Lassan
változnak a mindennapok, lazulnak a korlátozások, és tehetünk néhány
apró lépést vissza a régi, megszokott felé. Hogy mennyit? Nem tudjuk. És
azt sem, hogy meddig. Azt sem, hogy lesz-e majd következő hulláma a
fertőzésnek? Vajon legyőzhető-e végleg, vagy meg kell tanulnunk
együttélni vele? Ha igen, ha nem, hogyan? Még mindig sok a
megválaszolatlan kérdés.
De
van, ami vagy inkább Aki nem változik. Aki örök. Aki menedéket nyújt a
legnehezebb, legkiszámíthatatlanabb, legemberpróbálóbb időkben is. Akire
bátran támaszkodhatsz, mert nem fog becsapni, nem fog hátba szúrni,
kihasználni, megcsalni. Aki megérti mindazt, ami lezajlik benned, aki
nem veszi rossz néven, ha végre igazán megéled az érzelmeidet, és
zokogsz, kiabálsz vagy épp némán merengsz a messzeségben. Aki megtart,
történjék bármi is. Aki megtart örökké.
Mert
nagyon is jól tudja, mennyi fájdalommal, örömmel, kérdéssel és
kétellyel jár az ember élete, hisz megélte Ő is harmincegynéhány éven
keresztül. Tudja, milyen elveszíteni, gyászolni valakit, jól ismeri az
éhséget, szomjúságot, az emberségesség utáni olthatatlan vágyat.
Tapasztalta a fizikai és lelki fájdalom teljes skáláját, és jól tudja,
milyen érzés az utolsó levegővétel.
Krisztus
eljött közénk, hogy bemutassa, milyen Isten valójában, és ezt úgy
tette, hogy közben megélte, milyen az ember valójában. Mindezt azért,
hogy neked ne kelljen tovább menekülnöd, hogy végre elérhessenek az
örökkévaló karok, és kiemelhessenek a biztos pusztulásból. Hogy meglásd a
kereszten a szeretet retusálatlan arcát, és meghozd a döntést jó és
rossz között.
Hát jöjj
Hozzá ma reggel! Vedd be magad az igazi menedékbe, és engedd, hogy
átöleljenek, gyógyítsanak, szolgálatra indítsanak a sebhelyes karok!
Áldott vasárnapot!
Kommentáld!