December 15-én, szerdán délután a Vatikán közelében lévő Szent Joachim pápai templomban a „Nők a Vatikánban” Társulat és a Szentszéki Magyar Nagykövetség közös szervezésében P. Federico Lombardi SJ, a társulat lelki vezetője adventi szentmisét mutatott be, amelyen hálát adott a szeptemberben Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kegyelmeiért.

Vertse Márta – Vatikán

A szertartáson koncelebrált P. Vértesaljai László SJ, valamint Lőw Gergely és Kovács Zoltán atya, a római Pápai Magyar Intézet ösztöndíjasai. A szentmise végén Dr. Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki nagykövet beszédet mondott. Jelen volt Papp László, a nagykövetség első beosztottja is. Az ünnepi szertartáson részt vett Románia, Csehország, Szerbia, Törökország és a Monacói Hercegség szentszéki nagykövete.

 

A plébániatemplomot, amely egészen közel van a Vatikánhoz, vagyis, ahhoz a helyhez, „hol Rómának dobog szíve”, az egész világ katolikusai ajándékozták XIII. Leó, Gioacchino Pecci pápának, hogy összehangolják az Oltáriszentség örökimádását a nemzetek között. Tehát ennek a „pápai templomnak” a küldetése, hogy adorációban összekapcsolja az öt világrész katolikus híveit, szorosan fűződik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok céljához, ami az Eucharisztia tiszteletének elmélyítése világméretű szinten.A szerdai nemzetek szentmiséjének szertartása előtt P. Piotr Sułkowski CSsR, redemptorista plébános bemutatta a jelenlévőknek a templom történetét, amelyet most mi is felidézünk.

 

Maga XIII. Leó pápa fejezte ki azt a kívánságát, hogy építsenek egy templomot védőszentje tiszteletére. 1890. augusztus 16-án, Szent Joachim liturgikus emléknapján ünnepélyes fogadást tartottak a Szentatya tiszteletére a Vatikáni Apostoli Palotában. Ekkor a pápa összehívta a bíborosokat és az összes vendéget magánkönyvtárába, és családias beszélgetés formájában közölte kívánságát: Róma eltűnő félben lévő városnegyedében építsenek egy Szent Joachimnak dedikált templomot azzal a céllal, hogy egyben legyen egy engesztelő szentségimádási nemzetközi központ. Azon kevés templom közé tartozik, amely rendelkezik a pápa jelzővel, vagyis a pápa tulajdona, mivel az egész világ katolikusainak adománya XIII. Leó pápának, akinek minden utóda örökli az „ajándékot”.

 

A katolikusok 1890-ben kezdték meg világszerte a gyűjtést, hogy ünnepélyesen megemlékezzenek XIII. Leó pápa (1878-1903) pappá szentelésének 50. évfordulójáról (1887) és püspökké szentelésének 50. évfordulójáról (1893). Huszonhét nemzet válaszolt nagylelkűen a felhívásra, közülük a következő tizennégy emelt kápolnát a templomban: Brazília, Portugália, Bajorország, Lengyelország, Kanada, Anglia, Egyesült Államok, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia, Írország és Argentína. A 27 adakozó nemzet neve a templom főbejárata felett olvasható a XX. század elején használatos névnek, írásnak megfelelően: Chile, Columbia, Brazil, United States, Polacy, Lietuva, Russya, Romania, Schweiz, British Empire, Bayern, Portugal, España, France, Italia, Österreich-Ungarn, Belgique, Deutschland, Nederland, Hellas, Memalik-i Osmaniye, Mexio, Bolivia, Venezuela, Republica Argentina, Perù.

 

Az alapkőletételre 1891. október 1-én került sor. XIII. Leó pápa 1898. július 20-án a redemptoristákra bízta a templomot, amelyet augusztus 20-án nyitottak meg. Egy héttel később, augusztus 28-án a Redemptoristák Kongregációja birtokába vette a bazilikát, az ünnepélyes felszentelést az alapkőletétel után húsz évvel, 1911. június 6-án, Szent X. Piusz uralkodása idején, Pietro Respighi bíboros, a pápa római helynöke végezte el.

 

A hatalmas kupolát csillagalakú nyílások borítják be, elegendő természetes fényt biztosítva a templom belsejében. A tetején lévő lanternát, a földszint felett 57 méter magasan szentségtartó dísziti, emlékeztetve a templom sajátos feladatára: legyen a katolikus nemzetek engesztelő szentségimádásának központja. A templom főbejáratánál hat egyméteres átmérőjű korinthoszi oszlop áll, felettük a főgerendán, a homlokzatot díszítő függőleges falon, a főhajó szélességében velencei művészek csodálatos mozaik alkotása ábrázolja a katolikus világ Engesztelő Szentségimádását, ahogy ezt a latin felirat is tanúsítja: „Orbis catholicae Romae divinis pro iuribus reparandis adoratio”, „A római katolikus világ szentségimádása a jogok helyreállításáért”.  A mozaik közepén egy oltárra ki van helyezve adorációra az Oltáriszentség, körülötte imádkozó angyalok. Balra VIII. Kelemen pápa, aki térden állva végzi az adorációt. Jobbra XIII. Leó pápa imára hívja a világ öt földrészének híveit. VIII. Kelemen pápa (Ippolito Aldobrandini 1592-1606), Péter 231. utódának az alakja azért jelenik meg a főbejárat mozaikján, mert 1592-ben, pápasága első évében közzétett „Graves et Diuturna” k. bullájával ő rendelte el a „Római negyven óra” nevű ájtatosságot, vagyis a negyvenórás szentségimádást, Jézus 40 órás sírban nyugvásának emlékére. Búcsút engedélyezett azoknak, akik legalább egy órán át részt vesznek az imádságban. XIII. Leó pápa 1897-ben pedig az egész világra kiterjesztette az ájtatossághoz fűződő, kezdetben csak Róma városára vonatkozó búcsúkat.  

A mozaikon látható kontinenseket öt női alak ábrázolja a következő sorrendben: Ázsia, Afrika, Európa, Óceánia és Amerika. A háttérben az oltártól balra Mózes, jobbra pedig Szent Péter és Szent Pál alakja látható. A mozaik két szélét a következő négy szent alakja gazdagítja: Assisi Szent Klára, Aquinói Szent Tamás, Liguori Szent Alfonz és Liège-i (Cornillon-i) Szent Júlia. Mind a négyen kitűntek az Oltáriszentség tiszteletének terjesztésében.

 

A bejárat feletti timpanon közepén egy körablakot fog közre két adorációt végző angyal. A timpanon csúcsára elhelyezett földgömbön kereszt hirdeti a Constantinus császár látomásához fűződő feliratot: „In hoc signo vinces”, „E jelben győzni fogsz”. A császár ugyanis 312-ben a Maxentius császár elleni döntő harcot a környéktől nem messze lévő Milvius hídnál vívta. A bejárati kapu Aquila-ból származó márványból készült, két oldalán a Pireneusokból érkezett szürke márvány borítja be a falakat. A templom három ajtaja libanoni cédrusfa, egy maronita pátriárka ajándéka. A középső ajtó két oldalán álló rózsaszínű márványoszlopok II. Miklós orosz cár ajándéka (1868-1918). Nyikolaj Alekszandrovics Romanov cárt 103 évvel ezelőtt végezték ki családjával együtt a kommunisták. A vértanú uralkodó 2000. augusztus 14 óta az orosz ortodox egyház szentje.  A bejárat feletti félkörben (lunetta) a mozaik az Üdvözítőt ábrázolja, körülötte a János evangéliumából vett latin felirat: „ut omnes unum sint sicut tu Pater in me et ego in te”, „Legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám, énbennem vagy és én tebenned (Jn 17,21).

Árpád-házi Szent Erzsébet üvegablaka az örökimádás kápolnában

A templomban magyar vonatkozások is fellelhetők: a lengyel kápolna főoltára Nagy Lajos király leányát, Lengyelország és Litvánia királynőjét, Szent Hedviget, a Jézus Szent Szívének szentelt francia kápolna falán az egyik festmény pedig Szent Mártont ábrázolja. A pilári Szűzanyának szentelt spanyol kápolnában, amelyet 1908. október 12-én szenteltek fel, és amelyben a mindennapi szentségimádást tartják, az egyik üvegablakon Árpád-házi Szent Erzsébet látható a rózsákkal. Érdekes, hogy egymás mellett helyezkedik el a bajor és a lengyel kápolna, valamint megtalálható a lujani Szűzanyának szentelt argentin kápolna is, az utóbbi három Péter utód nemzeteit képviselve.

 

1982. február 7-én Szent II. János Pál, akinek a szentképe a lengyel kápolna oltárán látható, lelkipásztori látogatást tett a templomban. A redemptorista atyáknak elmondta, hogy jól ismeri rendük történetét és Krakkóban sokat imádkozott a Mindenkor Segítő Szűzanya kegyképe előtt. A templom olasz kápolnáját Liguori Szent Alfonznak szentelték és a főhajóban megtalálható a Mindenkor Segítő Szűzanya ikonja is.

Mivel ortodox országok is hozzájárultak az épület megvalósításához, II. Miklós orosz cáron kívül Románia és Görögország, a templom jelképezi a keresztények közötti ökumenikus kapcsolatokat is.

A templom elnyerte az „Élet Háza” elismerést is, amint azt a Nemzetközi Wallenberg Alapítvány emléktáblája jelzi a főbejáratnál, mivel 1943-44-ben többek között három zsidó üldözött kapott menedéket falai között. 1996. március 17-én Izrael római nagykövete, Yehuda Millo, a Jad Vasem részéről a Népek Igaza posztumusz kitüntetést adományozta Antonio Dressino atya, valamint Pietro és Giuliana Lestini emlékének, életmentő tevékenységükért.

P. Federico Lombardi, a Vatikáni Rádió, a Vatikáni Televíziós Központ és a Szentszéki Sajtóterem nyugalmazott főigazgatója, jelenleg a vatikáni Joseph Ratzinger, XVI. Benedek Alapítvány elnöke szentbeszédében összekapcsolta az adventi időszak spiritualitását a budapesti NEK üzenetével.

„Karácsonyhoz közeledve az adventi időszak szívében egy olyan templomban vagyunk, amely az Oltáriszentség imádására,  az Eucharisztia köré összegyűlt népek egységére épült és érezzük azt az erős spirituális hatást, amely a Budapesten három hónappal ezelőtt megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusból fakad” – kezdte homíliáját Federico Lombardi jezsuita atya, majd felhívta a hívek figyelmét az általa is viselt gyönyörű miseruhára és stólára, amelyek szintén a budapesti eucharisztikus kongresszust idézik fel. „Bár Adventben lila a liturgikus szín, a plébános atya engedélyezte ezeknek a (fehér és kék díszítésű) miseruháknak a használatát, mivel Advent harmadik, „Gaudete” vasárnapja után, vagyis az öröm hetében vagyunk” – tette hozzá Lombardi atya, kiemelve, hogy a miseruhákat a szertartáson jelen lévő Maria Agar Loche nővér tervezte és készítette rendtársnőivel, az Isteni Mester Kegyes Tanítványai kongregáció szerzetesnőivel együtt, akiknek három képviselője szintén részt vett a szentmisén. P. Lombardi köszönetét fejezte ki a nővéreknek, majd részletesen elmagyarázta a kazulán látható szimbólumokat.

A misekehely körvonalai felett látható a Szentostya, közepén a kereszt, amiből egyre bőségesebb vízfolyamok áramlanak lefelé. Csodálatos ábrázolása ez a Kongresszus logójának: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7).  Az Eucharisztikus Jézusból fakad ugyanis a kegyelem áradata, amely megöntözi és termékennyé teszi az egész világot. A folyó jelképe emlékeztet továbbá a Kongresszus helyszínére, Budapestre is, amely a számos országot átszelő és azokat egyesítő nagy folyó, a Duna partján fekszik. Egy kedves epizód is gazdagította a szertartást, mivel a szemléltető magyarázatot élénken követő vatikáni nők egy bizonyos ponton megkérték lelkipásztorukat, hogy lépjen le az ambóról, mert nem látják eléggé jól a miseruha jelképeit. P. Lombardi azonban így válaszolt: „Ha eltávolodok a mikrofontól, akkor pedig nem halljátok, hogy mit mondok”.

 

Lombardi atya ezután az adventi időszak spiritualitásához szorosan kapcsolódó Izajás próféta, az Üdvözítő Messiás eljövetele nagy hírnökének szavait idézte fel, aki számos kép segítségével táplálja várakozásunkat és reménységünket. Ezek közé tartozik az Úr örömteli lakomája, amelyet minden nemzetnek rendez (Iz 25,6), valamint a bőséges víz, amely eloltja a szomjat és életet ad. Íme tehát az üdvösségre való várakozásunkat kifejező két kép: a lakoma, amely kielégíti éhségünket és a víz, amely öntözi Istennel és a többiekkel való, kiszáradt kapcsolatainkat, oltja szomjunkat. Így elérkeztünk az Eucharisztikus Kongresszus üzenetének szívébe: víz, amely lehetővé teszi az életet; Eucharisztikus lakoma, az Úr teste és vére, ami erő az előrehaladáshoz és egyben a szeretetközösség ünnepe. P. Lombardi utalt a kongresszus mottójára: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7) és a kongresszus témáját kiegészítő szavakra: „Az Eucharisztia a keresztény élet és küldetés forrása”. A lakomára, a borra és a vízre nem csak mi vagyunk meghívva, hanem a világ minden szegénye, akikhez Jézus minket is küld, hogy hirdessük a jó hírt a világ minden népének, határok nélkül.

Ebben a templomban jelképesen minden nép jelen van, tehát mindnyájan arra kaptak meghívást, hogy megtalálják az üdvösséget Jézusban, aki mindenki számára élelemmé válik.  Merítsenek őnála az élet vizéből, ismerjék el, hogy közösen meghívást kaptak a testvériségre, a befogadásra, a párbeszédre, az egységre, a szeretetközösségre, a békére. A forrásból, ami az Eucharisztiában jelen lévő Jézus szimbóluma, egy nagy folyó születik, amely átalakítja a spirituális pusztaságot a termékenység, a béke műveinek helyévé. Érezzük ezt egy meghívásnak és ígéretnek keresztény és emberi közösségeink, az olyan nagyon megosztott és irányt veszített Európa és az egész emberiség számára, amelyet konfliktusok, pusztítások, környezeti katasztrófák, világjárványok sújtanak, amelyet az értékek és a spirituális élet elveszítése jellemez.

 

Ma, ebből a templomból szélesítsük ki imánkat nagy távlatok felé. Az Úr, aki megtestesülésével kinyilvánítja magát közöttünk Karácsonykor, ugyanaz, aki jelen valóvá teszi magát az Eucharisztiában, hogy folyamatosan velünk maradjon. Karácsony és Eucharisztia nem különböző misztériumok, hanem két módja annak, hogy találkozzunk a velünk való Jézus egyetlen misztériumával. Az Oltáriszentség a Karácsony folyamatos kegyelme minden nap.

 

A Nők a Vatikánban Társulat által kezdeményezett nemzetek szentmiséjén Lombardi atya még kiemelte, hogy a templom homlokzatán egy nagy mozaikon ősi festészeti hagyományt követve az öt földrészt öt női alak ábrázolja adoráció közben. Az egyház hagyományában is inkább a nőkhöz fűződik az Oltáriszentség imádása. Az 1800-as évek végén éppen egy világi nő, a francia Émilie-Marie Tamisier indította el a nemzetközi eucharisztikus kongresszusok mozgalmát. (Hozzátesszük, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusokat előkészítő Állandó Bizottság létrehozását 1881-ben éppen XIII. Leó pápa hagyta jóvá. 1986-ban megújult statútuma, és Szent II. János Pál engedélyezte a „pápai” jelző használatát. A Bizottság jelenlegi struktúráját 2009-ben XVI. Benedek hagyta jóvá).

P. Lombardi a következő buzdítással zárta homíliáját: „Adventünkben tekintsünk az Eucharisztiára és tanuljuk meg Jézustól, hogy nagylelkűen és örömmel mindent megosszunk mindenkivel a lakomán, amelynek nyitva kell állnia minden nép számára, egy határok és fenntartások nélküli közösségben, és tanuljunk meg egy kicsit időzni is ővele, hallgatva őt jelenlétében, csodálva irgalmasságát, közénk való eljövetelét, rábízva életünket és imánkat. Mert Őbenne van minden forrásunk, közösen, mindenki számára és egyénileg, személyesen”.

A hívek könyörgéseit a „Nők a Vatikánban” Társulat különböző nemzetiségű tagjai olvasták fel magyar, olasz, portugál, spanyol és angol nyelven, kérve a népek közötti egyetértés, a béke, a megtérés kegyelmét.

 

A szertartás végén Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország szentszéki nagykövete mondott beszédet. Örömmel köszöntötte a nemzetek szentmiséjének résztvevőit, amelyen közösen megemlékeztünk a szeptemberben Budapesten zajlott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról. Ez az esemény minden bizonnyal rendkívül nagy jelentőségű volt minden résztvevője számára és üzenete az egész egyháznak szól. A kongresszus 85 nemzet képviselőjét gyűjtötte egybe, bár a pandémia miatt korlátozott létszámban. Ennek ellenére az egész katolikus egyház képviselve volt különböző szertartásaiban, beleértve a keleti rítusokat is, és különböző spiritualitásait. Jelentős volt az ökumenikus részvétel, hiszen jelen volt Hilarion metropolita a moszkvai pátriárkátusról, valamint Őszentsége I. Bertalan, konstantinápolyi ökumenikus pátriárka. A közel-keleti egyházak vezetői is elhozták tanúságtételeiket és eljöttek úgy is, mint Magyarország barátai, hiszen Magyarország soha nem mulasztja el, hogy pontosan úgy segítse őket, ahogyan ők ezt kérik.

 

Az Eucharisztikus Kongresszuson a magyar helyi egyház fel tudta kínálni az egyetemes egyháznak saját spirituális és kulturális kincseit, amelyek mélyen gyökereznek hagyományaiban, egyben megújítják a jelenben a közösség hitét. Ezt Ferenc pápa is személyesen megtapasztalta, aki jelenlétével kívánta leróni tiszteletét a Kongresszus lezárásakor. Magyarország szentszéki nagykövete idézett Ferenc pápa Budapesten elhangzott beszédéből: „A vallásos érzés ennek a gyökereihez olyannyira kötődő nemzetnek az éltető nedve. De a földbe szúrt kereszt nemcsak arra indít bennünket, hogy jól gyökerezzünk meg, hanem a magasba is nyúlik, és kitárja karjait mindenki felé. Arra hív, hogy ragaszkodjunk gyökereinkhez, de ne elégedjünk meg ezzel; hogy merítsünk a forrásból és adjunk inni mindazoknak, akik szomjaznak a mi korunkban. Azt kívánom nektek, hogy legyetek ilyenek: megalapozottak és nyitottak, mélyen gyökerezők és másokat tisztelők”. A Szentatya tiszteletét fejezte ki a magyaroknak a repülőgépen adott interjújában, amikor megállapította, hogy „a magyarok olyan sok értékkel rendelkeznek” és utalt az ökumenikus érzületre, az ökológiai tudatra, a család védelmének elkötelezettségére. Nem véletlen, hogy kifejezte kívánságát: az Európai Unió térjen vissza gyökereihez, az alapító Atyák gondolatához, tiszteletben tartva a tagországok alapvető egyenlőségét és kerülve, hogy „ideológiai gyarmatosítás” eszközévé váljon. A magyar hatóságok éppen ebben kérték Ferenc pápa kifejezett segítségét és támogatását, hogy „ne vesszen el a keresztény Magyarország”.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus „Európa szívében” – ahogy Ferenc pápa utalt rá – az egész egyház számára üzenetet hordoz. Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki nagykövet örömének adott hangot, hogy ezt az üzenetet éppen ebben a gyönyörű templomban idézhettük fel, amelynek küldetése kezdeteinél fogva eucharisztikus és nemzetközi, majd köszönetét fejezte ki a „Nők a Vatikánban” Társulat tagjainak az együttműködésért és Piotr plébános atyának nagylelkű vendégszeretetéért.

 

A szertartás végén a magyar résztvevők, közöttük az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek kongregációjának képviseletében Teodóra és Fausztina nővér, Ipacs Katalin, Vertse Márta és Koller Gabriella, a 2016-ban megalakult „Nők a Vatikánban” Társulat tagjai, valamint Horváth Hajnalka, a szentszéki nagykövetség és a Vatikáni Rádió munkatársa, Jánosi Dalma, a Magyar Nemzet római tudósítója az ambó köré gyűlve elénekelték a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát, az 1938-as budapesti világkongresszus örökségét, majd a találkozó a plébánia közösségi termében a Szentszéki magyarországi nagykövetsége által felkínált baráti hangulatú Agapéval, a karácsonyi jókívánságok kicserélésével végződött.