Tudósok, művészek, költők általábanmég érzékenyebbek az élet nagy kérdéseire, mint a közösség többi tagja. A művészi intuíció, a megérzés, a múzsa megvilágosító „villámcsapásai” prófétává emelik őket. Egy lépéssel mindig előttünk járnak. Fáklyavivők, akik mutatják az utat, hogy legyen bátorságunk elindulni és továbblépni. Menni a cél felé. Mácz István csokorba gyűjtött néhány vallomást[1] az élet értelméről.
Ebből a kötetből szemezgetek. Kettő kivételével. Szentgyörgyi László marosvásárhelyi költő, újságíró soraival nyitok, majd Weöres Sándorral zárok. Ők ketten nem szerepelnek a kötetben. A többiek mind. Olvassuk, perlekedjünk velük. Szembesüljünk az igazsággal. Ízlelgessük, mint mély kút hűs vizét.
Volt, ki sorsának elébe ment. / Volt, ki sorsa elől megfutott. / Volt, ki lihegve egy helyben állt. / Volt, ki helytállva messze jutott.
(Szentgyörgyi László: Volt, ki…)
A hit az élet ereje: az ember, ha egyszer él, akkor valamiben hisz… Ha nem hinné, hogy valamiért élni kell, akkor nem élne… (Tolsztoj)
Szeretni még akkor is érdemes lenne, ha nem „járna” érte az üdvösség jutalma… Isten belendíti a szeretet lendkerekét, a kegyelem ereje kimozdít minket a saját körünkből… – így szépül bennünk parázsként izzó vággyá, hogy szerelmes Istenünket színről-színre láthassuk. (Simon András)
Nem hiszem, hogy az emberi életnek jövőbe mutató vagy összegző értelme volna… Abból a gyermekből lesz jó tudós, de bizony jó bróker, meg jó újkapitalista is, aki gyerekkorában megtanulta a kielégülések késleltetését… Az tart életben minket, s az mozgat előre, hogy keressük ezt a nem létező értelmet, a megállítható pillanatot… (Pléh Csaba)
Amit saját erőnkből elérhetünk, az csakis tudásunk, lelki békénk és tiszta lelkiismeretünk lehet. Ez pedig független minden külső tényezőtől, csakis saját világnézetünktől és értékrendünktől függ. (Koch Sándor)
Három fő útvonalat követve találhatjuk meg életünk értelmét: először is, ha valamit csinálunk; másodszor, ha valamit megtapasztalunk; harmadik lehetőségnek, hogy a szenvedésnek is megleljük értelmét, vagyis az egyéni tragédiát is győzelemmé tudjuk változtatni. (Viktor E. Frankl)
A felebaráti szeretet gondolata nem illúzió, hanem az embernek saját, emberré válásába vetett hite. (Szondi Lipót)
Az ember hozzátartozik egy másik világhoz is. Ha akarata fékezhetetlen, ebben a világban végtelen köröket jár be: a Szépség körét…, a Szerelem körét…, és a Kegyelem körét… A hajnal ködén át halványan megpillantunk egy ösvényt, amely a megváltásunkhoz vezet. (Alexis Carell)
A vallás minden lét legmélyebb pontja… A vallás az emberi lét ihlete. (Hamvas Béla)
A személyiség igazi éthosza nem az önmagát keresés vagy önérvényesítés, hanem az önátadás és önfeledtség éthosza. (Nikolai Hartmann)
Az életet csak visszatekintve lehet megérteni, de előretekintve kell megélni. (Sören Kierkegaard)
Az ember nagysága az, hogy egyedüli célja a teremtetlen jó… Ez a végső Cél Isten. (Jaques Maritain)
Istenben lenni, ez annyit tesz, mint megérteni az élet értelmére vonatkozó kérdést… (Ludwig Wittgenstein)
Nagyon kell szeretni az életet ahhoz, hogy még jobban szeressük a halált… (Simone Weil)
A végcélnak túl kell nőnie a múló pillanaton, és gyakran épp a pillanatok feláldozása árán válik csak elérhetővé… (Sellye János)
Az embernek önértéke van. Az ember személy. (Szent II. János Pál pápa)
A természeti törvények szembeszökő finom „összehangoltsága” arra az egyértelmű következtetésre vezet bennünket: Isten olyanra tervezte a Világegyetemet, hogy biztosítsa az élet és a tudatosság feltételeit. Eszerint tulajdon létünk sarkalatos pontja Isten tervének. (Paul Davies)
Az ember olyan, mint az atombomba. Nézd meg mi a funkciója, és funkciójában döntsd el az értékét! Mert lehet vele melegíteni, és lehet vele ölni… Az élet legnagyobb ajándéka a puszta lét… Borzasztó felelősség az életet tisztességesen végigcsinálni. (Szabó Magda)
A forrás nem lesz kevesebb, ha merítenek belőle. Akkor posványosodik el a kút is, ha nem használják… (Szent-Gály Kata)
Belső életünk Partnere maga a transzcendens Isten: végső soron mindig Ő kezdeményez, Ő részesít isteni természetében, Ő egyesít magával, Ő alakít át. (Puskely Mária)
Erre a kérésre – hogy mit lépjek? – találták ki őseink a sakkot. Ez nem csupán játék, hanem beavatás is: egész életünk jelképesen benne van. A tábla az élet mezeje, a fekete és a fehér a Jin és a Jang. A bábuk lényed különböző erőit jelképezik. Rend uralkodik. Nem lehet akárhová lépni. Minél jobban tud sakkozni valaki, annál messzebbre lát. Mindenki szabadin választhat. Oda lép, ahová akar, – de ha nem tud sakkozni, leütik a bábuját… Minél bölcsebbek vagyunk, annál szebben játszunk… (Müller Péter)
Valamennyien készítünk egy művet: egész életünk során dolgozunk rajta. Ez a mű az arcunk… (Czakó Gábor)
Az ember életének az az értelme, hogy a világ nagyszerűségére, a lét értékére ráeszméljen, és örömének adjon hangot. (Jelenits István
A hajótörött nem azon vitatkozik, hogy miért süllyed a hajó, hanem mentőöv után kap. (Prokop Péter)
A lélek-test-szellem szentháromságában kell keresnünk életünk értelmét… Tulajdonképpen semmi mást nem kellene a boldog emberélethez tanítani és megtanulni, mint három tárgyat: a teológiát, a filozófiát és a gasztronómiát… (Jávor Pál)
Az ember épp abban különbözik az állattól, hogy nem a szükségletei határozzák meg cselekedeteit, hanem az, ami ösztökéli, ami vonzza: a célok, értékek, normák. (Búza Domokos)
Életed legyen tiszta forrás: hogy az emberek szomjúságukat csillapítsák… Mintha Isten adott volna egy márványtömböt, hogy eldöntsd, mit csinálsz belőle. Például szobrot. A szobor a te kezeid között születik meg, a te vésőütéseid formálják… Az élet nyílvessző a célban. Az embernek, akár az íjnak egy cél irányában kell kifeszülnie, mégpedig a helyes irányban. (Francois Garagnon)
Mint a magasból / ledobott kő, úgy /hullunk. Minek? Bíz / sárnak, a sírba. Node, ha így van, / mint az esésnek / vad melegétől / csillag, ha lángol: zuhanjunk át oly / ős lobogással / a gyújtó űrön, / ami az élet, hogy bármi véget / ér is a szívünk, / azt mondja rája, / ki szállni látta: óh, idefénylett! (Illyés Gyula: Csillag, ha lángol)
E földön elfáradok / S nincs kedvem többé keresni a kulcsot, / Mit zúgva elmerít az örök örvény /S mit Isten tengerébe hajított, / Hogy nyissam véle majd a titkok ajtaját… (Friedrich Hörderlin: Ott fenn)
Ó hidd el nekem, benned a Cél és nálad a Kulcs, / Madárka tolla se hull ki, – ég se zeng – föld se remeg, / hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg, / aki téged nem ért. (Babits Mihály: Zsoltár férfihangra)
Félelmetes az élő Isten kezébe zuhanni, / de kizuhanni belőle sokkal félelmetesebb. (David Herbert Lawrence: Isten keze)
Weöres Sándor pedig, a maga finom érzékenységével, sejtelmesen és már-már misztikus mélységgel így foglalja keretbe az életet Szembe fordított tükrök című költeményében:
Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.
[1] Szemelvények Mácz István: Hétpecsétes könyv az élet c. kötetéből. SZIT, Bp. 2002
Kommentáld!