Sok esős és hideg nap után végre igazi tavaszi napfényes melegben tartotta meg Ferenc pápa a Szent Péter téren a szerdai általános kihallgatást népes zarándokcsoportok jelenlétében. Az apostoli buzgalomról szóló katekézis sorozatában ezúttal a hitvalló keresztények tanúságtételéről elmélkedett, akik közül ma többen lesznek vértanúk, mint az egyház vérzivataros első századaiban.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Szent Pál, az apostoli buzgóság igazi „bajnokának” tanúságtétele után a Ferenc pápa a figyelmét most nem egyetlen alak felé fordította, hanem a „mártírok serege” felé, akik minden korban, minden nyelvből és nemzetből életüket adták Krisztusért vérük ontásával. Az apostolok nemzedéke után kiváltképpen ők voltak az evangélium „tanúságtevői”. Köztük is az első Szent István diakónus, akit megköveztek Jeruzsálem falain kívül. A „mártíromság” szó eredetileg a görög martüria kifejezésből ered, ami valójában tanúságtételt jelent.  Ám hamarosan a mártír szót az egyházban annak jelzésére használták, aki vére ontásával tesz tanúságot – értelmezte a pápa.  

A mártírokat azonban nem „hősöknek” kell tekinteni, akik egyénileg cselekszenek, mint pusztában nyíló virágok, hanem mint az Úr szőlőskertjének, vagyis az Egyháznak érett és kiváló gyümölcsei. A Lélek ösztönzésére főként az Eucharisztia ünneplésében állhatatosan részt vevő keresztények alapozták életüket a szeretet misztériumára, vagyis arra, hogy az Úr Jézus életét adta értük és ezért ők is életüket adhatták és nekik is életüket kellett adni a testvéreikért, ami egy igazi nagylelkűség. A pápa Szent Ágoston tanítását idézte Szent Lőrinc diakónus ünnepén: „Ő a római egyház diakónusaként működött, hol Krisztus vérének szolgájaként és volt amikor Krisztus nevéért saját vérét ontotta. Ahogy János apostol tanította: „A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért” (1Jn 3,16). Lőrinc ezt jól megértette és meg is valósította a gyakorlatban, hiszen azt viszonozta, amit az Úr asztalánál kapott. Életében szerette Krisztust, halálában utánozta őt”. Így a mártírok szeretik Krisztust az életében és utánozzák őt a halálában.

 

Most az egyház életének összes vértanújára emlékezünk, akik napjainkban többen vannak, mint az első századokban. Ma sok mártír van az egyházban, mert a keresztény hit megvallásáért kizárják őket a társadalomból, vagy börtönbe csukják őket – állapította  meg a pápa. A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint „A vértanúságot – mellyel a tanítvány hasonlóvá válik a Mesterhez, aki a világ üdvösségéért szabadon fogadta a halált, és a vérontásban olyan lesz, mint Ő – az Egyház a legnagyobb ajándéknak és a szeretet legnagyobb próbájának tekinti” (LG 42). A mártírok Jézus követésében és az ő kegyelmével az igehirdetésük elutasítását a szeretet legnagyobb művévé alakítják, egészen a kínzóik megbocsátásáig menően, mint ahogy István is megbocsátott a gyilkosainak. A zsinati Lumen Gentium dekrétum így folytatja: „Keveseknek adatik meg, de mindenkinek készen kell lennie arra, hogy megvallja Krisztust az emberek előtt, s Őt az Egyház történelméből soha nem hiányzó üldözések közepette kövesse a keresztúton” (LG 42). A Szentatya ismételten leszögezte, hogy ma is van keresztényüldözés szerte a világon, sőt ma sokkal több mártír van, mint a korai időkben. Az ő vértanúságuk megmutatja nekünk, hogy minden keresztény hivatása a tanúságtétel az életen át és ha kell, a vérontáson keresztül is.

 

Befejezésül Ferenc pápa a mai kor néhány konkrét keresztény tanúságtételét idézte fel, amely jelen van szerte a világban. Példaként Jemenre utalt, amelyet sok éven át szörnyű, elfeledett háború sújt, sok ember, köztük gyermekek szenvedését és halálát okozva. Ám éppen ezen a földön születtek ragyogó tanúságtételek, mint például a Szeretet Misszionáriusai nővéreké, akik ott adták életüket Krisztusért. Még ma is jelen vannak Jemenben, ahol segítséget nyújtanak beteg időseknek és fogyatékkal élőknek. Közülük néhányan mártírhalált szenvedtek, de a többiek életük kockáztatásával tovább folytatják munkájukat. Ezek a szerzetesnővérek befogadnak mindenkit bármilyen vallásúak is legyenek, mert a szeretetszolgálatnak és a testvériségnek nincsenek határai. A Szentatya konkrét neveket is említett, hangsúlyozva a helytállásuk hitelességét. 1998 júliusában Aletta, Zelia és Michael nővéreket egy fanatikus ember ölte meg, miközben ők egy szentmise után hazafelé tartottak. Pusztán csak azért haltak meg, mert keresztények voltak. A közelmúltban pedig, nem sokkal a jelenleg is tartó  konfliktus kezdete után, 2016 márciusában Anselm, Marguerite, Reginette és Judith nővéreket ölték meg néhány világi hívővel együtt, akik segítették őket a legutolsók közt végzett szeretetszolgálatban. Ők korunk vértanúi. A meggyilkolt világiak között a keresztényeken kívül voltak olyan muszlim hívek, akik együtt dolgoztak a szerzetesnővérekkel. Megérinti az embert annak a tudata, hogy a közös vértanúság képes egyesíteni a különböző vallású embereket. Soha nem szabad ölni Isten nevében, mert Isten előtt mindannyian testvérek vagyunk. Ám életünket együtt adhatjuk oda másokért.

Imádkozzunk azért – kérte végül a pápa –, hogy ne fáradjunk bele tanúságot tenni az evangéliumról még a megpróbáltatások idején sem. Minden szent férfi és női vértanú legyen a béke és a megbékélés magva a népek között egy emberibb és testvéribb világért, annak a reményében, hogy a Mennyek Országa teljességben megnyilvánul, amikor Isten lesz minden mindenben – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.