“Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk.”
Mondok egy titkot. Amikor ezt olvasod, valószínűleg idősebb vagyok pár nappal, mint amikor írtam. Azt azért nem merném kijelenteni, hogy bölcsebb vagyok, mert nem látom a jövőt. Egy biztos, az idő múlik, és nagyon nem mindegy mit kezdek az időmmel. Alszom, vagy dolgozom. Tanulok, vagy felejtek.
Pál kétezer éve felszólítja a híveit, hogy sürgősen változtassanak az életükön, a gondolkodásukon. Az idő rövid. Hiszi, hogy már csak egy kis idő, és az üdvösség az övé. Hisz benne, hogy nem kell sokat várnia.
Hite ma a miénk is. Hiszem, hogy ma közelebb vagyok az üdvösséghez, mint tegnap, vagy tegnapelőtt. Jézusra várva hiszem, hogy percről percre közelebb kerülünk hozzá.
Hadd kérdezzek valamit! Mit teszel, ha el akarsz utazni egy vonattal? Otthon az ágyadban pihengetve várod, hogy mikor hajt el, remélve, hogy a vasutas kiugrik, elszalad érted, és feltesz a vonatra, te pedig édes álmodat folytatva eljutsz oda ahova akartál? Én sem. A vonatra nem álmodban vársz. Egy bepakolt bőrönddel oldaladon, zsebedben egy jeggyel várakozol az állomáson lehetőleg korábban mint indul a vonat, remélve, hogy időben jön.
Te hogy várod Jézust? Elcsomagoltál mindent, amit magaddal kell vinned, vagy még álmodozol és szanaszét hever az életed a padlón? Megvan a jegyed? Jézus már megvette a jegyed a kereszten, de te átvetted tőle, vagy azt várod, hogy álmodban a zsebedbe csúsztassa?
Jézus jön. Ez nem kérdés. A kérdés, hogy te kész vagy rá?
Áldott napot!
Kommentáld!