2010. április 18. – Húsvét 3. vasárnapja

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján:
Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kávából való Natanael, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire.
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik, ugyanígy halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek.” Erre Jézus azt mondta neki: „Legeltesd bárányaimat!”
Aztán újra megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz te engem?” Ő azt felelte: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!”
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?”, és ezt válaszolta: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” Jézus pedig ismét ezt mondta: „Legeltesd juhaimat!
Bizony, bizony, mondom neked: Amikor még fiatal voltál, felövezted magad, és oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karjaidat. Más fog felövezni téged, és oda visz, ahova nem akarod.” Azt jelezte e szavakkal, hogy (Péter) milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. Azután hozzátette: „Kövess engem!”
Jn 21,1-19

Elmélkedés:

Megerősítem szeretetem az Úr iránt
Abban az időben, amikor a főiskolás Eszter szociális munkásnak tanult, az egyik nyáron egy gyermekotthonba osztották be szakmai gyakorlatra. Hamar megbarátkozott a gyerekekkel, s kedvessége még a legdurvábbakat is könnyen megszelídítette. Persze nem volt könnyű a fiatal lány számára szeretetet adni olyanoknak, akik család híján keveset kaptak a szeretetből, s ezt a keveset is néha bizalmatlanul fogadták. Az egyik reggel, amikor Eszter beért az otthonba, a nevelői szobában az asztalán egy kis, összehajtogatott papírlapot talált. Más helyeken talán nem neveznék az ilyen cédulát levélnek, de egy család nélküli gyermekeknek otthont adó intézetben ez bizony levélnek számít. Széthajtotta a lapocskát, amelyen egy egyszerű kis virág mellett nagy, ákombákom betűkkel a következő volt írva: „Azt akarom neked mondani, hogy örülök, hogy itt vagy. És azt is akarom mondani, hogy legyél a barátom! És nagyon szeretlek. Ugye, te is szeretsz engem? És ugye jobban, mint a többieket?” Vajon ki írhatta e levélkét? – tette fel magának az ilyen helyzetben szokásos kérdést, de nem kellett sokáig gondolkoznia, mert a nyitott ajtóban már meg is jelent egy kilencéves kislány egy nagy macival a kezében. „Hát persze, hogy szeretlek” – ölelte magához macistól a kislányt Eszter.

Vajon szeret-e engem az általam szeretett személy? Vajon viszonozza-e a szeretetemet? Mindennapi kérdések. Gyerekek, fiatal szerelmesek, ifjú házasok által naponta feltett kérdések. Erős, szinte rendkívüli érzés, érzelem húzódik e kérdések hátterében. S erős, szinte rendkívüli vágy, a szeretet utáni vágy húzódik e kérdések mögött.

A mai vasárnap evangéliumában hasonló kérdések hangzottak el. De más húzódik a háttérben. Jézus teszi fel e kérdéseket Péternek, de nem úgy hangzanak e kérdések, mint általában az emberek között. Egészen más szándék rejtőzik a háromszori kérdezés mögött. Jézus meg akar győződni Péter apostol szeretetéről, de nem azért, mert neki szüksége van erre a szeretetre, hanem azért, mert Péternek van szüksége e szeretetre, hogy Jézus nagy feladatot és küldetést bízhasson rá. S e küldetés nem más, mint a krisztusi közösség, az Egyház vezetése. Érdemes felfigyelnünk arra a mozzanatra, hogy Jézus nem arra kíváncsi, hogy Péter szereti-e az embereket, mindazokat, akiket Jézus rá fog bízni. A mi Urunk azt akarja tudni, hogy Péter őt, azaz Jézust szereti-e. Mert egyedül a Krisztus iránti szeretet teszi az apostolt képessé a rábízottak vezetésére és az irántuk való szeretetre. Talán még az is benne van Jézus kérdésében, hogy a közösség, a nyáj nem mindig lesz szeretetreméltó vagy nem mindig fogja viszonozni a pásztor szeretetét. Péternek, a pásztornak viszont elsősorban az ő Mesterét és megbízóját kell szeretnie, s ahogyan Jézus odaadta életét az emberekért, ugyanilyen önfeláldozó szeretettel kell Péternek is végeznie szolgálatát a közösség javára.

Azért hozom elő a mai evangélium kapcsán ezeket a dolgokat, s azért világítok rá az érzelmeket meghaladó szeretetre, hogy a most zajló Papság évében mindannyian megértsük, hogy milyen szeretet vezeti a papokat, miközben a hívek körében végzik lelkipásztori munkájukat. Természetesen mindez rám is vonatkozik. Nekünk, papoknak Krisztus ugyanazt a kérdést tette fel, mint egykor Péternek, az apostolok között az elsőnek. S amikor elfogadtuk a meghívást, akkor a Krisztus iránti szeretetre köteleztük el magunkat, s ez a Krisztus iránti szeretet az alapja küldetésünknek, egész papi életünknek és minden papi munkánknak, amit a hívek körében végzünk. Nagyon helyes, ha a plébános és a plébánia hívei között idővel kialakul a kölcsönös tisztelet és szeretet, de ez egyik oldalról sem válhat valamiféle érzelgős szeretetté. Meggyőződésem, hogy egy pap akkor tud helyes kapcsolatot kialakítani a hívekkel, beleértve a gyerekeket, a fiatalokat, a családokat és az időseket, s a pap akkor tudja testvéreiként szeretni és a hitben megerősíteni a rábízottakat, s a hívek számára akkor válik lelkiekben gyümölcsözővé a pap szolgálata, ha valamennyien Krisztust szeretik, s erre a Krisztus iránti szeretetre épül minden kapcsolat a pap és az emberek között. Mert az Egyház és az Egyház élete plébániai szinten is és világegyházi viszonylatban is nem emberi erőn vagy bölcsességen nyugszik, hanem a Krisztus iránti szereteten. Bízom benne, hogy a papok Krisztus iránti elkötelezettsége, s naponként megújuló szeretete jó például szolgál mindazoknak, akiknek vezetését és hitbeli megerősítését Krisztus ránk bízta.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, ma és minden nap megerősítem irántad való szeretetemet. Segíts, hogy életem minden napján megújuljon bennem az irántad való szeretet. Nem múló, érzelmi fellángolást kérsz tőlem, hanem azt, hogy elkötelezzem magam melletted, s elkötelezzem magam a te szeretetedben. Jézusom, te megmutattad irántam való végtelen szeretetedet, amikor a kereszten kitártad karodat, s meghaltál értem. Taníts meg engem az önfeláldozásra, s az igazi szeretetre! Taníts meg engem arra, hogy irántad való szeretetből kész legyek mindent, egész életemet odaadni neked!