Akit keresztülszúrtak
2020. április 10.  Nagypéntek

Jn 18,1 – 19,42
Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: "Kit kerestek?" "A názáreti Jézust" - felelték. Jézus megmondta nekik: "Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Amikor azt mondta: "Én vagyok", meghátráltak, és földre rogytak. Jézus ezért újra megkérdezte: "Kit kerestek?" "A názáreti Jézust" - felelték. Erre Jézus így folytatta: "Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el." Így beteljesedett, amit mondott: "Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál." Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, a főpap szolgájára sújtott, s levágta a jobb fülét. A szolgát Malkusnak hívták. Jézus rászólt Péterre: "Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?" A csapat és parancsnoka, valamint a zsidó szolgák elfogták Jézust és megkötözték. Először Annáshoz vitték, Kaifás apósához. Abban az esztendőben Kaifás volt a főpap, ő adta azt a tanácsot a zsidóknak, hogy: "Jobb, ha egy ember hal meg a népért." Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Mivel ez a másik tanítvány ismerőse volt a főpapnak, bejutott Jézussal a főpap udvarára, Péter azonban kint maradt a kapunál. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, kijött és szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kapunál őrködő szolgáló megkérdezte: "Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?" "Nem vagyok" - felelte. A szolgák és a poroszlók tüzet raktak és melegedtek, mert hideg volt. Péter is odaállt közéjük melegedni. A főpap a tanítványai és a tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt felelte neki: "Nyíltan beszéltem, mindenki füle hallatára. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Mit kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit mondtam. Ők tudják, mit tanítottam." E szavakra az egyik poroszló arcul ütötte Jézust ezt mondva: "Így felelsz-e a főpapnak?" Jézus csak ennyit mondott: "Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat. Ha meg jól, akkor miért ütsz?" Ekkor Annás megkötözve elküldte Kaifás főpaphoz. Simon Péter még mindig ott állt és melegedett. Újra megkérdezték tőle: "Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?" De tagadta: "Nem vagyok."  A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: "De hisz ott láttalak vele a kertben." Péter ismét tagadta. Erre nyomban megszólalt a kakas. Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: „Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?” Azt felelték neki: „Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.” Erre Pilátus azt mondta nekik: „Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.” A zsidók azt felelték neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hívatta Jézust, és megkérdezte őt: „Te vagy-e a zsidók királya?” Jézus azt felelte: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?” Pilátus ezt válaszolta: „Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?” Jézus azt felelte: „Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.” Pilátus erre megkérdezte: „Tehát király vagy te?” Jézus azt felelte: „Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.” Pilátus erre így szólt: „Mi az igazság?” Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?” Erre ismét így kiáltoztak: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” És arcul verték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: „Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.” Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: „Íme, az ember!” Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: „Feszítsd meg, feszítsd meg!” Pilátus így szólt: „Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.” De a zsidók így szóltak: „Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!” Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: „Honnan való vagy te?” Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: „Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?” Jézus azt felelte: „Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.” Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: „Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.” Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a ti királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele, feszítsd meg őt!” Pilátus megkérdezte tőlük: „A királyotokat feszítsem meg?” A főpapok azt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya.” Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: „A zsidók királya vagyok”„!” Pilátus azt felelte: „Amit írtam, azt megírtam!” A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!” Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: „Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek”. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután azt mondta a tanítványnak: „Íme, a te anyád!” És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom!” Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontját ne törjék össze”. Egy másik Írás pedig azt mondja: „Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak”. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust.

Bevezető ima: Uram Jézus, a nagypéntek emberi életed legnehezebb napja volt, amikor a kereszthalálod által legyőzted a bűnt. Szeretnék ott lenni veled szenvedésed minden mozzanatában. Szeretnék hűséges maradni hozzád. A világ összes bűnét válladra vetted – felfoghatatlan számomra, mit is jelentett ez pontosan neked. Szeretnélek vigasztalni, és enyhíteni a fájdalmaidat, Uram! Hadd hordozzam veled a keresztet, legalább ennek az elmélkedésnek néhány pillanatában!

Kérés: Uram, imádságomban egyesülni akarok veled, hogy megértsem: irántam való személyes szeretetből haltál meg!

1. Én vagyok. Néhány feltüzelt katona a templomőrségből megjelenik és Jézust keresi. Ekkor elhangzik: „Én vagyok.”, amelytől ők a földre rogynak. A tiszta, isteni megérzése földre kényszeríti őket. Milyen érzés lehetett bennük? Félelem, megdöbbenés? Hányszor van az életünkben, hogy nem vagyunk képesek felismerni Jézust, pedig tisztán és világosan megmutatja magát. Bűneink hályoga elhomályosítja látásunkat, hogy felismerjük Őt embertársainkban. Jézus itt nem áll meg. Nem magára gondol, hanem ismeri tanítványait és őket védelmezi. Ugyanakkor rászól Péterre és meggyógyítja a Malkus nevű szolga fülét. Teszi mindezt akkor, amikor elfogják, hogy kivégezzék. Igen, ez Jézus, a szeretet. Uram, ezt várod tőlem is?

2. Mi az igazság? Pilátus kérdése ma is nagyon sokszor hangzik el a világban. Ugyanarról a hírről a sajtó különböző híradásai teljesen mást képesek állítani. Valóban ennyire szubjektív az igazság? A mai korban a relativizmus elve az igazi értékeket, igazságokat is megkérdőjelezi, viszonylagossá teszi. Én hányszor teszem fel ezt a kérdést a hitemmel kapcsolatban? Mennyire nyitott a szívem, hogy Istennél keressem mindenre a választ? Pilátus miután feltette ezt a kérdést, kiment a nép elé és kijelentette, hogy nem találja bűnösnek Jézust. Mi motiválta őt? A saját hatalmának a féltése. Valamit megérzett Jézus különlegességéből, nem merte kétségbe vonni szavait, de ott állt vele szemben a tomboló nép. Közben felesége megüzente, hogy valóban igaz ember az, akit fel akarnak feszíteni. És ekkor még ott volt a Heródes és a közte levő feszültség is, ráadásul Jézus galileai volt, Heródes alattvalója. Pilátus ekkor már nem az igazságot kereste, hanem saját magát, azt hogy hogyan tud ebből a legjobban kikerülni. Én a döntéseimben– Pilátushoz hasonlóan – mennyire csak a világnak szeretnék megfelelni?

3. Beteljesedett. Beteljesedett mindaz, amiért Jézus emberi testet öltött. A mennyei Atyával és a Szentlélekkel együtt a végtelen isteni szeretetet megmutatták nekünk, embereknek. Ez abban nyilvánult meg, hogy Jézus teljesen odaadta magát azért, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. Megtörte a bűn hatalmát és megnyitotta számunkra a mennyek ajtaját. Most már csak rajtunk áll, hogy belépünk-e rajta. Ehhez azonban szükségünk van arra, hogy Jézus példáját kövessük a teljes önátadásban. Jézus az Atya akaratát teljesítve, a szeretetben bízva, hozta meg értünk ezt az áldozatot. Mi is Istennek adva önmagunkat juthatunk el az örök boldogságra. Jézus Szíve, amelyet megnyitott a katona lándzsája, megnyitotta számunkra is a kegyelem örök forrását. János apostol maga tesz személyes tanúságot: „Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága” (Jn 19, 35).

Beszélgetés Krisztussal: Uram, Jézus, szeretnék én is letérdelni eléd, átölelni a kereszt fáját. Szeretnék segíteni a kereszt hordozásában másoknak, közben a saját keresztemet is súlyos tehernek érzem. Add meg, hogy mindig az isteni igazságot keressem és a világ elvárása és csábítása ne vonja el a figyelmemet!

Elhatározás: Mai napon böjtömet kiegészítem azzal, hogy felajánlom azt, ami számomra a legnehezebb.