Gyerekkoromban mindig szerettük nézni a felhők vonulását az égen. Haverokkal, tesóimmal sokszor kitaláltunk valamit, hogy mit látunk, mert ezek a leheletgombolyagok mindig megformáznak valamit. Bárányt, suhanó hajót, sportautót és még sok mindent. Arra is emlékszem, hogy néhány perc után azonban a felhők változtak és a képek hipp-hopp tovatűntek. Nem tudom, a természetben van-e még valami, ami ilyen gyorsan változik.
A hibáink azonban nem ilyenek. Vannak olyanok, amikről azt gondoljuk, örökre belevésődtek az emlékezetünkbe, vagy másokéba. A mai napig emlékszem rossz pillanatokra, amikor olyan embereknek okoztam fájdalmat, akiket nagyon szeretek. Az álnokság, úgy gondolom, talán az egyik legrosszabb, amit valaha tehetünk. Burkoltan, csendben, titokban rombolni, miközben a másik a barátjának, támogatójának gondol. Micsoda önzés, milyen gonoszság elhitetni, hogy vele vagyok, miközben nem. Gyakorlatilag azt jelenti, hogyha álnok vagyok, az életem hazugság. Meg lehet ezt bocsátani? El lehet engedni ilyen tetteket?
Ha más nem is, Isten képes rá. Amit mi emberek kőbe vésünk, azt Isten Fia porba írja. Ha mi valami bűnt égbe kiáltunk, azt Ő felhőként küldi tovább a széllel és már nem is emlékszik rá! Milyen csodálatos a mi Istenünk, hogy így szeret minket, hogy ennyire meg akar bocsátani nekünk, ennyire meg akarja nekünk adni az új esélyt! Ez a szeretet az, ami miatt érdemes megváltoznunk.
Ez a szeretet az, ami valóban elgondolkodtatja a bűneivel küzdő embert, hogy egy másik utat válasszon. Bibliai fogalommal élve: megtérjen. Amikor megváltásunkkal találkozunk, amikor felnézünk Jézus keresztjére, akkor sokunknak megindul a szíve.
Egy kis megtérés senkinek sem árt...
Áldott napot!
bejegyezte: restás lászló – október 04, 2021
Kommentáld!