"De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!"
Még emlékszem, mekkora élmény volt elsőéves egyetemistának lenni. Rögtön az első félévben be kellett járnom több olyan "alapozó" előadásra, melyeken rajtam kívül másik kétszáz elsőéves hallgató is részt vett. Az ilyen nagylétszámú kurzusoknak voltak előnyei és hátrányai is. Előny volt például az, hogy nem volt tanár, aki komolyan vette volna a katalógus írását, így egy-egy ellógott órán fel se tűnt senkinek, ha nincs ott valaki. A hátránya viszont az volt, hogy esélyünk se volt személyes kapcsolatot kialakítani a tanárral. Egy voltunk a kétszáz közül, és ki az, aki képes ennyi embert észben tartani?
Egy alkalommal nagy meglepetés ért. A folyosón összefutottam az egyik ilyen kurzust tartó tanárommal, udvariasan köszöntem neki, ő pedig megállított: "Maga is jár az előadásomra, igaz? Anglisztikát tanul, jól emlékszem?" Soha előtte nem beszélgettünk, de ő mégis tudta, ki vagyok. Olyan jó érzés volt ez a fajta figyelmesség, hogy máig emlékszem rá.
Amikor ezeket a verseket olvassuk, legtöbször saját magunkra értjük őket. „Ne félj, Krisztián, mert megváltotta lak! Neveden szólítottalak, enyém vagy!” Milyen bátorító szavak ezek! Isten pontosan tudja a nevünket, minden hajunk szálát számon tartja, minden gondolatunkat ismeri, és még sokáig sorolhatnánk, hogy milyen bensőséges az a kapcsolat, amit ki kíván alakítani velünk. Bizalom, szeretet árad ezekből a szavakból.
Bátorító, megerősítő, reményt adó gondolat ez. Isten annyira ismer bennünket, hogy tudja azt is, hogy hogyan becéznek bennünket a szeretteink. De van ebben a gondolatban valami, ami még ennél is csodálatosabb.
Ez a vers nem rólad szól. Nem is rólam. Még csak nem is kettőnkről, vagy valaki másról. Ez a vers Izraelről szól. Ha megnézed az előző fejezetet, azt láthatod, hogy Ésaiás próféta nem másról, mint a Megváltóról, Jézus Krisztusról beszél. Olyan pontossággal ír róla, hogy lehetetlen összekeverni bárki mással.
A Messiás eljön, megvált bennünket, és mindeközben alázattal, szeretettel, együttérzéssel él. A fejezet vége azonban váratlan fordulatot vesz. Noha a Messiás minden kétséget kizárólag Izráel népének a javáért jött a földre, a nép nem volt hajlandó befogadni őt. De nem mindig lesz ez így!
A 43. fejezet nem rólad és nem rólam szól. A ma olvasott vers mindannyiunkról szól. A „lelki Izraelről”. Isten nevünkön szólít bennünket, övéi vagyunk, úgy egyénileg, mint közösségileg. És ez ma, amikor embertársaink háború terhe alatt sínylődnek, különösen nagy reménységet adhat mindenki számára.
"Ne félj Magyarország, mert megváltottalak. Orosztország, neveden szólítottalak, Ukrajna, enyém vagy!" Mert Isten minden nemzet Istene.
Áldott napot!
Kommentáld!