„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” Zsolt 90,12

Ahogy leültem tanulni, megnéztem az órámat. Még van tizenkét órám a vizsgáig. Töltöttem magamnak egy csésze kávét, cukrot raktam bele, megkavartam, megízleltem, majd még tettem bele egy kanál cukrot. Szükségem lesz rá, mert egy áttanult éjszaka előtt állok.
Ó, volt annak sok oka, hogy az utolsó éjjelre hagytam a felkészülést: részmunkaidős tevékenységeim, más tanulnivalók, a barátom, akihez majd biztos, hogy férjhez megyek. Jó kifogás volt mindegyik, de a felszín mögött ott rejtőzött az igazság: nem tanultam.
Ahelyett, hogy minden nap feláldoztam volna rá egy-egy kis szabadidőt, ezeket a perceket-órákat másra fordítottam – olyasmikre, amikről úgy gondoltam, járnak nekem a sok kemény munkáért! Azon fölül pedig számítottam az adrenalinlöketre a vizsga előtti éjjel, és a stressz miatt lézerpontosságú figyelmemre a megfelelő pillanatokban.
Nos hát nem így alakult. Hajnali 3 körül már nem tudtam nyitva tartani a szememet, aludtam néhány órát, kialvatlanul jelentem meg a vizsgán, és elszúrtam. De legalább egy életre megtanultam valamit: nem hagyhatom az utolsó pillanatra azt, ami nagyon fontos.
Azt gondolhatná valaki, hogy ez a tanulság beivódott a szokásaim közé, és soha többé nem halogattam semmit a végső határidőig. Bár így lenne! A halogatás könnyen válik életformává: energiakitörések és kimerültség váltakozásává.
A férjemmel (a sráccal, akire a halogatást fogtam annak idején) azon szoktunk tréfálkozni, hogy semmit se tudnánk elvégezni, ha nem volna mindig egy utolsó pillanat.
Sajnos, ez elég kusza életmód. És bár elképzelhető, hogy sokáig működik az utolsó percre halasztása a fontos dolgoknak, hosszú távon nincs pozitív hatása. Igazából hátráltat az életem legfontosabb területein.
Legyen szó családi összejövetelről, egy zűrös helyzet kezeléséről, fogyókúrázásról, testedzésről, vagy valamilyen cél eléréséről, az időszakos fellobbanásokkal nem sokra megyünk.
Azt szoktam gondolni, hogy ahhoz, hogy valamit megcsináljak, hosszú, megszakítatlan periódusokra van szükségem. De napjaim hamar megtelnek feladatokkal, hosszabb szabadidő ritkán fordul elő. Ezért mindig halogatok, és ezzel együtt marad a stressz, a rohanás, a csalódottság.
Rájöttem egy másfajta hozzáállásra, ami egyelőre beválik. Először is kevésbé bonyolult, sokkal nyugalmasabb, ugyanakkor viszont elhatározás kell hozzá.
Jobban haladnak a dolgaim, ha ezt a két egyszerű dolgot betartom:
1. Megbecsülöm a rövid időszakaszokat. A kevés idő is sokat ér. Nincs szükségem órákra ahhoz, hogy valaminek nekifogjak, valamit másként csináljak. Naponta, hetente, havonta félóra összeadódik. A kitartó erőfeszítés megtermi a gyümölcsét.
2. Naponta kérem az Úr segítségét a feladatokhoz. Ha eltöltök Istennel néhány percet iránymutatását kérve, nagy dolgok történnek. Nem sikerül minden, de a fontos dolgok igen. Kulcsfontosságú, hogy ezt a napi útmutatást azelőtt kérjem, mielőtt megnyitnám a postaládámat, beindítanám az első mosást, értekezletre mennék, vagy elpakolnék a gyerekek után, stb. Ha nem ezzel kezdem a napot, akkor a nap sodrása magával ragad, s visszatérek megint a szokásos halogatáshoz.
A Biblia arra tanít, hogy bölcs dolog megbecsülni az időnket, és Istenhez fordulni iránymutatásért. A Mózesnek tulajdonított 90. zsoltár 12. verse azt kéri: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!”
Isten bölcsességére van szükségem, hogy beoszthassam az időmet. Az Ő bölcs útmutatása nélkül sok időt fecsérelek el érdektelen dolgokra. Arra jut a legkevesebb idő, ami a legfontosabb. És aztán majd beleőrülök, mire mindent el tudok rendezni.
De ez nem Isten útja, és Jézus erre a legjobb példa. Tudta a fontossági sorrendet, tökéletesen használt ki minden percet, és az Atya iránymutatását kérte, mielőtt nekiindult a napnak (Mk 1,35).
Jézus nem vette magától értetődő dolognak az időt, a napokat, az órákat. Nem halasztotta el az útjait, a beszélgetéseket, a tanítást akkorra, amikor könnyebben mennek a dolgok, vagy több ideje lesz. Jézus céltudatos volt élete minden területén. Minden nap.
Céltudatos, nyugodt életmód. Nincs utolsó pillanatra halasztás. Nincs mulasztás miatti bűntudat. Hűséges engedelmesség van napi szinten. Ezért imádkozom. És mivel Isten tanít számba venni a napjaimat, és növeli szívem bölcsességét, mindez lehetővé válik.

Atyám, ajándék minden nap, amit kapok Tőled. Segíts, hogy értékelni tudjam, és a legtöbbet hozzak ki minden percből a Te szolgálatodra, a többiek szeretetére. Jézus nevében, Ámen.