Gyerekkorom óta megrendítő számomra Ábrahám és Izsák története. Ábrahám, aki az ígéret és a magára oly sokáig várató beteljesülés feszültségében élt, a rendeződni látszó helyzet után ismét próbatétel elé kerül. Az értelmetlennek látszó isteni felszólításnak tesz eleget, amikor elindul fiával Morija földjére, hogy ott feláldozza. Hatalmas hitéről tesz ezzel tanúságot. Mindent Istenére bíz, a számára legfontosabbat, a fiát sem kímélve engedelmeskedik neki. Milyen kemény harc dúlhatott a lelkében! De csak ment arra a helyre, amelyet Isten kijelölt számára. 

Isten nem értelmetlen áldozatot kívánt Ábrahámtól, hitének próbatétele volt ez csupán. Az esemény nem önmagáért történt. Nemcsak Ábrahám és Izsák története ez, hanem minden hívő történetévé terebélyesedett. A sokszor lehetetlennek és értelmetlennek látszó élethelyzetek ősmintájává, amikor mi magunk elégünk szeretetáldozatunk tüzében, az értelmetlennek és haszontalannak tűnő odaadottság, a szolgálat pillanataiban. Mert Izsák feláldozása az apát is felemésztette volna.

Az értelmetlennek látszó áldozatok, szenvedések és küzdelmek közepette mindig kérdezzük meg: „Hol van Isten ebben a helyzetben?”

Egy fiatalember a városi forgatagban a kerékpárjával egy autónak ütközött. Súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Édesanyja, akivel mély lelki kapcsolatban volt, bement hozzá, hogy meglátogassa. Az első kérdése ez volt: „Fiam, amikor ott feküdtél az autó előtt összetörve, gondoltál-e Istenre?” Nem az érdekelte, hogy gondolt-e rá, az anyjára, és arra, hogy mennyi fájdalmat okoz neki, hiszen hányszor megmondta már, hogy ne azon a forgalmas útszakaszon közlekedjen. Nem, ő csak azt szerette volna tudni, hogy gondolt-e Istenre. Mert ez a legfontosabb. 

Gondolsz-e Istenre, amikor a házastársad mellett élsz, amikor a gyermekeid vagy éppen idős szüleid szemét látod? Gondolsz-e Istenre, amikor a munkahelyeden rossz a légkör a munkatársaid vagy éppen a főnököd miatt? Mindannyian felemésztődünk, legfőképpen akkor, ha nem találjuk meg az életünk és élethelyzeteink értelmét. Gondolsz-e Istenre, arra, hogy vajon mi a terve veled? Tudod-e, hogy nem az a fontos, mit vársz az élettől, hanem az, hogy az élet mit vár tőled? Mert ha a miértek helyett azt a kérdést teszed fel, hogy „mit kell most tennem?”, akkor az ígéret, hogy Isten teljes életet akar adni neked, szép fokozatosan kiteljesedik az életed folyamán.

A mai szentmise kezdőéneke így szól: „Szívem rólad mondta: »Keressétek az ő arcát!« A te arcodat keresem, Uram. Ne rejtsd el előlem arcodat!” (Zsolt 26,8–9) 

Keresem az arcát ott, ahol nem is gondolnám, hogy jelen van. Kilépek a komfortzónámból, a magam által egyetlen megoldásnak tűnő „mindenhatóságomból”. 

Egy kereszténynek egyáltalán nem mondható filozófus, Arthur Schopenhauer gondolata álljon itt legvégül: „Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs. Ez a magatartás több nyomorúságot okozott már az emberiségnek, mint az összes háború és járvány együttvéve.”

Bátor Botond OSPPE