November elsején, Mindenszentek napján a déli Úrangyala imádság előtti beszédében Ferenc pápa a szentek egyik alapvető vonásáról elmélkedett Jézus boldogmondása alapján: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5, 9).

Vertse Márta – Vatikán

Ma, Mindenszentek ünnepén félrevezető benyomásunk támadhat: azt gondolhatnánk, hogy azokat a nővéreinket és fivéreinket ünnepeljük, akik életükben tökéletesek voltak, mindig következetesek, pontosak, „kikeményítettek”. Azonban a mai evangéliumi szakasz megcáfolja ezt a sztereotip látásmódot, ezt a „szentkép” szerű életszentséget. Jézus boldogmondásai (vö. Mt 5,1-12), amelyek a szentek személyazonossági igazolványai, éppen az ellenkezőjét mutatják: egy árral szembeni, forradalmi életről szólnak! A szentek valódi forradalmárok! – tette hozzáa Szentatya.   

 

Vegyünk például egy nagyon aktuális boldogmondást: „Boldogok a békességszerzők” és láthatjuk, hogy Jézus békéje mennyire különbözik attól, amit mi elképzelünk. Mindannyian vágyunk a békére, de gyakran csak azt szeretnénk, hogy békességben legyünk, hogy békén hagyjanak minket, hogy ne legyenek problémáink, hanem nyugalom vegyen minket körül, de ez nem az igazi béke. Jézus viszont nem a nyugodtakat nevezi boldogoknak, akik békességben vannak, hanem azokat, akik békét teremtenek, akik harcolnak a békéért, akik építik a békét, akik békességszerzők. A békét valójában építeni kell, és mint minden építkezéshez, ehhez is elkötelezettségre, együttműködésre és türelemre van szükség.

 

Mi azt szeretnénk, ha a béke föntről hullana le ránk, ehelyett a Biblia a „béke magjáról” beszél - (Zak 8,12), utalt a pápa Zakariás könyvére, mert a béke az élet talajából, szívünk magjából csírázik; csendben növekszik, napról napra, az igazságosság és az irgalmasság cselekedetei által, ahogyan ezt mutatják nekünk azok a ragyogó tanúságtevők, akiket Mindenszentek napján ünneplünk (ma). Hajlamosak vagyunk arra, is, hogy azt higgyük: a béke erővel és hatalommal érkezik. Jézusnál ez éppen ellenkezőleg van. Az ő élete és a szentek élete azt mondják nekünk, hogy a béke magjának ahhoz, hogy növekedjen és gyümölcsöt teremjen, először el kell halnia. A békét nem úgy érjük el, hogy meghódítunk vagy legyőzünk valakit, a béke soha nem erőszakos, soha nincs felfegyverezve. Az „Ő képmására” nevű TV programban – fűzte hozzá a pápa – láttam megannyi szentet, akik békét teremtettek, de munkával, életüket is odaadva és felajánlva.

 

Hogyan válik akkor valaki béketeremtővé? Mindenekelőtt le kell fegyverezni a szívet. Igen, mert mindannyian agresszív gondolatokkal és metsző szavakkal vagyunk felszerelkezve egymás ellen, és azt gondoljuk, hogy a panaszkodás szögesdrótjával és a közöny betonfalaival megvédjük magunkat és aztán panaszkodás és közömbösség közepette csak siránkozunk, hogy ez nem béke, hanem háború. A béke magva azt kéri, hogy demilitarizáljuk a szív mezejét. Kérdezzük meg magunktól: Hogyan van a mi szívünk, siralmakkal és közömbösséggel, agresszióval van tele? Hogy fegyverezzük le a szívünket? Úgy, hogy megnyílunk Jézusnak, aki „a mi békességünk” – idézett Ferenc pápa Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből (Ef 2,14). Úgy válhatunk béketeremtővé, hogy megállunk Jézus keresztje előtt, amely a béke katedrálisa; úgy, hogy a gyónásban megkapjuk tőle a „bocsánatot és békességet”. Innen kell elindulnunk, mert békességszerzőnek, szentnek lenni nem a mi képességünk, hanem az Ő ajándéka, kegyelem.

 

Nézzünk magunkba, és tegyük fel magunknak a kérdést: vajon mi béketeremtők vagyunk-e? Oda, ahol élünk, tanulunk és dolgozunk, feszültséget, sebző szavakat, mérgező fecsegést, vitákat viszünk? Vagy megnyitjuk az utat a béke felé: megbocsátunk azoknak, akik megbántottak minket, törődünk a perifériára szorultakkal, orvosolunk némi igazságtalanságot azzal, hogy segítünk azoknak, akiknek kevesebb jut? Ezt jelenti a béke építése.

 

Felmerülhet azonban egy utolsó kérdés, amely minden boldogságra vonatkozik: érdemes-e így élni? Nem veszteség ez? Maga Jézus az, aki megadja nekünk a választ: boldogok a békességszerzők, mert „Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5,9): a világban kívülállóknak tűnhetnek, mert nem engednek a hatalom és az érvényesülés logikájának, a mennyben viszont ők lesznek a legközelebb Istenhez, ők, akik a leginkább hasonlítanak rá. Azok, akik vissza élnek a hatalmukkal, még itt is üres kézzel maradnak, miközben az győz, aki mindenkit szeret és senkit sem bánt: ahogy a zsoltár mondja: „a békesség emberének új nemzedéke támad” (vö. Zsolt 37,37). Szűz Mária, Mindenszentek Királynője segítsen bennünket, hogy életünk minden napján a béke teremtői legyünk.

 

Az Úrangyala imát követően Ferenc pápa csütörtökön kezdődő útjához kért imádságot: „Holnapután apostoli útra indulok a Bahreini Királyságba, ahol vasárnapig maradok. Már most szeretném köszönteni és szívből köszönetet mondani a királynak, a hatóságoknak, a hittestvéreknek és az ország egész lakosságának, különösen azoknak, akik már régóta dolgoznak a látogatás előkészítésén. A párbeszéd jegyében zajlik a látogatásom, ugyanis részt veszek azon a Fórumon, amely annak lényeges igényéről szól, hogy Kelet és Nyugat erőteljesebben találkozzon egymással az emberi együttélés javára. Lehetőségem lesz ekkor különféle vallási vezetőkkel és képviselőkkel beszélgetni, különösen muszlimokkal. Kérek mindenkit, kísérjen imáival, hogy minden találkozó és esemény gyümölcsöző alkalom legyen arra, hogy Isten nevében támogassuk a testvériség és béke ügyét, amelyre napjainkban égető és sürgető nagy szükség van. Ferenc pápa ezután szeretettel köszöntötte a római híveket és a többi zarándokot. Üdvözölte  a „Don Bosco Missziói” Alapítvány által támogatott Szentek Futama verseny résztvevőit, hogy Mindenszentek napját népünnepélyként élhessék meg”. Végül a szerdai napra utalt, „amikor az elhunyt hívekre emlékezünk. Szeretteink sírjának hagyományos látogatása mellett arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok lelkük üdvösségéért”.