“Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.”
Ideális esetben szeretnénk jobb emberekké válni. Szeretnénk egy kicsit kevesebbet hibázni, amennyire lehet, megközelíteni a tökéletességet. Ez egy természetes dolog, és ez nagyon jó és helyes.
A probléma ott kezdődik, amikor ez a folyamat megáll. Az a gond, ha elég jónak tartom magam. Amint ez megtörténik, belekerülök egy olyan spirálba, amiben úgy érzem, hogy bírálhatok. Persze nem kell ehhez azt érezni, hogy tökéletes vagyok, elég ha azt nézem, hogy jobb vagyok mint a másik. Ez pedig nem túl nagy cél.
Malcolm Gladwell egyik könyvében azt mondja, hogy önértékelésünk szubjektív. Ez azt jelenti, hogy nem a valós eredményeinket, vagy a magunkhoz mért haladást vesszük saját értékünk alapjául, hanem a körülöttünk lévő emberekhez mérjük magunkat. Ha a mellettem álló egy rabló, akkor egész jó vagyok hozzá képest, megnyugodhatok (persze csak akkor, ha épp nem engem akar kirabolni).
A probléma viszont a következő: Nem a mellettünk álló a mérce. Jézus tökéletessége az elérendő cél, nem pedig a szomszédhoz képesti erkölcsi győzelem. Amikor a Biblia tökéletességről beszél, az nem a másik fölé kerekedésről szól, hanem a kísértésekben való stabil megállásról. Arról, hogy nem arra megyünk, amerre a szél fúj, hanem Jézust követjük bármilyen nehéz is. Ahhoz viszont, hogy Őt kövessük nem nézhetünk jobbra-balra, a mellettünk lévő hibáit kutatva. Ahhoz előre, felfelé kell nézni arra, aki a jelzőfény.
Jakab azt mondja, légy kitartó, fejlődj, kövessd Jézust!
Kommentáld!