Imádság öregkorban
„Ne vess el engem az én vénségemnek idején, mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem!Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet.” (Zsolt 71,9.18)
Az öregek egyre inkább tapasztalják, hogy a lehetőségek végéhez értek és ilyenkor még buzgóbban imádkoznak. Ilyenkor Isten tetteire is emlékeznek.Az öregkort elérni szép dolog, de nehéz öregnek lenni. Sokszor ezek a szavak formázódnak meg az öregek ajkain. Igen, mert az öregek azt is észreveszik, hogy az öregség kellemetlen dolgokat is hoz magával. Testileg problémák adódhatnak, hiszen egyre gyengébb lesz az ember, a betegség is egyre gyakoribb az életükben és így egyre inkább ki vannak szolgáltatva más embereknek.
Sok öreg egyenesen lelkifurdalást érez, hogy még él, mivel teher a szerettei számára. Sok öreggel nem törődnek, vagy „olyan öreg már”, hogy még egészségügyi ellátásban sem részesítik. Sok öreget már nem is sajnálják.„Ne vess el engem az én vénségemnek idején, mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem!” Ez azt jelentené, hogy az öreg ember úgy érzi, hogy Isten elfordult tőle? Hiszen egész életében vele volt az Isten! Most, öregségében hagyná el? Hiszen Isten hűséges Isten. Ez a zsoltár többször is erről beszél, az Isten hűségéről. Inkább arról van szó, hogy az öreg ember megfogható bizonyítékokat vár Istentől.Imádkozni… Sok agg embernek már erre sincs ereje. Gondoljunk azokra, akik egyedül maradtak. Meghalt a hitvesük és nagyon keserű az özvegyi kenyér.Viszont vannak olyan özvegyek, akik nem csak arról tesznek bizonyságot, hogy milyen nehéz volt a hitvesüket eltemetni, elgyászolni, de arról is, hogy egy idő után békesség költözött a szívükbe. Sőt erőre kaptak, mert Isten meghallgatta imádságukat. Istennel közösségben lenni, már nincs egyedül az ember, mert átélheti Isten kegyelmét és jóságát.
A zsoltáríró azt kéri imájában Istentől, hogy ne forduljon el tőle, mert ő még szeretné hirdetni a kortársaknak és a következő nemzedékeknek az Ő tetteit. Bár, mint a többi öreg, ő is nagy szükségben van, és bár gyermekei és unokái is messze vannak tőle, ő mégis szeretne arról beszélni, hogy Isten csodákon át vezette őt az életében. És imádkozni szeretne gyermekeiért és unokáiért, hogy maradjanak meg az Isten közelségében, hogy élvezhessék áldásait. Istennek ugyanis „erős karja” van, s meg akarja őket is áldani. Erről beszélni, ezért imádkozni, ez minden öreg ember feladata. Ez kellene, hogy legyen. Ne csak sóhajtozzunk, mint öregek, ne csak jajgassunk, hanem vigyük a gyermekeinkért, az unokáinkért, a testvéreinkért, a népünkért való könyörgéseinket a kegyelem királyi trónusa elé, hogy majd áldás származzon belőle. Mert a mi Istenünknek „erős karja”, nagy hatalma van. És a mi Istenünk Jézus Krisztus által Atyánkká lett. Ő a Fiát feltámasztotta a halálból. A halál legyőzetett. A halál már csak egy legyőzött ellenség. Öregségünkben ez vigasztaljon bennünket. „Aki hisz énbennem, ha meghal is él.” – mondja Jézus Krisztus.
Legyen a zsoltáríró imádsága a mi imádságunk is! Beszéljük el mi is, amíg lehet az Isten nagyságos tetteit és szabadításait az Úr Jézus Krisztus által.
(Csomay Árpád, Biharszentjános)
***********************
Imádság:
Köszönöm, Uram, az életemet és hogy még öregségemben is, bajaim közepette bizonyságot tehetek a Te hatalmadról és szabadításodról. Ámen.
*****************
A nap gondolata:
Öreg ember nem vén ember.
Kommentáld!