“Ne
ítélgessük hát többé egymást, hanem azt ítéljétek meg inkább, miként nem
okoztok a testvéreteknek megütközést vagy botránkozást.”
Rómabeliekhez írt levél 14:13
Nehéz dolog
nem ítélkezni? Persze hogy nehéz. A kisfiammal egyik nap sétálni ment a
feleségem. Egy hölgy jött szembe, ránézett a fiamra, és úgy gondolta,
hogy nincs eléggé felöltöztetve a gyerek. Ezt szóvá is tette. Még csak
egymás nevét sem tudták, de már elhangzott az ítélet. Sokszor előbb
ítéljük el a másikat magunkban, vagy hangosan, mint hogy köszönnénk
neki.
Pál ezt eléggé nehezményezi. A római gyülekezet egyik fontos
hibájára mutat rá. A szomorú az, hogy kétezer éve írta a levelét, de ma
is él ránk nézve ez az intés.
Két részből áll a mai igénk. Az első a feddés, a második a megoldási javaslat. Nézzük meg a kettőt külön-külön!
“Ne ítélgessük egymást…”
Egyszerű.
Azt jelenti, hogy ne méregessd a másikat! Ne azzal töltsd az idődet,
hogy megjegyzéseket gyártasz, kritikákat mondasz mindenért, ami
szerinted helytelen. Ne a hibákat keressd állandóan a másikban!
Isten
egyedivé teremtett mindannyiunkat. Azért tette ezt, hogy mindannyian a
saját értékeinkkel szolgáljuk. Ha mi a saját (legtöbbször hiányos, nem
tökéletes) gondolatainkat, képességeinket használjuk fel, az nem
kisebbíti Isten nevét. Sőt, Neki pont az a célja, hogy az én
tökéletlenségemet használja fel.
“Ítéljük inkább a saját tetteinket!”
Minden
közösségben vannak összetűzések. Mindenhol vannak viták, nézeteltérések,
és ezzel semmi baj nincsen. A baj az, ha az fontosabb minden másnál.
Fontosabb a célunknál. Fontosabb annál, mint hogy egy közösség legyünk.
Ha mindig a
másikat nézem, és kritizálom, akkor csak azt érem el, hogy magamat
megpróbálom úgy felemelni a másik fölé, hogy lenyomom a többit. Ha
viszont magamat próbálom figyelni, és saját hiányosságaimat észrevenni,
akkor úgy fejlődhetek, hogy másban nem teszek kárt.
Könnyű a
másikban hibát találni, de elismerni a sajátjaimat nehéz. Változtatni
még nehezebb. A baj csak az, hogy egyedül így kerülhetjük ki a
botránkozást.
Képzeljetek
el egy közösséget, ahol mindenki elfogadja a másikat úgy ahogy van,
mert pontosan tisztában van vele, hogy megvannak a saját küzdelmei,
ugyanúgy ahogy a másiknak is. Olyan közösséget, ahol az emberek nem
kritikával, hanem segítséggel fordulnak a másikhoz. Olyan közösséget,
ahol nem tudsz megbotránkoztatni senkit, mert mindenki elfogad, és nem
ítélkezik.
Én egy ilyen világban szeretnék élni. És te?
Áldott napot!
Kommentáld!