Mi készül napjainkban egy római ikonfestő műhelyben?

Hogyan kezdett ikonokat festeni?

A Sant’Egidio közösségben érett meg bennem a gondolat. Az imádságainkon kezdettől fogva ott vannak az ikonok, amelyek felé fordulhatunk. Az ikonfestő műhelyt nem én kezdtem, az első festőink Szent Ferencet, Szent Benedeket festették meg, aztán egy nagyszabású ikon készült a pünkösdről, amelynek az elkészítésében már én is részt vettem. A nyolcvanas években kezdtem többet festeni, mert egyre több helyen tartottunk imádságot, egyre több helyen volt szükség ikonra. Természetesen sok régi ikonunk is van, másolatokat is használunk – de egy reprodukció előtt imádkozni nem ugyanaz, mint egy eredeti ikon előtt. Az ikonfestés szolgálat számomra, az imádságért végzett szolgálat.

Az ikonfestés ősi hagyományokon alapul, rengeteg szabályra épül. Hol tanult festeni?

Korábban egészen mást tanultam, jogi egyetemre jártam, dolgoztam is ügyvédként. Aztán elkezdtem ikonfestést tanulni, először Olaszországban, aztán Romániában és Oroszországban. Tanultam Olaszországban élő orosz festőktől is, és a tanulásnak soha nincs vége: nemrégiben egy Cipruson élő román ikonfestővel dolgoztam együtt. Ilyenkor új technikákat tanulok. Mindig a hagyományok szerint festek (illetve festünk, mert nem egyedül dolgozom), földet, ásványokat használunk, illetve színaranyat az aranyozáshoz.  Fontos, hogy mindig tanulhassak új technikákat, újfajta festésmódot.

Témái gyakran rendhagyóak, újszerűek. Honnan merítkezik?

Az új témákat ajándékba kapjuk, elénk jönnek. Manapság sok vita folyik az ikonok kanonikus, illetve nem kanonikus jellegéről. Természetesen az ikonográfia hagyományait tiszteletben kell tartani, de az ikonográfia régen is megjelenített korabeli szenteket és a korra jellemző gondolatokat, teológiai reflexiókat. Azt hiszem, hogy ezt a hagyományt is folytatni kell, miközben tiszteletben tartunk bizonyos hagyományos szabályokat. Az ikonográfia imitációs művészet, de ez nem azt jelenti, hogy sorra készítjük az utánzatokat. Keleten és nyugaton is egyre többen igyekeznek rátalálni arra, hogyan tudják a hagyomány segítségével, a hagyomány nyelvezetével kifejezésre juttatni a mai teológiai reflexiókat, megjeleníteni korunk szentjeit. Személyesen azt mondhatom, hogy a Sant”Egidio közösség tapasztalata gazdagította a teológiai elmélyülésemet. Az ikon mindig az imádságból születik. Az imádkozó közösség mindig segített abban, hogy új és új reflexiók szülessenek meg bennem. Már nem csak a közösségnek készítünk ikonokat, hanem külföldi, főként németországi plébániáknak is. Készítettünk már ikont II. János Pál pápáról, most pedig a maffia által meggyilkolt Puglisi atya boldoggáavatására készülünk egy megjelenítéssel.

Ő is szerepel azon az ikonon, amelyet a vértanúk emlékezete ihletett.
 
Igen, az első ikon, amely valóban újdonság volt, a huszadik század mártírjait mutatja be. Nem az orosz ortodox egyház ikonjait másoltuk le az orosz mártírokról, bár átvettünk onnan elemeket. Megjelenik a képen Pavel Florenszkij, aki a Gulág foglya volt az oly sok vértanút követelő Szolovszki-szigeteken. Rengeteg vértanú halt meg itt, köztük sok szerzetes, pap, püspök is: a szigetek megjelenítését az irántuk való tiszteletből az orosz ikonokról vettük át. Az ikonfestők gyakran ábrázolják korunk vértanúit: az ortodox egyházakban, a kínai egyházban, a szerb egyházban erősen él ez a hagyomány. Ezek a festők sokszor nem is ismerik egymást, mégis hasonlóképpen ábrázolnak, hiszen ugyanazokhoz a forrásokhoz nyúlnak, ugyanazon szabályok mentén dolgoznak. A mi ikonunk akkor született meg, amikor a 2000-es jubileumi év alkalmából II. János Pál pápa a Szent Bertalan-bazilikát korunk új mártírjainak szentelte. A római Tiberisz-szigeten fekvő bazilika Szent Bertalan és Szent Adalbert nevét viseli, nagy múltú, apostoli hagyománnyal rendelkező székesegyház, eleve ennek a két mártírnak az emlékére szentelték fel. 2000 óta rengeteg új vértanú emlékezetét is őrzi: a nácizmus és a kommunizmus áldozatainak emlékét, az egész világ mártírjainak emlékét a különböző földrészekről, hiszen a huszadik századi és a mai Egyház a mártírok egyháza. Ez a szentelés és a Sant’Egidio közösség vértanúkért való imádsága ihlette az új vértanúk ikonját. Minden nagyhéten megemlékeztünk korunk vértanúiról, ez az ikon pedig egységbe foglalja a mártírok tanúságtételét. II. János Pál meggyőződése volt, hogy a vértanúk tanúságtétele az ökumenizmus legszilárdabb alapja. A vértanúságban való egység ezért szilárdabb minden más egységnél: ők olyannyira hasonlóvá váltak Krisztushoz, hogy életüket adták érte.

A legújabb ikon Máriát és az irgalmasság cselekedeteit ábrázolja. Milyen konkrét tapasztalat ihlette?

Idén harminc éve halt meg a Termini pályaudvaron Modesta Valenti, egy római hajéktalan asszony. Szívinfarktust kapott, de mivel nagyon piszkos volt, a mentőautó nem vitte el, nehogy bepiszkolja a kocsit. A sínek mellett, a pályaudvar elsősegélynyújtó helyisége előtt halt meg, órákon keresztül tartó haldoklás után. A közösség akkor még csak kis ideje segített hajléktalanokat. Ennek az asszonynak a halála jel volt: az utcán élők törékenységének a jele és meghívás, hogy hűségesen támogassuk azokat, akiket ilyen keményen megpróbál az élet.

Az ikonfestés mindig kapcsolatban van az imádsággal és a liturgiával. Modesta halála óta a közösség minden évben megemlékezik erről a hajléktalan asszonyról. Rómában és a világ sok más városában, így Budapesten és Pécsen is megemlékezünk minden hajléktalanról, akiket ismertünk és akik az utcán haltak meg. Mindegyikük nevének felolvasásakor meggyújtunk egy gyertyát, ahogyan halott szeretteinkért tesszük.

Az Irgalmas Szűzanya ikonja egyszerű módon jeleníti meg a szegényekkel való barátságot. Máriát úgy ábrázoltuk, mint aki imádkozik, és közben a másik kezében kenyeret tart, hiszen az imádságból születik meg az irgalmas szeretet. A keleti ikonográfia szabályai szerint készült jelenetek a kép két oldalán Máté evangéliuma 25. fejezetének verseit jelenítik meg: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.” Az ikon alsó részén megjelenítettük korunk nagy tragédiáját, a Földközi-tengeren érkező menekültek sorsát, akik közül sokan szenvednek hajótörést. Ott van a hajó a hullámok között, az egyik ember a vizet meri ki, a másikat egy angyal fogja kézen és vezeti ki a hajóból: arra a rengeteg menekültre emlékeztet, akik az Európa felé vezető úton haltak meg. Jézus a kép tetején, szivárványon ül és hív: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!”  Két angyal feliratot tart: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” A szivárvány gazdag szimbólum a Bibliában, ismerjük jelentéseit: egység a különbözőségben, szövetség az emberek és Isten között A közösség tapasztalata szerint pedig azt is jelenti, hogy az irgalmas szeretetből valóban megszületik a béke. Az afrikai, a mozambiki szegényekkel való barátságból húsz évvel ezelőtt megszületett a mozambiki béke, konkrét jelét adva annak, hogy megélhetjük az irgalmas szeretet gyakorlása és a béke közötti mélységes kapcsolatot.

Egy egyszerű, szegény asszonyt egy értékes kép ábrázol, amely különösen drága anyagok felhasználásával készült. Ami a világ szemében ellentmondás, milyen jelentéssel bír ebben a megjelenítésben?

Az ikonjaink mindig ragyogóan fénylőek. Az ikon – amely ablak Isten országa felé – arany ragyogása Isten jelenlétét jelenti. Különleges gonddal készítjük a képeket, élénk színekkel, ami azt is kifejezi, hogy az élet, az öröm az evangélium megélésében rejlik. Drága anyagokat használtunk a színekhez: lapis lazulit, malachitot, egyéb nagyon értékes ásványokat. Amikor II. János Pál pápa ellátogatott a közösség konyhájára, ahol római szegényeket látunk vendégül, Szent Lőrinc diakónus példáját mondta el, aki a szegényeket hozta vádlói elé, mint az Egyház kincseit. Az értékes anyagokkal azt fejezzük ki, hogy ők a mi kincseink. Az egyházatyák is gyönyörűen megfogalmazták ezt. Nagy Szent Gergely azt mondja a szegényekről, hogy ők a közbenjáróink Istennél. Az irgalmasság ikonján megjelenített szegények nem elvont szimbólumok, hanem valódi szenvedések megjelenítői: a bebörtönzöttek az afrikai börtönök mezítelen rabjai; jelen van a halálra ítélt, aki levelet ír fogságából; ott vannak az afrikai férfiak és asszonyok, akik a kúthoz mennek vízért; és maga Modesta is megjelenik. A szenvedés jeleneteit, az elhagyatottságot ábrázoltuk, ugyanakkor a szépséggel, az értékes anyagok felhasználásával mégis éppen azt fejezzük ki, hogy Isten jelen van az emberi történelemben. Jézus azt mondja: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” A szegények jelenléte az Egyházban nem más, mint az Úr jelenléte.

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír