Mindent tegyünk a helyére!
„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” (1Péter 5,7)
Két éve tornyosul egy olyan probléma a fejem fölött, amire emberileg nézve nem találtam a megoldást. Imádkoztam érte többször, azokért is, akik ennek az egésznek a részesei, de nem történt változás. Sőt! A helyzet egyre rosszabb lett.
Már egy ideje vergődtem/vergődtünk az áldatlan helyzetben, amikor egy nap elkezdtem magamért imádkozni.
Őszintén elmondtam az Úrnak, hogy nem bírom tovább. Bár nem én idéztem elő, mégis nekem kell kezelni, tőlem várják a megoldást, amihez nekem semmilyen eszköz nem áll a rendelkezésemre, hiszen nem is az én hatásköröm. Elmondtam őszintén, hogy megoldást kérek.Az imámat este mondtam el, és reggelre megadta az Úr azt a gondolatot, ami előkészítette a megoldást.
Elindultam ennek mentén, és mindenütt nyitott ajtókra találtam. Olyan volt, mintha nem értette volna senki, miért vártam eddig, hogy nem jutott senki eszébe.Miért történt ez? Mi kellett a megoldáshoz? Az Úrra vetettem a terhemet. Megtettem azt, amit a „rávetni” ige jelent, vagyis úgy, ahogy volt, az Úr kezébe tettem le az egész dolgot.Testvérem! Nem tudom, hogy téged mi nyomaszt, nem tudom, hogy mi a terhed, és mióta hordozod! De azt tudom, mert magam is átéltem, hogy mi a megoldás: Minden gondodat, ami téged személyesen bánt, vesd az Úrra, és Neki gondja lesz rád! Úgy ahogy van, add át teljes egészében, hogy ő kézbe vehesse, és kezelhesse.Mi lesz a vége? Mikor lesz vége? Nem tudom. Az viszont bizonyos, hogy mivel az Úr kezében van, a legjobb helyre került. Ő fogja úgy alakítani, hogy értékeljem én akármekkora bajnak, áldássá legyen.
(Molnár Virág, Mezőkovácsháza – Nagybánhegyes – Kunágota)
*****************************************************
Imádság:
Uram! Taníts engem önmagamért imádkozni, mert csak akkor tudok áldássá lenni, ha a Te áldásod nyugszik rajtam, nem a gondjaim borítanak el! Ámen.
***************************************************************
A nap gondolata:
„Az Úrra bízzad dolgod, S könnyebbül a teher. Ezer baj közt isboldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat, Mit gyötrödlelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.” 265. Dicséret 2. verse
Kommentáld!