Mondjunk le nagyböjtben

- a bosszú édességéről,

- a harag keserű füvéről,

- a fegyelmezetlen beszéd csípős fűszeréről,

- az önelégültség édes pudingjáról,

- az önös énre építő hiúság proteinjéről,

- az előítéletek erős italáról,

- a barátságtalanság kenyeréről és

- az önsajnálat bódító boráról.”

A bosszú édessége

Lemondani a "bosszú édességéről” azt jelenti, ne okoljak tovább mást vagy másokat azért, ami életemben nem sikerült. Ne pazaroljam energiámat arra, hogy neki vagy nekik rosszat kívánjak, illetve ellenük valami rosszat tervezzek. Ugyanis amíg velük foglalkozom, addig nem tudok magammal foglalkozni, és ami még végzetesebb: lelkem csupa negatív gondolattal telik meg. Nem enged helyet bennem a pozitív, a fölfelé ívelő gondolatoknak és érzelmeknek!

A harag keserű füve

A neheztelés és a harag epéssé tesz, elveszi az életkedvemet. Életemben semmi nem ízlik többé, ha lelkem mélyén neheztelés, harag, gyűlölet honol mindaz ellen, ami rosszat átéltem, amit nem sikerült megvalósítanom, vagy mindazok ellen (Isten, partner, embertárs), akik – véleményem szerint - ellenem vétettek. Ha sikerül lemondanom a neheztelés és a harag keserű füveiről, akkor bennem pozitív energiák szabadulnak fel, és életemet, sorsomat ismét újra kezdhetem.

A fegyelmezetlen beszéd csípős fűszere

Emberi gyengeség, hogy örvendünk annak, ha más valamit elhibáz vagy elront. Miközben vele foglalkozunk, eltereljük figyelmünket a magunk vétkeiről, hibáiról és problémáiról. De ha abbahagyjuk azt, hogy mások sötét oldalát még sötétebbre fessük, és legalább egyszer, de igazán a magunk árnyoldalaira fordítjuk tekintetünket, akkor jobban megismerjük önmagunkat. Akkor fölfedezzük, hogy sorsunknak, személyiségünknek, szerencsénknek magunk vagyunk a kovácsai. Akkor, és csakis akkor megváltoztathatjuk magunkat, ahol kell és lehet, illetve elfogadjuk magunkban azt, amin nem lehet és nem is tudunk változtatni. Ha figyelmünket a magunk árnyoldalaira fordítjuk, akkor mások árnyoldalait is türelmesebben és megértőbben fogjuk elviselni.

Az önelégültség édes pudingja

Az önelégültség édes pudingja is nagyon veszélyes, ezért nagyböjtben igyekezzünk erről is leszokni. Mit jelent ez? Azt például, hogy végre felhagyunk az ilyen és ehhez hasonló kifejezésekkel: „Ez vagyok én. Nem tehetek róla, de ilyen vagyok!”

Az emberben az a szomorú, hogy mindig elesik, de az a legszebb, hogy mindig fel is állhat – mondja egy közmondás. Nincs olyan ember, akinek ne kellene változtatni modorán, szokásain vagy viselkedésén és tettein. Ugyanakkor nincs olyan ember, aki ne tudna magán változtatni. Csak akarni kell! Ne kanalazzuk hát tovább az önelégültség édes pudingját, hanem kezdjük el végre komolyan megismerni önmagunkat. Fedezzük fel és lássuk meg lehetőségeinket illetve rejtett talentumainkat, és csináljunk belőlük valami nagyszerűt és szépet!

Az önös énre építő hiúság proteinjei

Az önző emberekből hiányzik a jóság, az együttérzés, a másokra való tekintettel levés, a másokért való síkraszállás, a lelkesedés, a segítőkészség, a közösségi érzés, az együvé tartozás tudata. Az önző embernek csak egyéni, saját kívánságai, érdeklődése és céljai lebegnek a szeme előtt. Ezért számára mások, a másik csak annyiban értékes, amennyiben előnyére fel tudja őket használni. Állandóan többes számban beszél: „mi”, „a misszió”, „az egyházközség”, de közben csak magára gondol. Irigység és rosszakarat állandó társai. Nem tudja látni, hogy másoknak van valami, ami neki nincs, vagy más kedveltebb, népszerűbb, mint ő. Az önző emberek gyakorlatilag boldogtalanok, mert mindig találnak valami kivetnivalót másokban, illetve a közösségben. Vessük el tehát az önzést! Ne azért tegyünk valamit, hogy mások megdicsérjenek, vagy hogy fel- illetve kitűnjünk a többiek közül. Sokkal inkább azért, hogy a közösség emberibb és melegebb legyen.

Az előítéletek erős itala

Az előítélet meghatározása úgy szól: „Tényeken, vagy hibás illetve merev általánosításon alapuló előre kialakított vélemény.” Akik közülünk most arra gondolnak, hogy ez a jellemhiba rájuk nem vonatkozik, válaszoljanak a következő kérdésre:

„Van-e valaki, vannak-e valakik, akit, akiket szidalmazok, szóbelileg bántok, akiket elkerülök, akiket kizárok az életemből?” Ha erre a kérdésre őszintén igennel kell válaszolniuk, akkor ők is „nagyot húztak az élőítéletek erős italából.”

Legyen hát ez a nagyböjt számukra, és mindannyiunk számára a feledés időszaka: feledjük el az előítéleteket, közeledjünk egymáshoz nyíltan és szeretettel, és adjunk egymásnak – újfent és újfent – lehetőséget az újrakezdéshez.

A barátságtalanság kenyere

A barátságtalan ember elutasító, udvariatlan és faragatlan. Nem is veszi észre, hogy körülötte mindenki fél morcosságától, és minden jókedv és kacaj megfagy. Milyen kár, hogy egyesek mindennap esznek e kenyeréből... Legyen ez a nagyböjt annak az időszaka, amikor ettől a kenyértől tartózkodunk. Legyen ez a nagyböjt a szívélyesség, az udvariasság, az egymás érzéseire és érzelmeire való intenzívebb odafigyelés időszaka!

Az önsajnálat bódító bora

Az önsajnálat eltakarja bennünk Isten arcát. Aki arról megfeledkezik, hogy a szenvedésnek csak Isten terveiben van értelme, az csak zúgolódni tud ellene. Az önsajnálat édes méreg, mely lelkünk legnemesebb energiáit szívja ki és hitünket gyöngíti. Ha borát többször élvezem a kelleténél, akkor – mint az alkoholista - kiadom a kezemből életem irányítását, és engedem, hogy sodorjon az ár. Energiámat arra pazarlom, hogy siránkozom, panaszkodom, és letörök. Ezzel magamat a szomorúság, a sikertelenség és a depresszió zárkájába zárom. Ha így gondolkodom: „Semmit sem tehetek!”, és szüntelenül sorsommal hadakozom, akkor elszalasztom lehetőségeimet. Ha mindig csak azon panaszkodom, hogy a másiknak jobb lehetőségeket adott az élet, nem veszem észre a magaméit, amelyekkel boldogságom útját egyengethetném.

Minden nagyböjtben annak a lehetősége rejlik, hogy újrakezdhetem az életemet. Minden nagyböjtben újra és újra megkérdezhetem magamtól: Mi az én különleges, személyes erősségem? Mi az én hibám, problémám? Hova, mire helyezem életemben a hangsúlyt?

Ha így teszek, akkor minden nagyböjt életem értelmének keresése útján egy-egy tréningközpontjává, vagy modern szóval: „wellness-központjává” válhat, ahol lelkemet és szellememet edzhetem.

Próbáljuk nagyböjti programunkká, „edző – tervünkké” tenni a fenti verset, hogy krisztusi emberekként megújulva ünnepelhessen velünk lelkünk és szellemünk Húsvét szent ünnepén.