"Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!"
Az év utolsó előtti napját írjuk. Holnapután már 2022 lesz, noha én még csak éppen megszoktam, hogy a dátum 2021-gyel kezdődik. És ha ez mind nem lenne elég, évről-évre mintha egyre gyorsabban telne az idő. Eltervezzük a jövő évi nyaralást, és hipp-hopp, már túl is vagyunk rajta. A határidő, ami megszabásakor még távolinak tűnt, kettőt pislogunk és már a nyakunkon is van. A gyerekek, unokák éppen csak megszülettek, és már iskolába, gimnáziumba, egyetemre járnak, vagy már az esküvőjükre vagyunk hivatalosak... Csak úgy rohan az idő.
Egy bizonyos életkor után az ember egyre többet gondol arra, hogy mi lesz, ha ő már nem lesz. Bármilyen furcsának is tűnhet, ez a "bizonyos életkor" pedig egyre korábban érkezik el: én, a magam alig harminc pluszával is elgondolkoztam már rajta, hogy vajon mit hagyok majd magam után, amikor egyszer elmegyek. Látva az idő felgyorsult voltát, talán nem is furcsa, hogy foglalkoztat a dolog. És ahogy ez a határidőkkel lenni szokott, úgy az életünkben is, minél közelebb vagyunk a végéhez, annál több értéket próbálunk még beleszuszakolni a maradékba. Nem véletlen, hogy ötven év felett a férfiak pánikszerűen cserélnek munkahelyet, autót, házat, bizonyos esetekben feleséget is. A jelenséget életközépi válságnak hívják, de ma már beszélhetünk életnegyedi válságról is, ami az életkorukból fakadó, kinyíló lehetőségek súlya alatt összeroppanó 18 éves fiatalok sajátja. Roppanunk, ha szubjektíve kevés, és akkor is, ha túl sok van még kiszabva nekünk. De miért?
A héten jöttem rá, hogy még van tizenöt nap szabadságom, amit nem vettem ki ebben az évben. Nem árulok el nagy titkot, ha megjegyzem: tizenöt nap szabadságot lehetetlen a hátralévő két nap alatt kivenni. Milyen jó lett volna — gondoltam magamban, mikor rádöbbentem — ha előbb gondolkozom, és az év folyamán szétosztva egy-egy napot a családommal töltök ahelyett, hogy végigdolgozom, és elvesznek a szabadágaim! Milyen jó lett volna korábban gondolkozni! Milyen jó lett volna bölcsen beosztani az időmet, és priorizálni mindent: előre venni, ami fontos, és későbbre hagyni, ami elhagyható, ahelyett, hogy a sürgős, de nem fontos határidőkön görcsöltem volna! Milyen jó lett volna bölcsen számolni a napjaimat!
Az életünk napjainak bölcs számlálása nem könnyű dolog. Mindig utólag okos az ember. Kezdjük hát úgy az új évet, hogy minden napnak értelmet adunk, és ehhez kérjük Isten segítségét! Hiszen ő az, aki tartalommal tudja megtölteni azt, ami nélküle csak kifolyna a kezeink közül. Nem számít, hogy (papíron) sok, vagy kevés, ami még hátra van az életünkből! Soha nem késő elkezdeni bölcsen számolni a napjainkat!
Istentől megáldott, boldog új évet kívánok!
Kommentáld!