Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Mielőtt megkezdte volna nyilvános működését Krisztus Urunk: elvonult a pusztába, hogy böjtöljön és imádkozzon. elvonult azért, hogy negyven napig együtt legyen az Atyával, távol mindenkitől. Csendes, meghitt kapcsolat ez a mennyei Atya és a Fiú között. Csendes negyven napos párbeszéd, melyet a világ nem tud megzavarni, mert a földi értékek ebben a párbeszédben nem fontosak. Itt valami olyan történik, amit a világ nehezen tud felfogni, mely mégis olyan nagy fontossággal bír, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni. Csendes, meghitt párbeszéd, melyet senki sem tud megzavarni. De pedig valaki, aki az embernél hatalmasabb, de Istennél gyengébb, a Sátán, meg akarja zavarni ezt a párbeszédet, el akarja téríteni a figyelmét Jézusnak a böjtről.

Drága jó testvéreim!

Az első kísértés: a köveket kenyérré változtatni: az ösztönök kísértése. Itt arról van szó, hogy az ember maradéktalanul elégítse ki a különböző ösztöneit. A minket körülvevő XXI. század európai környezet minden erejével erre biztat a reklámok, az igénytelen filmek által: éljük ki ösztöneinket, élvezzük az életet, mert azért van. És különben is senki sem tilthatja meg, mert ehhez már csak jogunk van.

Testvéreim!

Erre a kísértésre adja Jézus által az Egyház az ellenszerét, a böjtöt: "Nemcsak kenyérrel él az ember" - nemcsak ösztönökből áll az ember. A böjtölésben - aminek leggyakoribb formája az ételböjt - az ember megéli emberi méltóságát azzal, hogy tud uralkodni testének vágyain. Ezen túl megtapasztalja teremtettségét, törékenységét, s ez alázatra indítja Teremtője előtt, akinek létének minden percét köszönheti. Az ember test és lélek egysége, s amikor böjtöl, akkor mintegy testével imádkozik. De ott a veszély a böjtölésben, hogy az ember öncélú sportteljesítményt csinál belőle, amelyet mások előtt fitogtat. Óriási veszély a böjtben, hogy azt az ember afféle fizetési eszköznek, mennyei valutának tekinti az Istennél, amivel kikényszeríthet belőle kérések teljesítését, mert hát megfizetett érte. Ez a magatartás tulajdonképpen farizeusság, amelyet Jézus működésekor nem győzött kárhoztatni. A Sátán azt képzelte, hogy mivel Isten emberré lett, most már ő, a gonosz lélek, úrrá lehet rajta s könnyen becsaphatja olyan dolgokkal, mely sok embert meg tudna téveszteni. Krisztussal azonban ez nem megy. Hiába próbálja kenyérrel kísérteni.

Az ember valóban kell, hogy táplálkozzon, életének fenntartásához ez szükséges, de baj az, ha valaki csak a mindennapi betevőre gondol, csak a saját betevő falatára és másra nem. Még csak annyit sem tesz meg, hogy Istennek megköszönje a mindennapi kenyeret. A mai ember sokszor asztalhoz telepedik anélkül, hogy Istent is meghívná. Minek is hívja meg, amikor ebben a pillanatban az Isten nem fontos, istene a has lesz. Testvéreim! A nagyböjti időszak egyik tanulsága ez kell, hogy legyen: tanuljunk meg hálát adni Istennek minden jótéteményéért, tanuljunk meg az étkezésnél imádkozni, hívjuk meg lakománkra az Istent is.

Drága jó testvéreim!

A második kísértés: ugorjon le Jézus a templomról, majd elkapják az angyalok: az önzés kísértése ez. Az önzésé, mert ha Jézus leugrik, akkor abban az a lényeg, hogy ő jól érezze magát, s majd mások, az angyalok ehhez segédkeznek. Ma az ember félretolja ezt a csodálatos Isten által teremtett és neki ajándékozott világot és egy másik, saját maga által alkotott világot épít, mert meg van győződve róla, hogy ő jobbat tud csinálni, amiben majd ő jól érzi magát. Amikor pedig baj van, akkor persze segítsen az Isten. Egyéni életünkben ez úgy jelentkezik, hogy senkivel és semmivel nem törődve éljük életünket, harcolunk a boldogságunkért, de ha baj van, akkor rögtön Istenhez fordulunk segítségét, akire megharagszunk, ha nem segít azonnal.

Testvéreim!

Jézus válasza a kísértésre: "Ne kísértsd Uradat, Istenedet!" - hogy ő cselekedjen helyetted. Az Egyház a jócselekedeteket adja kezünkbe ezen kísértés ellenszereként, hogy másokon segítve, másokkal kapcsolatba lépve megtapasztaljuk, hogy boldogságunk egymáson múlik, a tettekben megnyilvánuló önzetlen szeretetből fakadó jócselekedetekben. Veszélyforrás a jócselekedetek terén, hogy megrontja az önzés: csak azért teszek jót, hogy népszerű legyek. Azért adok másoknak, hogy szükség esetén én is kapjak tőlük, ha rászorulok. Jézus soha nem azért segített az embereken, hogy népszerű legyen, vagy azért, hogy majd adott esetben hálára legyenek kötelezve vele szemben. Ebben az értelemben mondjuk azt, Jézus egyetlen csodát sem tett magáért. S ha ő nem tett, akkor mi se kívánjunk magunknak önző érdekekből. Az ember életét nagyon sokszor leköti az önmagával való túlzott foglalkozás: hogyan nézek ki, milyen ruhát vegyek fel, hogy áll a hajam, milyen módon öltözzek, hogy az emberek ne szóljanak meg, amikor a templomba megyek például. Vannak, akik nem jönnek templomba, mert azt állítják, hogy az emberek megszólják őket. Ez is egy kísértés, mely az illetőt távol tartja testvéreitől, Isten közösségétől. Drága jó testvéreim! A harmadik kísértés a hatalom kísértése: Jézusé lesz a világ összes országa, ha leborulva imádja a sátánt. A hatalom ősi kísértés. A hatalomvágyban tulajdonképpen az ember végtelen utáni vágyának a sátán által félremanipulált változatát figyelhetjük meg. A végtelen utáni vágy a hatalomban úgy jelentkezik, hogy az ember legyen az isten. Mindenkin, vagy legalább minél több emberen uralkodjék. Magát tegye meg az őt körülvevő világ középpontjának. Világunkban kifinomított változatát karriernek hívják, ahol a vezető beosztás megszerzésében a képlet ugyanaz: minél több embernek parancsolni.

Testvéreim!

A világ dolgai annyira lekötik figyelmünket, hogy nem marad már idő Istenre. A világ dolgainak van konkrét neve: pénz, politika, nemzetiség, faj, életkorok közti különbségek, TV, diszkó, sorozatfilmek, melyek megengedik, hogy álmodjunk. Az ellenszere ennek a kísértésnek az imádság: "Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!" Az imádságban az ember kapcsolatba lép Istennel és rádöbben, hogy nélküle semmi, és hogy Isten nélkül semmit nem tehetne. Előtte minden hatalom a porszemnél is kevesebbet ér. Most nagyböjtben azt ajánlja az Egyház, hogy imádkozzunk többet. Ez azonban még csak véletlenül sem a mennyiség növelését jelenti, hanem a minőségét. Mert ott a veszély az imában, hogy hatalomvágyunkat ide is bevisszük: Isten kéréseink, követeléseink, elképzeléseink kivitelezője lesz, akit imádságunkkal mintegy lefizetünk. A legjobb ima az, ha csendben vagyunk és engedjük végre az Istent is megszólalni a csendben, hogy szóljon hozzánk. Miért nem tudunk Istenről úgy álmodni, ahogyan a szerelmes álmodik szerelméről? Miért nem tudunk áldozatot hozni Istenért, ahogyan áldozatot hozzunk sok más jelentéktelen dologért? Egyszóval: miért nem akarjuk Jézust a pusztába negyven napra követni és komolyan venni ezt a felkészülési időszakot, mely húsvét öröméhez vezet?

Testvéreim!

A Sátán próbálta megkísérteni Jézust. Nem sikerült. Azt mondhatnánk, hogy kudarcot vallott a gonosz lélek, mert Istennel állt szemben. Mi sokszor azt gondoljuk, hogy mi hiába is próbálkoznánk szembe állni a Sátánnal, mert nekünk nem sikerülne Őt legyőzni. Sokszor mondjuk is, hogy hogyan lehet a kisértést legyőzni: úgy, hogy beleegyezek és elkövetem a bűnt és rögtön békén hagy a bőröm alá bujt kicsi ördögöcske. De milyen helytelen felfogás ez testvérek! Gondoltatok arra, hogy ha igazán Istent hordozzuk mi is magunkban hiábavaló minden próbálkozás a Sátán részéről? Azzal sem megy a gonosz léleknek, aki Krisztussal együtt tud ellenállni a kísértéseknek. Ahhoz azonban, hogy a kísértéseknek ellene tudjunk állni, ellene tudjunk mondani a Sátánnak, ahogyan ezt megígérték nevünkben megkeresztelésünkkor és ahogyan ezt mi is megtesszük legalább húsvét éjszakáján Jézushoz hasonlóan kell viselkednünk és erősen álljunk lábunkon a kísértések idején. Az emberi élet velejárója a kísértés. Ahhoz azonban, hogy ellene tudjunk állni magunkba kell néznünk olykor és kijavítani életünket: lemondani mindarról, ami fontosabb Istennél. Befejezésül Nagy Szent Vazul gondolatait szeretném idézni, de ugyanakkor ösztönzésképpen is elétek tárni, hogy kapjatok kedvet az igazi, Krisztussal töltött böjtre: „A böjt a családok áldása, az egészség atyja, az ifjúság irányítója, az öregség ékessége, az utazók jó úti társa, a házastársak biztos vendége...Böjtölni annyit jelent, mint megkeresni a boldogság forrását.“ Ámen!

Csiszér Imre, erzsébetbányai plébános

Fotó: pixabay