2010. március 23. - Kedd

  A  Sátoros-ünnep  alkalmával  Jézus  így  beszélt  a  farizeusokhoz:   "Én
  elmegyek, és  ti  hiába kerestek,  mert  meghaltok bűneitekben.  Ahova  én
  megyek, oda ti nem jöhettek." A  zsidók erre tanakodni kezdtek: "Csak  nem
  akarja megölni  magát,  hogy ezt  mondja:  Ahová  én megyek,  oda  ti  nem
  jöhettek"? Jézus így  folytatta: "Ti  innen alulról  vagytok, én  felülről
  vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért
  mondtam nektek, hogy  meghaltok bűneitekben, mert  nem hiszitek el  rólam,
  hogy ki vagyok:  ezért kell meghalnotok  bűneitekben." Erre  megkérdezték:
  "De hát ki  vagy te?" Jézus  azt válaszolta: "Kezdettől  fogva az  vagyok,
  amit mondok is nektek.  Sokat kellene még  beszélnem rólatok, és  ítéletet
  mondanom felettetek,  mert  aki engem  küldött,  igazmondó; én  pedig  azt
  hirdetem a világnak, amit tőle hallottam." De azok nem értették meg,  hogy
  az  Atyáról  beszél  nekik.  Végül  Jézus  azt  mondta  nekik:  "Ha   majd
  felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok,
  és hogy semmit nem  teszek önmagamtól, hanem  azt hirdetem, amit  Atyámtól
  tanultam. Aki küldött engem,  az velem van, és  nem hagy magamra, mert  én
  mindig azt cselekszem, amiben  ő tetszését találja."  E szavak után  sokan
  hittek Jézusban.
  Jn 8,21-30

  Elmélkedés:

  Minden bűn gyökerét a hitetlenségben kell keresnünk. Miközben a nép hittel
  fogadta Jézus tanítását  és csodáit, s  azokban felismerték Isten  Országa
  eljövetelét, az írástudók és a farizeusok mindig újabb jeleket követeltek,
  amelyek Jézus istenségét  igazolják. Hitetlenségük abban  a bűnben éri  el
  tetőpontját,  hogy  Jézus  életére  törnek.  Ez  az  ő  állásfoglalásuk  a
  Megváltóval  kapcsolatban,  s  e  döntésük  az  a  következménye,  hogy  a
  hitetlenség bűnében  halnak meg.  Jézus minket  is beavat  a mennyei  Atya
  üdvözítő tervébe, a kereszthalál  titkába, amely rávilágít  bűnösségünkre,
  de egyúttal a bűntől való szabadulást, a megváltást is magában hordozza.
  (c) Horváth István Sándor

  Imádság:

  Ó, Istenem, mikor  találom meg végre  nyugalmamat? Nagyon vágyódik  lelkem
  tehozzád! De erős leszek,  s türelmesen várom azt  az órát, melyen  isteni
  Megváltóm az örök üdvösségre hív. Addig  csak az lesz a gondom, hogy  neki
  tetszően éljek, s szent akaratát teljesítsem.
_______________________________________________