–
A magyar köznyelv a ferenceseket barátnak hívja. A rend megalakulása
óta ott voltak a nép között, egyebek mellett azért, mert koldulórendiek,
de megtaláljuk őket Dózsa seregében vagy Hunyadi János katonái között.
Kapisztrán János az egyik legkülönösebb alakja a ferenceseknek, gyújtó
hangú beszédeket mond, toboroz – nagy számban vonulnak zászlaja alá, a
mohamedánok ellen a keresztesek –, szóval elképesztően hatásos szónok,
jóllehet, nem beszél magyarul. Ma ellenben, a némileg kontraszelektív
baloldali médiumokban kétféle – nagyjából azonos „értékű” – hír jelenik
meg a katolikus egyházról.
Egyrészt
az, hogy a pap pedofil, vagy az, hogy sikkasztó. Pozitív működésük nem,
vagy alig-alig kap teret. Éppen ezért a kérdésem az: mi lenne ma a
dolga a kései utódoknak, mit tehet népéért, az országért egy ferences?
– Ha
Jézus korában működik sajtó, azt írta volna vezércikkben, hogy a
tizenkét apostol közül egyik elárulta harminc ezüstért Jézust. Arról már
kevesebb szó esett volna, hogy Pál bejárta az egész Római Birodalmat,
mindenütt a szeretetről prédikálva. Végül pedig Krisztusért életüket
adták az apostolok. Ez nem túlságosan érdekes hír.
Természetesen
azt mondom, ha az egyházban történnek bűnök, akkor azok bűnök, méghozzá
kétszeresen. De arányeltolódás van a médiában. Hírértékkel a botrány
bír, és nem hozzák mellette a statisztikát. Visszatérve a ferencesekhez,
más rendek szerzeteseit szintén nevezik barátnak. Szürkebarátoknak,
vagy a pálosokat fehérbarátoknak, de tényleg az emberek többségében az a
képzet él, hogy a ferencesek a barátok. Más rendek is tettek a
magyarságért, talán még többet is, mint mi, ferencesek, az mindenesetre
igaz, hogy nagyon megmagyarosodott ez a rend.
Ugyanakkor
a „barát” szónak egy kicsit pejoratív csengése is van: a ferenceseket
hagyományosan szokás jó kedélyű, az evés-ivás örömeit meg nem vető,
jámbor csuhásoknak beállítani. Az új kutatások fényében sokkal
bonyolultabb a kép. A ferences nem tanulatlan, jópofa, anekdotázgató
szerzetes. A ferences rend megalakulása után a második nemzedék már ott
van Európa egyetemein. Olyan nevek, mint Szent Bonaventura, Halesi
Sándor, Boldog Duns Scotus János.
Úgy tanítanak, hogy özönlik hozzájuk Európa ifjúsága. A ferencesek a regula szerint nem koldulórend.
A
szabályzat azt mondja: két kézzel dolgozzanak, és ha nem kapják meg a
munkáért a bérüket, akkor kérjenek. Ebből lett az a téves felfogás, hogy
koldulásból élnek. A kéregetés mégis sok lelki haszonnal járt. Közel
kerültek a néphez, rengeteg házasságot tetettek rendbe a plébánossal. Az
emberek olyan lelki kínokat mondtak el a koldulóbarátnak, amit esetleg a
plébánosnak sem mertek bevallani. Még nincs feldolgozva, hogy mi
mindent tett az egyszerű laikus testvér, aki kéregetett.
– Úgy tűnik, maradt teendő ez ügyben mostanáig. Mit tehet ma egy ferences?
– Van
egyfajta örökségünk, vannak iskoláink. Nagy-Magyarország területén – a
történész Szántó Konrád ferences atya szerint – harminckét iskolája volt
a rendnek. Ezek az iskolák nem maradtak fenn sokáig ilyen nagy számban,
mert nem volt mögöttük fundus, földbirtok. A ferencességre jellemzőek a
remeteségek, ahol nem egyedül vannak, hanem ketten-hárman, ugyanakkor
jelen vannak a közéletben. Ilyen, ezt mutatja a szécsényi kolostorunk.
Mikor ott éltem, kinéztem az ablakomon, láttam a Borjúpástot, ahol
hajdan a Rákóczi-féle országgyűlés volt.
Ott
embert nem lehetett látni, mert a parasztember nem sétálni jár, az
dolgozni megy. Ha meg a templomajtón kimentünk, akkor a város közepén
voltunk. Az a közhely, hogy a ciszterciek a völgyek szerzetesei, a
bencések a hegyeké, a ferencesek a városoké – nem egészen igaz. Szent
Ferenc korában napközben bent vannak a városban a testvérek, azután egy
magasabb szintre vonulnak vissza, például az Appenninekben. A ferences
kolostor itt magasabb szinten áll, mint a bencés, ide húzódnak vissza
sokszor hónapokra. Ez – a visszahúzódás – éppen egy modern gondolat…
Modern gondolat? Inkább a mai embernek segítő gondolat, hogy a
barlangokból, a magányból, a mélységből megyünk az emberekhez. Van egy
titkos alagút, amely a szíven át vezet a másikhoz, nem a médián meg a
fecsegésen keresztül. A társadalmi hasznosság? Gyöngyösön fenntartunk
egy autista központot. Tanítjuk az ifjúságot: óvodától kezdve a
főiskoláig. Van óvodánk és főiskolánk. De bármit csinál egy ferences,
igazából akkor közelít Szent Ferenchez, ha kétlaki. A barlangok világa:
az a cellám, ahol órákat töltök el. Hamvas Béla azt mondja: ha utazol,
akkor magadat ismered meg, ha a celládba visszavonulsz, akkor a másik
embert. Hamvas Béla nagy gondolkodó volt – kár, hogy kisajátítják az
ezoterikusok, kár, hogy a maga korában nem talált egy katolikus
teológust, aki ellentmondott volna neki. Nagyokat vitatkoztak volna.
Hamvas egy zseni. A cellába visszavonulók, Kapisztrán János, Sienai
Szent Bernardin és sokan mások bejárták Európa jó részét, ugyanakkor
hónapokat töltöttek egyedül. Visszavonultak, sokszor nem is a
kolostorba, hanem valamelyik hegyi barlangba.
–
A kérdésem mélyén kimondatlanul ott lapult, ezért hát nyíltan
fölteszem: felveheti-e a szószék a képernyővel, a médiával a versenyt a
lelkekért?
– Nem is akarja.
–
Nem akarja? Nem veszíti el így az egyház az istenhívők sokaságát? Nekem
úgy tűnik, mára Isten képmása elhalványult az emberben. Isten sokak
számára olyanná vált – elnézést a profán hasonlatért –, mint a Mikulás
bácsi, vagy valami joviális öregúr, akihez benézünk vasárnaponként a
templomba, „ha még ott lakik”. A szószék nem tudja felvenni a
médiumokból szökőárként ömlő szükségtelen információkkal, agymosó
műsorokkal a versenyt. A médiumok szőnyegbombázása az agyra reggeltől
késő éjszakáig tart. Az emberek többsége kimondatlan csodára vár. Nem
véletlen az ezoterikus könyvek, műsorok hallatlan népszerűsége. Úgy
tűnik, a hívők bizonyos része sem kivétel ezek hatása alól. Jómagam
ugyan nem vagyok vallásos, de azt gondolom, aki jelre vagy csodára vár,
az nem igazán hívő.
– A
csodák mindig arra mutatnak, ami nem csoda, hanem a csodánál is
nagyobb: a Teremtés, mely a nem-létezőből jött elő Isten mindenható
akaratából. A kérdésre a következőt válaszolom: a minőség korszaka
érkezett el az egyházban, nem a mennyiségé. XVI. Benedek pápa írásaiban,
intézkedéseiben ezt tapasztalom. Ez nem elitizmus. Gyarló, szegény
bűnösök vagyunk, de a gyakorló keresztények hite kezd kitisztulni:
tudjuk, kiben hiszünk.
MÓROCZ ZSOLT
Kommentáld!