2010. március 7. – Nagyböjt 3. vasárnapja

Abban az időben: Odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony és megölte őket, bűnösebbek voltak a Jeruzsálemben élő többi embernél? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.”
Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd meg még az idén. Körülásom és megtrágyázom, hátha terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
Lk 13,1-9

Elmélkedés:

Tekints rám irgalmas tekintettel!
A mai vasárnap evangéliumi részlete szerint Jézus két tragikus esetre emlékezteti hallgatóságát. Mindkettő a közelmúltban történhetett, s az embereknek minden bizonnyal tudomásuk volt róluk. Az egyik tragikus esemény az volt, hogy a római helytartó, Pilátus, a jeruzsálemi templomban áldozatbemutatás közben Galileából érkező zarándokokat mészároltatott le. A másik esemény szintén megdöbbentő volt: Siloámban egy ledőlt torony tizennyolc ember halálát okozta. E két tragikus esemény hírét Jézus arra használja fel, hogy az embereket bűnbánatra indítsa. Senki ne gondolja, hogy az áldozatok bűnösebbek voltak!

Ha Jézus ma, azaz 2010. márciusában mondaná el ezt a figyelmeztető beszédét, bizonyára ez a következőképpen hangzana: „Azt gondoljátok, hogy az a több mint 110 ezer haiti lakos, aki január közepén egy földrengés következében meghalt, bűnösebb volt mint többi Haitiben élő ember? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy chilei földrengés 802 áldozata azért járt így, mert bűnösebb volt, mint ti? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan. Vagy azt gondoljátok, hogy az az ötven ember, aki az elmúlt héten Nyugat-Európában a pusztító szélvihar miatt életét vesztette, bűnösebb volt, mint ti? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.

Az evangéliumot és Jézus szavait azzal a szándékkal próbáltam aktualizálni, hogy megértsük: a bűnbánatra szóló felhívás napjainkban is időszerű, nekünk is szól. Miközben mások bűneit sokszor kárörvendően vagy elítélően emlegetjük, bűnösségünk felfedezése fájdalmas tapasztalat számunkra és nehezünkre esik a szembenézés személyes bűneinkkel. Első reakcióként azonnal menekülnénk a kínos helyzetből, mintha nem tettünk volna semmi rosszat, semmi bűnt, s próbálunk kibújni a felelősségvállalás alól. De lelkünk mélyén mégis bánt minket, hogy bűnt követtünk el, legalábbis akkor, ha helyesen működik lelkiismeretünk, s figyelmeztet minket. Sokan hangoztatják manapság: „nincs bűnöm, nem vagyok semmiben bűnös, nem érzem magam bűnösnek”. Valóban, a bűnösség tagadása után hosszú időbe telik, amire az ember hajlandó elismerni legalább önmagának, s azt követően Istennek, hogy bűnös.

Ebben a folyamatban súlyos lelki teherként nehezedik az emberre, hogy bűneiért vállalnia kell a következményeket, s valamilyen igazságos büntetésre számíthat. Bűntudatra ébredve jogosan tart az isteni ítélettől. Ha csak a bűntudatról, a lelkiismeretvizsgálatról, a bűnök megvallásáról lenne szó, valóban csak a félelem és a rettegés maradna számunkra. Mindezek egyoldalú hangsúlyozása azonban azt a veszélyt rejti magában, hogy túlzottan bűneinkbe temetkezünk és megfeledkezünk Isten irgalmáról. Pedig a kétségbeeséstől éppen az irgalmasság, a megbocsátás menthet meg bennünket. Az áruló Júdás szörnyű tette után bűntudatra ébredt, de nem látta meg az irgalom útját, mint egyetlen kivezető utat. Péter apostol tagadása is súlyos bűnnek számít, de ő bűnösségének felismerésekor észrevette Jézus irgalmas tekintetét. A főpap házának udvarában háromszor is azt állította, hogy nem ismeri azt az embert, akit éppen kihallgattak, de ekkor Jézus „hátrafordult és rátekintett Péterre” (Lk 22,61). E tekintetből azonban nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik.

A bűnbánatra való felszólítás az evangélium középpontja, s éppen ezért az evangéliumról szóló igehirdetésnek is a központi témája. Szent Márk írásának kezdetén olvashatjuk: „Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15). Nyilvános működésének idején többször elhangzik Jézustól a bűnbánatra hívás, s mennybemenetelekor utolsó tanítása is erről szól: a meghalt és feltámadt Krisztus „nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek” (Lk 26,47). S ahogyan Jézus a bűnbánatra való felhívással együtt az irgalmas Atyáról is tanított, illetve tanúságot tett, ugyanígy az igehirdetésnek is a bűnbánat mellett Isten megbocsátó szeretetéről kell szólnia, mert csak így válhat igazi örömhírré az emberek, a bűnösök számára. Ha ezt megértjük, akkor a szentgyónás nem egy kötelezően elvégzendő cselekedet lesz számunkra, hanem rátalálás az irgalmas Atyára.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy ne akarjak mások felett ítélkezni, hanem igazságosan ítéljem meg cselekedeteimet. Ébredjen bennem bűntudat és bűnbánat! Ugyanakkor sose feledkezzek meg arról, hogy irgalmas Istenként mindig kész vagy megbocsátani nekem. Azzal a bizalommal sietek feléd, hogy nálad nem csak igazságos ítéletre számíthatok, hanem rátalálok irgalmas szeretetedre is. Hiszem, hogy bármily nagyok is bűneim, nagyobb a te irgalmad és kegyelmed. Tekints rám, Uram, irgalmas tekinteteddel!