A mennybe felvett Máriát ünnepeljük gyermeki szeretettel, örömmel, de alázattal telve. Imádkozzunk hozzá, hogy vezessen el bennünket a Földről az Égbe – buzdította Ferenc pápa a Szent Péter téren megjelent híveket augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén, vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében.

A pápa rámutatott az emberi és az isteni tekintet különbözőségére: az emberek a feltűnőt keresik, míg Isten a szíveket kutatja, a rejtett egyszerűséget, alázatot jutalmazza, felemeli azt, aki magát megalázza, aki életét a szolgálatnak szenteli.

Boldogságos Szűz Mária mennybevétele, Nagyboldogasszony ünnepén az evangéliumi szakaszban központi helyet foglal el a Magnificat. Ez a dicsőítő ének mintegy „fényképe” Isten Anyjának. Mária lelke „magasztalja az Urat”, mert „tekintetre méltatta alázatos szolgálólányát” (vö. Lk 1,47-48) – kezdte beszédét Ferenc pápa.

A Lukács evangéliumából vett szakaszt elemezve kifejtette, hogy az alázat Mária titka. Az alázat az, ami Isten tekintetét Máriára vonta. Az emberi szem a nagyságot keresi és hagyja, hogy elkápráztassa mindaz, ami feltűnő. Isten azonban nem a külsőségeket nézi, hanem a szívet – utalt a pápa a Sámuel első könyvében olvasható szavakra: „Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember” (vö. 1Sám 16,7) és az alázat elbűvöli. Ma, a mennybe felvett Máriára tekintve mondhatjuk, hogy az alázat az út, amely a mennyek országába felvisz. A pápa megjegyezte, hogy az olasz “umiltà”, alázat szó a latin humus szóból származik, ami „földet” jelent. Paradox módon ahhoz, hogy a mennyekbe jussunk, lent, alul kell maradnunk, mint a föld! Emlékeztetett Jézus tanítására: „aki (pedig) megalázza magát, azt fölmagasztalják” (Lk 14,11). Isten nem adottságainkért, gazdagságunkért és ügyességünkért dicsér minket, hanem alázatunkért. Isten felemeli azt, aki magát megalázza, aki szolgál. Mária is csak a szolgálóleány „címet” tulajdonítja magának: ő „az Úr szolgálóleánya” (Lk 1,38). Nem mond mást magáról, nem keres mást magának.

Vizsgáljuk meg magunkat, hogy képesek vagyunk-e az alázatra?

Az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében Ferenc pápa ezután arra buzdított, hogy tegyük fel ma magunknak a kérdést: hogyan állok én az alázatosság ügyében? Arra törekszem-, hogy mások elismerjenek, hogy megszilárdítsam helyzetemet és dicséretben részesüljek, vagy szolgálni szeretnék? Tudok-e meghallgatni másokat, mint Mária, vagy csak beszélni akarok és fel akarom hívni magamra mások figyelmét? Tudok-e hallgatni, mint Mária, vagy örökké fecsegek? Tudok-e egy lépést hátra lépni, feloldani veszekedéseket és vitákat, vagy csak feltűnni akarok? Gondoljuk végig ezeket a kérdéseket – tanácsolta Ferenc pápa.

Az alázat hitünk kiindulási pontja, elismerjük, hogy szükségünk van Istenre
Mária, a maga kicsinységében elsőként nyeri el a mennyek országát. Sikerének titka éppen abban rejlik, hogy kicsinynek, szükséget szenvedőnek ismeri el magát. Istennel csak az kaphat meg mindent, aki magát semminek ismeri el. Isten csak azt tölti el, aki önmagát kiüresíti. És Mária „kegyelemmel teljes” éppen alázata miatt. Számunkra is az alázat a kiindulási pont, hitünk kezdete. Alapvetően fontos, hogy lélekben szegények legyünk, vagyis szükségünk legyen Istenre. Aki önmagával van eltelve, az nem ad helyet Istennek, de aki alázatos marad, lehetővé teszi az Úrnak, hogy nagy dolgokat műveljen vele.

Ferenc pápa itt idézte a költő Dante szavait, aki Szűz Máriát „teremtményeknél nagyobb és szerényebb”-nek nevezi az Isteni színjáték Paradicsom c. harmadik részében, a Harmincharmadik énekben (2, Babits Mihály fordítása). Szép belegondolni, hogy a történelem legszerényebb és legnagyobb teremtménye, aki elsőként vétetett fel lelkével és testével a mennybe, életének legnagyobb részét az otthon falai között, a hétköznapiságban, alázatban töltötte. Mária, a Kegyelemmel teljes napjaiban nem volt sok rendkívüli. Gyakran egyformán, a csöndben teltek: kívülről nem volt bennük semmi különös. De Isten tekintete mindig Márián maradt, csodálva szerénységét, készségét, szívének szépségét, amelyet soha nem érintett meg a bűn.

Mi is meghívást kaptunk Mária dicsőségére

Ez a remény nagy üzenete mindnyájunk számára; számodra, aki egyformán éled meg fárasztó és gyakran nehéz napjaidat. Mária emlékeztet rá ma, hogy Isten téged is meghív a dicsőségnek erre a sorsára. Nem szép szavakról van szó, ez az igazság. Nem egy mesterségesen megteremtett happy end, boldog befejezés, egy kegyes illúzió vagy egy hamis vigasz. Nem, ez a tiszta, élő valóság, igaz, mint az, hogy Szűz Mária felvétetett a mennybe – hangsúlyozta Ferenc pápa, majd azt kérte, hogy ünnepeljük ma Máriát a gyermekek szeretetével, ünnepeljük örömmel telve, de alázatosan, azzal a reménnyel éltetve, hogy egy napon ővele leszünk a mennyben!

Nagyboldogasszony ünnepén a pápa a következő buzdításokkal zárta az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét: „És imádkozzunk most hozzá, hogy kísérjen el bennünket az úton, amely a Földről elvezet az Égbe. Emlékeztessen bennünket rá, hogy az útvonal titkát az alázatosság szó rejti magában, ne feledjük el ezt a szót. A kicsinység és a szolgálat azok a titkok, amelyek révén elérhetjük a végső célt, eljuthatunk a mennyországba”.

Forrás: Vatican News