Az a húsvéti lakoma - a Pászka, - melyet Jézus is megünnepelt tanítványaival a szabadulás feletti örömben telt. Szentmisénken ezt az örömöt idézik fel a liturgia fehér színe, a virág, az orgonaszó, a felcsendülő Dicsőség, melyet a csengők hangja kísér. Egyben megjelennek a fájdalom jelei is. Megrázó ellentétek feszülnek. Jézust azon az éjjelen fogják el, amikor szeretetének legnagyobb jelét adja. Elnémulnak a harangok, a csengők, nem szólal meg az orgona sem a feltámadásig. Mint a leölésre szánt bárány - így némulunk el mi is. Jézus elbúcsúzik barátaitól, feltárja előttük a szenvedés és a szeretet összefüggésének titkát. Megígéri a vigasztaló Szentlelket, aki Egyházzá alakítja a tanítványokat és minket is megtanít mindenre.

Urunk kínszenvedéséről
Hogy kitárjak, galambszárnyat
ki ad? S lelkem röpüljön?
Szent Kereszt, hogy drága fádat
érje el s ott megüljön...
Hol Jézus van, összezúztan
Világ édes óhaja!
Függ fenn Isten; s botrány itt lenn:
csak gyalázás, -- azt hallja!

Szívem, szállj ki! Jézus, tárd ki
Szerelmed nagy telijét!
Örvényébe vonzz, a mélybe,
szent Sebidhez, rejtekért!
A fönséges barlang-éjhez:
kínjaidhoz béfogadj!
Itt ha élnék, nyugtot érnék:
tűnik nyomor, elsorvad!

Én Istenem, én szerelmem!

Te kinlódsz-e helyettem?
Méltatlanért kiontva vért
Jézus, függsz-e kereszten?!
Én: a lator -- kiért lakol,
Jézus bitó magasán!
Sok vétkimen itt halsz ingyen,
Élet! -- magad átadván!

Érek annyit, Jézus, mennyit
szíved rám költ, túlbecsül?!
Jaj, mért élek, kábult lélek,
rongy a szív, ha nem hevül!
Áldott légyen nagy Szerelem,
Szív! Győztes minden fölött!
Óh mily erős! Halálon győz,
kinél fegyver: mint-ködök!

Megteremtett, újramentett
Nagy Szeretet elveszőt!
Égig lángolsz! Szív-tűz, már hozz

e fagyosra tűzesőt!
Tedd: valóban szív föllobban;
add, hogy égőn szeressek!
Beléd tűnjek, élni szűnjek,
s Véled, Jézus, élhessek! (Késő középkori ismeretlen szerző)

"Ez az én testem" E titok értésére ész nem elég, inspirált ész kell hozzá, mely szeret. Jézus megtette, mert szeretett. A szeretet alkotó erő; akaratot nagyra ez inspirál. Teremtett világot, mert szeretett; új világot teremt ismét, mert szeret. Ez a szeretet inspirál a hitre; aki tud szeretni, az tud hinni; "Nos credidimus caritati" [Hittünk a Szeretetnek]! Minden kérdésemre csak a nagy szeretet felelhet. Van-e Megváltónk? Isten-e Krisztus? Megbocsát-e? Lehet-e lélekért meghalni? Lehet-e hitet mindennél jobban szeretni? Lehet-e végtelenül gyűlölni (pokol)? A szeretet ért hozzá; szeretet nélkül e kérdésekhez nincs kulcs. Hiszesz-e a karácsonyban? Ha igen, hihetsz a húsvétban; és ha abban hiszesz, miért kételkednél a szeretet szentségében?! (Prohászka: ÖM, 7:294; 33)

Melito szárdeszi püspök húsvéti szentbeszédéből: A feláldozott Bárány kiragadott minket a halálból, hogy eljussunk az életre. Sok mindent megjövendöltek a próféták Húsvét misztériumáról: ami maga Krisztus, akinek dicsőség legyen örökkön-örökké! Ámen (Gal 1, 5). Az égből a földre jött a szenvedő emberért; az emberi természetet magára vette a Szűz méhében, és emberként jelent meg; szenvedésre alkalmas testében magára vállalta a szenvedő ember szenvedését, megsemmisítette a testi szenvedéseket, halhatatlan lelkével pedig megölte az embergyilkos halált. Ő ugyanis úgy jött közénk, mint Bárány, megöletett, mint Bárány, és - mint egykor Egyiptomból - megváltott minket e világ rabságából, és megmentett a sátán rabszolgaságából, mint egykor a fáraó kezéből; tulajdon Szentlelkével megjelölte a lelkünket, és tulajdon vérével testünk tagjait. Ő az, aki zavarba hozta a halált, és jajveszékelésbe juttatta a sátánt, mint Mózes a fáraót. Ő az, aki megölte a gonoszságot és terméketlenségre kárhoztatta az igazságtalanságot, mint Mózes Egyiptomot. Ő az, aki kiragadott minket a szolgaságból a szabadságra, a sötétségből a világosságra, a halálból az életre, a zsarnokságból az örök királyságba, és új papsággá és örökre választott néppé tett bennünket. Ő a mi üdvösségünk Pászkája, akiben átmentünk a szolgaságból a szabadságra. Ő az, aki sokakban annyi sok mindent elszenvedett; ő az, aki Ábelben megöletett, Izsákban megkötöztetett, Jákobban vándorolt, Józsefben eladták, Mózesben kitették, a bárányban megölték, Dávidban üldözést szenvedett, és a prófétákban meggyalázták. Ő az, aki a Szűztől testet öltött, akit keresztre feszítettek, eltemettek, és a halálból feltámadva felment a magas égbe. Ő a hangot nem adó Bárány. Ő a megölt Bárány; ő az, aki a Szépséges Báránytól, Máriától született. Ő a nyájból kiválasztott, leölésre elvitt, este feláldozott és éjszaka eltemetett Bárány. Ő az, aki a keresztfán meg nem töretett, és a földben el nem porladt; ő az, aki feltámadt a halálból, és a sír mélyéből feltámasztotta az embert. "Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát." Nagycsütörtök olvasmányai nagyon tanulságosak számunkra. Az evangéliumban Krisztus még egyszer példát ad tanítványainak. Mintha attól félne a megtestesült Isten, hogy távozása után apostolai hamar elfelejtik a tőle tanultakat és besüllyednek a nagyzolás és a hatalomvágy örvényébe. Újra példát ad tehát nekik. "Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát." Az Emberfiának nem voltak alaptalanok a félelmei. Ha ez a szimbolikus cselekedett dönti el azt, hogy ki keresztény és ki nem, akkor az elmúlt századok során a keresztények száma nagyon megcsappan. Aki nagy, az legyen kicsi, aki okosabb, az segítsen a többieken. Fejetetejére állított logika. Az utolsó vacsorán jelenlevők tanúi egy nem mindennapi eseménynek. A hatalom és a nagyság teljesen átstrukturálódik a szemük előtt. Nem a kapzsiságban, mások kihasználásában és leértékelésében van a nagy ember ereje, hanem ellenkezőleg: mások szolgálatában. A lábmosás szertartása kiüti a keresztény kezéből a kardot: szent háború, mások megalázása és letiprása, hatalmi csattogtatások végérvényesen törlődnek a kereszténység szótárából. Inkább: kellene törlődjenek. De nem így történt. A szent háborúk, Isten nevében elkövetett atrocitások, mások megalázása és kifosztása mind a mai napig a "keresztény" uralkodók jellemzői. Elég, ha a múlt hetek őrült történéseire gondolunk. Modern világunkban nagycsütörtök agóniáját éli át a szemünk előtt. Újra és újra. Az Emberfia utolsó vacsorája utópiává degradálódik. Gyakorlatilag nagycsütörtök lábmosása csak elszigetelődve, itt-ott "él" a történelemben. Semmiképpen nem él az önmagukat "keresztényeknek" nevezők rendszereiben. "Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát." A lábmosás szertartása a történelem hasábjain kell realizálódjon. Újra és újra. Nem elég felidézni, hanem megvalósítani kell. Újra és újra. Ellenkező esetben csak olyanok vagyunk, mint a farizeusok, kik hatalmas terhet tesznek mások hátára, de egy ujjukat sem mozdítják, hogy könnyítsenek ezen a terhen.

Istenünk, téged szerető szívek élete és üdvössége, sokasítsd meg csodálatos kegyelmi ajándékodat bennünk. Szent Fiad halálában biztos reményt adtál hitünk beteljesedéséhez, segíts, hogy feltámadásának erejéből eljussunk örök célunkhoz. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen.