Fotó: Pixabay

Micsoda Advent ez az idei! Nincs szépen kivilágított karácsonyi vásár, és nem találkozunk a barátainkkal sem, hogy az esti gyertyafénynél egy pohár forralt bor mellett beszélgessünk. Ehelyett csak a rövid, sötét napok vannak, a csupasz fák, a nyirkos hangulat. Az ünnepi és vidámsággal teli társasági élet varázsa helyett az elmúlás és a hiábavalóság vigasztalan csendje.

Az utóbbi hónapok gondokat hoztak ránk, beható és ijesztő módon állítottak minket kihívás elé. És ez mindenkire vonatkozik az egész földkerekségen. Ránk szakadtak a gondok és bajok, és nem csak egyes emberekre, hanem az egész emberiségre, korábban számunkra elképzelhetetlen mértékben.

Ami a mostani helyzetben különös, félelmetes és ijesztő, az az, hogy az időhöz fűződő, jól ismert és megszokott viszonyunk hever romokban. Ez az Advent nem olyan, mint ahogy azt megszoktuk. A koronavírus nem akar véget érni. Ha szerencsétlenség történik, rendes körülmények között azonnal megkezdjük a károk elhárítását. Földrengés után eltakarítjuk a romokat és új házakat építünk. Perspektívája van az újjáépítésnek és a gyógyulásnak. Most viszont úgy tűnik, mintha az idő a végtelenbe nyúlna. Pedig az ember léte csak strukturált idő viszonylatában képzelhető el: minden valami előtt vagy után történik, léteznek megbízható és visszatérő pontok, amik az állandóság érzetét adják.

És most Advent van. Egy teljesen más Advent. De mitől függ ez? Talán különös fontosságot nyer most, hogy megkülönböztetett figyelemmel forduljunk a gyermekek, az idősök, a szomszédok irányába: távolságot tartunk a vírusok miatt, de ennek az emberek iránti empatikus figyelmességgel kell párosulnia. Éppen a szájmaszk az, amely arra tanít, hogy a mögötte rejlő embert vegyük észre. Hogy a másik ember szívébe egy pillantást vessünk, és az ott megbúvó, mások számára alig sejthető gondokat és félelmeket élesebben és világosabban felismerjük.

A közelgő Karácsony a jászolba születő Kisjézussal teljes bizonyossággal megmutatja nekünk: bizony megéri odanéznünk. Minden embernek egyenesen az arcába, hiszen ott Istent fedezhetjük fel. Az emberi arc fátyla mögé rejtezve magát az Istent találjuk meg.

Írta: Dominik Meiering via katholisch.de

Fordította: Frick József