Január 2.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Nazianzi Szent Gergelyt az Egyház együtt ünnepli barátjával, Nagy Szent Vazullal.
Gergely Arianzban született 330-ban, előkelő kappadókiai családban. Apja egy zsidó-keresztény szektához tartozott, anyja, Nonna, buzgó keresztény volt. Felesége hatására az apa megtért, sőt püspök lett Nazianzban, egy vidéki kisvárosban. Gergely egész fiatalon megismerkedett nemcsak a kereszténységgel, hanem az antik kultúra kincseivel is.

Korának leghíresebb iskoláiba járt: a kappadókiai Cézáreában, a palesztinai Cézáreában, Alexandriában és Athénben. Gergely szívesen diákoskodott, Szent Vazullal kötött barátsága is itt kezdődött. A tudomány mindig jobban vonzotta, mint a gyakorlati élet.  
Tanulmányai után visszatért Kappadókiába, ahol rétorként lett ismertté. Szülei unszolására Nazianzban telepedett le. Az akkori idők szokásának megfelelően felnőttként itt vette föl a keresztséget apja kezéből, aki ekkor már annyira idős volt, hogy alig tudta ellátni püspöki teendőit. Mivel szükség volt fiatal erőre, apja a keresztség után az egyházközösség kívánságára pappá szentelte Gergelyt. Ő azonban elmenekült otthonról és Vazulnál keresett menedéket. Miután barátja lelket öntött belé, hazatért.

Nem sokkal később Vazul Cézárea püspöke lett. Amikor Szaszimában új püspöki székhelyet alapított, Gergelyt nevezte ki püspöknek. Gergelyt püspökké is szentelték, de elmenekült a felelősség elől és ezzel barátjának is ártott. A magányban keresett menedéket, ám nemsokára hazatért Nazianzba, hogy apja mellett lehessen, de vonakodott attól, hogy utódja legyen. Amikor apja után anyja is meghalt, Szeleukeiába vonult vissza, hogy az aszkézisnek és a szemlélődésnek éljen. Szülei után csakhamar Vazult, a hűséges barátot is elvesztette. Gergelyen erre búskomorság vett erőt.

Életének az adott új lendületet, hogy meghalt az ariánusokat pártoló császár és az új császár, Theodósziusz a niceai hitvallást követte. A fővárosban megmaradt hívek kicsiny közössége Gergelyhez fordult, aki elfogadta a konstantinápolyi püspöki tisztséget. Mivel a főváros templomai nagyobbrészt ariánus kézen voltak, Gergely kénytelen volt híveit magánkápolnájában összegyűjteni. Szavának erejével és kedves lényével megnyerte a népet. Teológiai beszédet mondott és azok a lehető legjobb hatást fejtették ki. Az Egyház állapota jobbra fordulhatott.

Új nehézségek támadtak azonban abból, hogy Gergely gyanútlanul maga mellé vett egy kalandort, aki az arianizmus fő fészkéből, Alexandriából jött. Ez aztán elkövetett mindent, hogy Gergelyt eltávolíttassa és magát választassa meg a helyébe. Gergely nem értett a taktikázáshoz és nem tudott kellően védekezni sem. Ezért fölmentését kérte, amit meg is kapott. Mielőtt elhagyta volna a fővárost, végrendelkezett. Minden vagyonát a nazianzi katolikus egyházközségnek hagyta, hogy gondoskodjanak a szegényekről, az élet mostoháiról és a szerencsétlenekről.

Rövid ideig még Nazianzban segédkezett, azután visszavonult Arianzba, s ott filozófiával, költészettel foglalkozott, amely különösen közel állt szívéhez. Egész életében a szemlélődő és a tevékeny élet kettősség között hányódott. Itt végre megnyugodhatott. A halál is e magányban köszöntött rá. 389-ben vagy 390-ben halt meg Arianzban.
A bizánci Egyház január 25-én, a halála napján ünnepli. A római naptárba 1500 körül vették fel az ünnepét május 9-re, 1969-ben pedig áthelyezték január másodikára.

*

Gergely az ékesszóló és mélygondolkodású szent volt, akit „a teológus” névvel illettek életrajzírói. E nevet elsősorban az isteni misztérium iránti érzékével érdemelte ki. Született szónok volt, már fiatalon úgy érezte, hogy Isten szavának „zamata édesebb a méznél”. Abban az időben, amikor a krisztológiai harcok széthullással fenyegették egyházunkban az egységet, Gergely kitűnt izzó Krisztus-szeretetével, amely —az ariánusokkal ellentétben —Jézus személyében egyszerre vallja az isteni és az emberi természetet. Érzékeny, finom lénye mérséklő hatást fejtett ki a teológiai viták és harcok közepette. Nazianzi Szent Gergely az írók és költők védőszentje. Akiben írói vagy költői hajlam van, forduljon bizalommal közbenjárásáért!

Gergely a szemlélődő és a tevékeny élet vonzása között hányódott. Egész életén át küzdött e feszültség föloldásáért. A magányban való élet, amelyet a filozófia és a lelki szemlélődés tesz tartalmassá, rendkívül vonzotta. Költeményei tanúskodnak arról, hogy nagy lelke mily szakadatlanul kereste Istent és a békét. Nagy tehetsége és példás lelki élete, amelyhez érzékeny felebaráti szeretet társult, képessé tette volna arra, hogy az Egyház érdekében nagy tetteket hajtson végre. Szorongásokkal teli egyénisége azonban tehetségét nem tudta eléggé kamatoztatni. E magatartása tegye számunkra nyilvánvalóvá, hogy minden szorongás a tehetség rombolására való és megakadályoz abban, hogy képességeinket kamatoztassunk a közösség számára is.

*
 „Semmit sem találok csodálatosabbnak, mint érzékeinket elnémítani, magunkba szállni és párbeszédet folytatni Istennel.'' (Nazianzi Szent Gergely szavai)