Az empátia egy nagyon fontos dolog, azonban sokszor nem egyszerű megtalálnunk, hogyan lehetünk empatikusak barátainkkal, szeretteinkkel. Íme néhány tipp, amelyek segíthetnek bennünket ezen az úton!

Az elmúlt időszakban (főleg a világjárvány miatt) előkerült az életemben az empátia kérdése. Ha a definíciót megnézzük: „Képesség egy másik ember érzelmeinek és reakcióinak intellektuális és érzelmi átérzésére és ennek a másikkal történő éreztetésére.” Számomra ez a keresztényi szeretet része, meg kell tanulnunk adni. De vajon hogy éljük meg ezt a hétköznapokban, a gyakorlatban?

Nagyon fontosnak tartom a személyiségfejlődést, napról napra. Nem biztos, hogy jó vagyok benne… de igyekszem pozitív irányba változni, felismerni a hiányosságaimat, gyengeségeimet. Így került elő a jelen helyzetekben az empátia, az együttérzés.

Mivel viszonylag lazán veszem a dolgokat általában, nehezemre esett komolyan venni mások aggodalmait akár járvány, akár gyereknevelés, akár házvásárlás kapcsán. Sokszor nem is tudtam igazán meghallgatni azokat, akik ilyesmiről beszéltek – főleg ha nem éreztem érintve magam.

Aztán leesett, hogy a másik oldalról nézve ezek bizonyára létfontosságú kérdések. Megtapasztaltam, hogy egy-egy téma milyen mélyen, intenzíven foglalkoztatja barátaimat, és rájöttem, hogy ebből ki kell vennem a részem, ha igazi barátként akarok jelen lenni az életükben.

Az együttérző, támogató szeretetet meg kell tanulni gyakorolni!

 

Mik segítettek, mikre próbálok azóta is figyelni?

Meghallgatni

Bizony, vannak olyan beszélgetések, amikor a másik szinte meg se kérdezi, hogy mi van velem, vagy csak 45 perc levegővételmentes monológot követően. Akár meg is sértődhetnék – ha csak magamra gondolnék! De a lényeg, hogy ne csak magamra gondoljak.

A hosszú „kifakadás” általában tényleg azért van, mert a másik kétségbe van esve, mélyponton van, akár pszichésen is közel a határaihoz.

Sokszor nincs más dolgom, mint hagyni, hogy kiadhassa magából. A férjével/feleségével már túl sokat beszéltek a témáról, a szüleivel nem tud vagy nem szeretne ilyesmit megosztani, valakinek ideje nincs.

Ha nekem van, megpróbálom rászánni, és csak hallgatni. Akár a 45 perc levegővételmentes monológot is.

Hallgatni

És ha már hallgatás: nem kell okosnak lenni, nem kell feltétlenül tanácsot adni, vagy elkezdeni ötletelni, hogy milyen megoldások vannak. A figyelmes, türelmes fülek ennél sokkal többet érnek.

Komolyan venni

Számomra ez szokott legnehezebben menni. Félretenni a saját gondolataimat, a kritikusságomat, ítélkezésemet, azt, hogy „hát ebben mi a nagy szám?”… Nehéz belehelyezkednem más életébe, és komolyan venni a probléma súlyosságát. Idő és gyakorlat – ez lesz a titka. Majd.

Nyomon követni

Tapasztaltad már, hogy ha megjegyeztél egy apróságot, mennyire örült neki az illető, amikor rákérdeztél, hogy „Na és mi a helyzet a…?”

Próbálok figyelmes és proaktív lenni. Ráírni, felhívni. Akkor is, ha nincs egyensúly, és ha grammra mérném, tudnám, én nyolcadszor keresem fel őt.

Háttérbe kerülni

És íme a másik, számomra legnehezebb rész: egy kicsit „lenyomni” a saját témáimat, szükségleteimet. Mérlegelni, hogy van-e értelme most fecsegni, vagy „mérlegre állítani” az én nehézségeimet a barátoméval, ha észreveszem, hogy épp nem igazán van „terhelhető” állapotában. Ez lenne az önzetlenség.

Kirángatni

Az empátia mellett néha a figyelemelterelés is hasznos lehet! Nehéz ráérezni, hogy mikor kell „elhallgattatni” az illetőt, és a beszélgetés helyett inkább elmenni squasholni egyet, étterembe, kirándulni. Magát a problémát ezek mind nem oldják meg, ámde felemelő élményekkel gazdagodunk, új lendületet kapunk általuk.

Próbálom nem elfelejteni, hogy én is kerülhetek bármikor nehéz helyzetbe. Emlékszem azokra a mélypontjaimra, amikor a fentiek bármelyike sem segített volna, mégis a barátaim megpróbálták! És nagyon jól esett.

 

Úgyhogy próbálok én is napról napra előrébb jutni a fentieket illetően, erőt és türelmet kérni a Jóistentől és nem mellesleg: felírni az imalistámra mások aktuális helyzetét, kérdéseit.

Gyakorold te is az empatikus szeretetet!

Téglásy Nóra