ünnepét ő terjesztette ki az egész Egyházra.

*

Paulinus kitűnt a szegénység szeretetével.„Szerzetesi élete a szegénység és az alázatosság szeretete volt, és ez kiemelte más hasonló közösségek közül Megtérése után Paulinus a birtokait pénzzé tette és az Egyház karitatív céljainak szolgálatára adta át. Ezt tette Galliában és Hispániában is. Nolában azonban, ‒ mivel már korábban állt egy kis templom Szent Félix sírja felett ‒  amikor társaival együtt a sír közelében megtelepedett, itáliai birtokai árán új templomot emeltetett a sír fölé. A templomhoz csatlakozott három oratórium, egy keresztelőkápolna, egy szállás a zarándokoknak és azok a cellák, amiket maguk használtak. Alázatossága és a szegénység iránti szeretete mindmáig például szolgálhat.

Paulinusnak lelkipásztori buzgósága is figyelemreméltó volt. Szent Ambrus munkássága és a népért való áldozatkészsége indította arra, hogy megkeresztelkedjék. Püspökként aztán utánozta őt és kortársát Szent Ágostont. Lelkipásztori tevékenységében nagy segítségére volt, hogy távol a közügyektől és háborúskodásoktól a költészet és a filozófia szépségeit élvezhette. Megtanulhatjuk tőle, hogy a költészet és a helyes filozófia nem eltávolít a hittől, hanem buzgóságunkat növelheti.

*

„Krisztus testének lettem a részese én. / Értem gyötrődött. Értem kelt sírja öléből. / S felvitt Atyja elé, túlnan a csillagokon!”(Nolai Szent Paulinus verseiből)

Írta: Lapos Zoltán