“Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.”
A kisfiam egy reggel birkózott velem. Ez egy nagyon jó játék, jókat kacagunk rajta, de ezen a reggelen nem jött össze semmi úgy, ahogy szerettük volna. Ahogy “legyűrt”, rám hajolt, de túl nagy lendülettel, és lefejelt. Pontosabban az orrát beleütötte a homlokomba. Gondolhatod, kedves olvasó, hogy milyen kiabálás következett. Így tanulta meg kisfiam, hogy ne üsse bele mindenbe az orrát.
Nagyon szeretjük bele ütni az orrunkat olyan dolgokba, amikhez semmi közünk. Szeretünk olyan dolgokról tudni, olyan dolgokat befolyásolni, amik nem tartoznak ránk. Olyan dolgokkal foglalkozni, amik tőlünk teljes mértékben függetlenek.
Miért szeretjük az ilyen helyzeteket? Egyszerű a válasz. Mert tét nélkül lehetünk okosak. Anélkül, hogy számunkra következménye lenne, úgy tehetünk, mint akik mindent tudnak. Magunkat felemelhetjük, és bemutathatjuk, mennyivel jobban élnénk az életet, ha a másik ember helyében lennénk.
Valamiért Istennel is ezt akarjuk tenni. A próféciákat olvasva jövendő mondást gyakorlunk, mert hiszen “egyértelmű”, hogy mi fog történni. Ott van a Bibliában. Elő veszünk két igét, összehasonlítjuk, és elmondjuk, hogy Isten mit fog tenni, vagy legalábbis mit kéne tennie.
A baj csak az, hogy nem vagyunk Istenek. Nem tudunk helyette dönteni. Nem tudjuk azt amit Ő tud. Nem ismerünk mindent, csak azt amit az orrunkra kötött. Ahelyett, hogy a jövőt figyeljük, egyszerűen csak rá kéne tekinteni.
Isten ma is ezt mondja neked: “Ne üsd bele az orrod! Én tudom, ez legyen elég!
Te csak kövess!”
Áldott napot!
Kommentáld!