“Isten
ígéretében nem kételkedett hitetlenül, sőt megerősödött a hitben
dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit
Isten ígér, azt meg is tudja tenni.”
Mindig
azok a legjobb történetek, amikben azonosulni tudunk a szereplőkkel.
Élvezzük, ha részesei lehetünk egy mesének. Ha nézzük a filmeket, azt
keressük, hogy melyik karakter személyisége a legszimpatikusabb, vagy
amelyik a legközelebb áll hozzánk. Többnyire neki szurkolunk. Azok a
legjobb történetek, ahol teljesen bele tudjuk élni magunkat, mert
megtaláljuk a hozzánk illő szereplőt.
A
Biblia történetei sokszor nagyon elrugaszkodottaknak tűnnek. Nehéz
megtalálni a hozzánk illő hőst. Még jó, hogy az egész történetben benne
vagyunk, és nem csak hogy beleillünk egy-egy szereplő történetébe, de
nekünk szól az egész. Pál is erről beszél a Rómaiakhoz írt levelében.
Úgy
tűnik, mintha Pál elfelejtett volna egy-két részletet Ábrahám
történetében. Elfelejtette, hogy Sára nevetett Isten ígéretén.
Elfelejtette, hogy Ábrahám kételkedve kérdezi az angyalt, hogy hogy
lehetséges egyáltalán, hogy ilyen öregen gyereke szülessen. Elfelejtette
Izmaelt, az emberi megoldást. Mintha a történet sötét részei feledésbe
merültek volna.
Nem
felejtette el. Az, aki ebben nőtt fel, pontosan tudta minden rossz
húzását a nagy ősnek. Mégsem arra nézett. Látta a lényeget. Látta, hogy
Isten még a kilengések ellenére is meg akarta áldani Ábrahámot.
Öregkorára megtanulta a leckét, és megtanult bízni.
Ma
a bizalom ideje jött el. Sokszor nem látjuk Istent a küzdelmeinkben.
Nem látjuk Istent a gyászban, a betegségben. Mégis azt ígéri nekünk,
hogy tenyerén hordoz, és ha nem is most, de az Újföldön meglesz a
jutalmunk.
A kérdés már csak annyi: Bízol Istenben?
Áldott napot!
Kommentáld!