Prohászka Ottokár püspök mély értelmű megállapítása nem csak szent királyunkkal kapcsolatban érvényes. Az életszentség és az emberi nagyság bensőséges kapcsolata minden szent és boldog életében felragyog. Isten szentségének fénye és melege sugárzik a szentek életéből és ez ébreszt bennünk is vágyat az Istennel való kapcsolat keresésére és a szentek életpéldájának követésére.   

A szentség csúcsa és forrása Isten. Izajás próféta látomásában a szeráfok harsány hangon magasztalják Isten mindeneket megrendítő szentségét: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (Iz 6,3). Az egyház liturgiájában a prófétai szózat a Szentháromság dicsőítésévé tágul. A hozzá fűzött „hozsánna a magasságban, áldott aki az Úr nevében jön” már Krisztus történelmi eljövetelét és eukarisztikus érkezését ünnepli. A bizánci hagyomány a liturgia tanító részében is megismétli a „triszágiont”, a háromszor-szent himnuszt. „Szent Isten, szent Erős, szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk!” A Szentháromságban egy Isten szentségének három bensőséges mozzanata tárul itt fel.

Szent Isten! Isten szent, mert az Atya a Fiúban önmagát kiüresítette, a Szentlélektől és Szűz Máriától értünk emberré lett, hogy bennünket az isteni természet részesévé tegyen.

Szent Erős! A valóban erős értünk gyengévé lett, fájdalmainkat ő hordozta és sebei szereztek számunkra gyógyulást.

Szent Halhatatlan! Az egyedül romolhatatlan elszenvedte értünk a halált, hogy feltámadása megnyissa nekünk az örök élet ajtaját.  

Az „irgalmazz nekünk!” fohásszal végül azt kérjük, hogy légy jó hozzánk! Hadd érezzük a szeretetedet!

A szentség Isten jellemzője, de minden érték foglalata is. A szentség a lét, az egység, az igazság, a jóság és a szépség teljessége.

A lét és idő misztériumát az ember titka felől fürkésző Heidegger szerint a nyugati bölcselet megfeledkezett a létről. Ez a létfelejtés – a kizárólag a létezők világával foglalkozás – vezetett aztán a nihilizmushoz. Sejtésének kulcsfogalma a „Dasein”, ami egyszerre emberi „ittlét” és „jelenlét”. Az ember nem a térben és az időben „van”. Hanem ittlétnek és jelenlétének minősége, tulajdonképpenisége (Eigentlichkeit) határozza meg „így”- vagy „úgylétét”.

A filozófus sejtését tovább gondolva azt mondhatjuk, hogy a teret megélheti az ember úgy, mint száműzetése, eltévelyedése, otthontalansága és magánya helyét. De ha előre reménnyel, vissza hálával, felfelé fohásszal, lefelé önkritikával, befelé figyelemmel, körül pedig szeretettel tekint, akkor átalakul a csak objektív, külső feltételek által meghatározottnak vélt tere. Ha pedig Isten szakrális terére figyelünk, akkor – Jákob álmához hasonlóan – megnyílhat számunkra is az Isten országának ajtaja, ahol az angyalok le- és fölszállnak a szívünkön keresztül vezető létrán. 

Az időt is megélhetjük csak veszteségekkel, hiányokkal és traumákkal teli múltként, determinált, külső és belső kényszerek által meghatározott jelenként, végül kilátástalan vagy fenyegető jövőként. De ha a múltban a teremtő és megváltó Isten szabadító szentségére emlékezem, ha az ő szerető jelenlétére figyelek és a vele való találkozásra várok, akkor Isten szent-ideje, – örök jelene – hatja és alakítja át emlékezésem, figyelmem és várakozásom pillanatait.

A szentség nem csak a lét, hanem a szeretetben feltáruló egység forrása is. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek isteni egységéé. Az isteni és emberi természet egységéé Jézus Krisztus személyében. A kegyelmi egységé Krisztus és az egyház szeretet-kapcsolatában. A férfi és a nő egységéé a házasság szentségében. Ahol a nő és a férfi, a feleség és a férj, az apa és az édesanya nem riválisai egymásnak. Hanem egy új identitásra lelnek. Önmagukat Istennek és egymásnak ajándékozzák szerelmükben és az életre nyitott szeretetükben. Ebben pedig korábbi önazonosságuk nem megsemmisül, hanem kiteljesedik. A szentség egysége a béke köteléke a családokban, a nemzetekben, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés alapja a népek közötti kapcsolatokban.

A szentség a lét és az egység mellett az igazság forrása is. Nem pusztán a megismerés vagy a tudomány igazságáé. Nem is csak a közjót szolgálni hivatott jogrend, vagy társadalmi igazságosságé. Hanem Isten aktív, megtisztító igazságáé. Ennek fényében látjuk be, hogy Isten nélkül semmit sem tehetünk.

A szentség a jóság forrása is. Szent Bazil liturgiája nem véletlenül imádkozik így a jótevőkért. „Adj nekik a földi javakért mennyeieket, a mulandókért örökkévalókat.”

Végül a szentség a valódi szépség forrása is. Nem csupán a kristályok ragyogásáé, nem is a növény- vagy állatvilág bámulatos teremtményeié, nem is pusztán a különböző művészeti ágak remekeié vagy az emberi test vonzó, ámde mulandó szépségéé. Hanem azé a belső és örök szépségé, ami a szentek életében tárul elénk.

Szent István, felséges királyunk! Te Isten szentségétől vezetve lettél példás családapa, bölcs és kreatív államférfi, keresztény hitünk és egyházunk oszlopa. Életpéldád és közbenjárásod vezessen mindnyájunkat Isten szentségének kimeríthetetlen gazdagsága felé.