1933. május elsején az Erdélyi Tudósító Mi utunk címmel közli a néhai erdélyi püspök gondolatait. Szerkesztőségünk az idéni majálisra lelki elmélyülésként osztja meg. Úgy gondoljuk Erdély nagy püspökének szavai ma is aktuálisak, pedig azóta eltelt már 88 év.

A liberalizmus a szabadságot, a szocializmus az egyenlőséget, a nacionalizmus a nemzetet isteníti. Az egyiknek a szabad, a másiknak a kollektív, a harmadiknak a vér alapján kiválasztott ember a bálványa. Mindhárom relatív jót tesz meg abszolútnak. A világ teljes képét részigazság alapján erőszakolja.

A liberalizmus megváltó erejéből az emberiség már kiábrándult. A minden természetes közösségből kilépett ember kétségbeesetten keresi a közösséget. Nem bírja az egyedüllétet, sem egyedül az életet. Individualizmusa társadalmi katasztrófák szenvedéseit és – hála Istennek – tanulságait hozta.

A másik két irány, úgy látszik, most vonul fel döntő küzdelemre.

A mi hitünk, hogy nem lehet tartósan győztes egyik sem. Kizárólagosságuk természetellenes. A nemzeteknek számolnia kell az emberrel, a társadalomnak a szabadságra született egyeddel.

Követeljük a szabadságot, de a liberalizmust sietünk temetni. Szociális gondolkozást, a társadalom gyökeres reformját hirdetjük, de a marxizmussal nem mehetünk. A faj szeretetének szent kötelességét vállaljuk, de a vér istenítését eretnekségnek tartjuk.

A szabadság és törvény az élet két pólusa. Szabadság nélkül nincs egyéniség, nem fejlődhetik a személy. Nincs erkölcsi felelős én. A törvény vezetése és korlátai nélkül csak örökös kezdés van, célba jutás nélkül, örökös harc győzelem nélkül, önkény fék, megállás nélkül. Az élet egyensúlyát a kettő egyensúlya jelenti: szabadság a természetes korlátok között. A többi mint erőszakolt és erőszakos. Tehát harcra vezet. Rombol.

Békét embereknek, társadalmi osztályoknak, nemzeteknek az életéb, a felbolydult világába csak a teljes igazság megismerése és elismerése hozhat. Az ember is, a társadalom is, a nemzet is valóságok. De egyik sem a teljes valóság. Relatív javak.

S az élet törvénye az, hogy a társadalmi törekvések szabadságát a valóságok korlátozzák. A szerves élet. A teljes igazság. Az, hogy az ember egyéniség, s ugyanakkor fia valamelyik nemzetnek és tagja a társadalmi közösségnek. Természetes joga van a földhöz, javaihoz, a lélekhez. Nagy jogok és nagy szabadság illeti meg. De ugyanakkor le nem hazudható, az élet bosszúállása nélkül figyelmen kívül nem hagyható, őságyazású, a léttel együtt adott törvények kötik.

Mert abszolútúm egyetlen egy van: az Isten.

Márton Áron
(Erdélyi Tudósító, 1933. május 1.)