„(Saul) elvetése után Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről így nyilatkozott: Rátaláltam Dávidra, Izáj fiára, a szívem szerinti férfira, aki majd teljesíti minden akaratomat.” ApCsel 13,22  

Előfordul, hogy morcosan ébredek reggel. Minden kezdődik elölről. Bevásárolok, elkészítem, megeszik. Kimosom a ruhát, újra összekoszolják. Felseprek, egy óra múlva újra tele morzsával a padló. Ennyi az életem? Napi feladatok újra meg újra?

Mielőtt nekilendültem volna a napnak, ma reggel elidőztem Jézusnál. És nagy igazságokra jöttem rá, miközben olvastam a Bibliámat, és Dávid életéről elmélkedtem. Függetlenül attól, milyennek látták mások, mennyire hajlott a bűnre, mennyire számított a családban, Dávid drága biztosítékot kapott Istentől. És ez elég volt. Mindenki átlépett rajta, de Isten felszedte. Idősebb testvéreinek nyűg volt. Apja, Izáj a legkisebbnek látta.

A kívülállók egy pásztorfiúnak tartották. De Isten a leendő király sorsát szánta neki. És nem akármilyen királyét. Az ő vérvonalából fog származni Jézus. Mindenki átlépett rajta, de Isten felszedte. Dávid felkenésének napja is beszédes történet. Az 1Sám 16-ban Isten közli Sámuellel, hogy elvetette Sault, s helyébe Izáj egyik fiát választotta királynak. Gondold végig, milyen királyi tulajdonságok sorjázhattak Sámuel fejében: magas, jó kiállású, szép beszédű, bátor, ápolt, jó modorú, született vezető alkat. Ezek egy részét Eliábban, Dávid bátyjában vélte felfedezni Sámuel. „Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: ’Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet’” (1Sám 16,7).

Mindenki átlépett rajta, de Isten felszedte. Sámuel utasította Izájt, sorakoztassa fel a fiait. Mindegyiket meg kellett néznie. Dávidot viszont nem hívta be Izáj a legelőről. Felületességből? Előfeltevés volt? Ítélkezés? Szándékos választás?

Mindenki átlépett rajta, de Isten felszedte. Sámuel végignézi Izáj fiait, majd megkérdi: „Mind itt vannak a fiaid?” Elképzelem Izáj ajkbiggyesztő mosolyát, ahogy válaszolt: „A legkisebb nincs itt – a nyájat őrzi” (1Sám 16,11). Csak nem bízzák a nép gondját olyanra, aki egész nap állatok gondját viseli?!

Mindenki átlépett rajta, de Isten felszedte. Ahogy megpillantotta Dávidot, Sámuel tudta, hogy ő lesz az. Felkente királlyá. De Dávid még nem foglalta el a trónt. Sok év telik még el, mire a világ felismeri Dávidot. Hova ment hát, miután királlyá kenték? Valami előkelőséget oktató iskolába? Kormányakadémiára? Katonai főiskolára? Dehogy. Visszament a legelőre a nyájhoz. Egy király, aki alacsonyrendű munkát végez. Egy király, akinek a jellemét a legelőn töltött mindennapok csiszolták, és készítették fel a hivatása betöltésére.

Így van ez velünk is. Bűzös pelenkák, koszos edények, taknyos orrok, rossz helyre rakott kulcsok, lejárt könyvtári könyvek és számlák, a szülinapi ajándék, amit még mindig nem küldtünk el nagyinak – ez is felkészítés. Jellemépítés zajlik. Hozzáállás-alakítás.

Lélekfinomítás. Amire mind szükség van, hogy azzá legyünk, akinek Isten látni akar. Van, hogy úgy érzed, átlép rajtad a világ? Bátorság! - Isten felszed minket. Nem egyszerűen feladatokat végzek. Építem az örökséget. Isten országát alakítom. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én biztos más fényben látom most már a mindennapi tennivalókat – beleértve a büdös szennyest is.

Uram, hálás vagyok, hogy mikor úgy érzem, átlépnek rajtam, akkor is biztos lehetek benne, hogy Te felszedsz engem. Segíts, hogy az Egyetlen közönség kedvéért éljem az életemet. Jézus nevében, Ámen.