Meddig tart ez, Uram? Végképp megfeledkeztél rólam? Meddig rejted el orcádat előlem? (Zsolt 13,2)
A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot. (Jn 16,33b)
Olvasmányok: 1Tim 6,(3–5)6–11a és 2Kor 8,1–9
Lelki útravaló a mai napra
Ülök egy betegágy mellett. A haldokló asszony újra és újra azt
kérdezi: „Mikor jönnek már?” Ő reménykedik. Reménykedik abban, hogy
láthatja még egyszer unokáját, gyermekét. Én tudom – hisz a család kért
meg, hogy jöjjek be a kórházba –, hogy nem fognak ideérni. Más dolguk
van. Nyaralnak.
Ülök a betegágy mellett. A haldokló asszony rájön, vágya nem
teljesül. Nem fognak jönni szerettei. Elsírja magát. Utolsó erejével
könnyezik már, és halkan kérdezi: „Hol van ilyenkor az Isten?”
Csendben fogom a kezét, és szinte észre sem veszem, hogy alig
hallhatóan dúdolni kezdek egy éneket, amelyet ezerszer énekeltünk együtt
a templomban: „Itt az Isten köztünk, jertek őt imádni, hódolattal elé
állni”.
Az asszony rám néz, és így szól: „Tudom, hogy itt van. Érzem, hogy itt van. Nem feledkezett meg rólam.” Többé nem szólalt meg.
Az életben emberek, barátok, szerettek jönnek, majd mennek. Öröknek
vélt barátságok szempillantás alatt foszlanak szerteszét. De egyvalami
más. Isten más!
Nem véletlenül énekel így a zsoltáros: „Nagy az ő szeretete irántunk,
az Úr hűsége örökké tart!” (Zsolt 117,2) Ő tudta, hogy az Isten nem
más, mint az örökké tartó szeretet.
*
Hűséges Úr! Hálával köszönöm, hogy örökké tart szereteted.
Hálával köszönöm, hogy ezt a szeretetet a kereszten meg is mutattad
nekem. Hálával köszönöm, hogy a kereszt tövébe letehetem bűneimet, és
erőt meríthetek a folytatáshoz. Hálával köszönöm, hogy te Jézus
Krisztusban feltártad magad előttem, és így arcodra tekinthetek,
szemedbe nézhetek. Köszönöm, hogy hűséged örökké tart. Ámen.
Szerző: Pongrácz Máté
Kommentáld!