Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot,
mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez… Így adott az ember
nevet [mindegyiknek]… (1Móz 2,19–20)
Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem
gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti
értékesebbek azoknál? (Mt 6,26)
Olvasmányok: 2Tim 3,10–17 és 1Kor 10,23–11,1
Lelki útravaló a mai napra
Milyen könnyű belesüppedni az önsajnálatba! Akár akkor, amikor
látjuk, hogy mások jobb anyagi körülmények között élnek, mint mi. Akár
akkor, amikor arra koncentrálunk, hogy milyen javak hiányoznak az
életünkből.
Jézus ma az állatok világára hívja fel a figyelmünket a pénzügyek
kapcsán. Isten olyan teremtményeire, amelyek nem vetnek és nem aratnak,
így csűrbe sem gyűjtenek, tehát Teremtőjük tartja el őket. Azt is mondja
Jézus, hogy ha róluk így gondoskodik az Úr, akkor hogy ne gondoskodna
rólunk, amikor értékesebbek vagyunk számára az állatoknál is.
Mindez nem felhatalmazás persze a számunkra, hogy bátran legyünk
felelőtlenek. A zsidó gondolkodásban a névadás éppen a felelősséget és
az elnevezett fölötti, jó értelemben vett hatalmat jelenti. A
teremtéstörténetben is a bölcs hatalom gyakorlását fogalmazza meg Isten
az egyik életcélként.
Hol van hát számomra az arany középút? Hol van számomra a határ a
túlaggódás és a felelőtlenség között? Hogyan tudom rábízni Istenre az
anyagi javaimat, miközben felismerem a saját felelősségemet?
*
Szerető Istenem!
Köszönöm, hogy megalkottál. Köszönöm, hogy élhetek. Köszönöm minden
képességemet, amellyel pénzt tudok keresni, illetve bármilyen módon
eltartani magamat és szeretteimet.
Gyónom neked mindazt, amivel az anyagiakban vétettem ellened és mások ellen.
Kérlek, segíts megtalálni az arany középutat a felelőtlenség és a túlaggódás között, a te szent nevedért.
Ámen.
Kommentáld!