Napi gondolatok: Magyar szentek és boldogok, illetve Szent Didák ferences testvér emléknapja
A mai napon mindazokra a szentekre és boldogokra emlékezünk, akiknek nincs külön ünnepük, de a magyar földön éltek, akár a honfoglalás előtt, akár utána. Névtelen magyar szentek ők, egyháziak és világiak, férfiak és nők, akik hősi fokon gyakorolták a keresztény erényeket. Vannak köztük olyanok, akiket népi kegyelet és ember emlékezetet meghaladó kultusz övez, de köztük vannak a hétköznapok ismeretlen hősei és szentjei, a mindennapok vértanúi és Istenbe temetkezett misztikusai is. Magyar földből sarjadtak, és így különösen is számíthatunk testvéri segítségükre Isten színe előtt.
+++
SZENT DIDÁK (1400-1463)
Spanyol földön szegény szülőktől született. Gyermekkora óta vonzódott a szent életre. Mihelyt felserdült, egy idős pap irányítása alatt remeteéletet élt a városka határában épült Szent Miklós kápolna mellett. A nagy tisztelet elől menekülve belépett az arizafai ferences kolostorba, melyben Szent Ferenc fiai (obszervánsok) szigorú szabályzat alatt éltek. Szerette az egyszerű munkákat.
Sokszor saját ételéről mondott le, hogy a szegényeken segítsen. Ima közben néha elragadtatásba esett. Elöljárói 1441-ben a Kanári-szigetekre küldték hithirdetőnek, és megbízták az épülő kolostor vezetésével. A vértanúság titkos vágyával ment a misszióba. A vértanúságot ugyan nem nyerte el, de a bennszülötteket százszámra nyerte meg Krisztus hitének. 1449-ben elöljárói engedélyével újra visszatért hazájába, majd 1450-ben sok más honfitársával Rómába zarándokolt, hogy részt vegyen Sienai Bernardin szentté avatásán és részesüljön a szentévi teljes búcsúban. A szokatlan zsúfoltság, a nagy meleg és hiányos élelmezés következtében járványos betegség ütötte fel fejét a városban. A ferencesek Aracoeli kolostorukat kórházzá alakították s Didák lett a kórház vezetője. Hősiesen ápolta a pestises betegeket, akik közül sokaknak visszaadta imájával egészségét. A római út után hazatért, de nem az arizafai, hanem az alcala*-i kolostorba. Itt még 13 évet töltött csendes szemlélődésben, misztikus elragadtatásokban és az irgalmas szeretet gyakorlásában. Hosszas és kínos betegségét türelemmel viselte. Halálos ágyán kezébe vette a feszületet és e szavakkal halt meg: „Édes fa, édes szegek, ó édes terhet hordozó kereszt, mely egyedül voltál méltó az egek Urát és Királyát hordozni.”
1463. nov. 12-én halt meg, Alcalában van a sírja. V. Sixtus 1588-ban avatta szentté.
+++
V. Sixtus szentté avatási bullájából:
„...emlékezünk Szent Ferenc Atyánk Kisebb Testvéreinek családjából az alázatos, boldog Didákra, aki tudományban nem volt kiváló... mégis Isten őt választotta ki, az együgyűt és a szent szerzetesi életben laikust. Benne megmutatta kegyelmének túláradó gazdagságát, mert csodálatos életszentsége, valamint példája által sokakat vezetett az üdvösség útjára.”
Kommentáld!