Mikor gyerek voltam, nálunk általában mindig rend és tisztaság volt. Azonban amikor vendéget vártunk, a rendcsinálásnak egy teljesen új, magasabb fokozata lépett életbe. Ezt úgy nevezném, hogy „anyu-féle” nagytakarítás. Ez nemcsak azt jelentette, hogy minden látható dolgot lemostunk, felmostunk, kiporszívóztunk, letörölgettünk és rendbe raktunk. Nem, ez azt is jelentette, hogy mindazokat a helyeket is teljes rendbe kellett rakni, amelyek általában nem láthatók, így a szekrényfiókokat, az ágyak alját, a kamrát és a konyhaszekrényt – mindennek tisztának kellett lennie. Tudjátok, biztos, ami biztos, hátha véletlenül egy busznyi kényszerbeteg kiképző őrmester jön hozzánk vendégségbe.

Az évnek ez a szakasza az előkészület ideje, nem? Az emberek rohannak vásárolni, dekorálni, ajándékot csomagolni és más karácsonyi dolgokat intézni. A nem-vallásos világ odáig megy, hogy az évnek ezt a szakaszát karácsonyi szezonnak nevezi, és ez az egész karácsony napján éri el csúcspontját. Számunkra, akik az Egyházban vagyunk, ennek épp az ellenkezője igaz. Számunkra nincs karácsonyi szezon. A karácsonyi idő nekünk karácsonnyal kezdődik, és nem a Fekete Pénteken (Black Friday) vagy akár már szeptember közepén kezdődő fogyasztói őrjöngéssel. Ma az adventi idő kezdődik, az az idő, amikor Krisztus kettős eljövetelére készülünk. Készülünk, hogy megünnepeljük Krisztus születését, azt, hogy a megtestesült Isten eljön hozzánk, itt és most, ez biztos. De nem ezért gyújtunk gyertyákat vagy készítünk adventi koszorút. A koszorú és a gyertyák azt mutatják, hogy Krisztus második eljövetelére készülünk, arra, hogy Ő újra eljön majd az idők végezetekor. Hogyan is van ez?

Ha éjszaka érkező vendéget vársz, ugye felgyújtod a lámpát annál az ajtónál, ahol beengeded majd? Ha megteszed, ezzel kimutatod, hogy számítasz a vendég érkezésére, és felkészültél fogadására. A gyertyákat azért gyújtjuk, mert várjuk az érkező vendég jövetelét. A Szentírás arra int bennünket, hogy legyünk éberek és óvatosak. De elég ehhez egy külső jel, a gyertya meggyújtása?

Amikor Jézus arra int, hogy legyünk éberek, az „anyu-féle” nagytakarítást várja el tőlünk, vagyis hogy ne csak azt tisztítsuk meg, ami szem előtt van, hanem azt is, ami rendszerint nem látható. Az éberségnek, amit Ő keres, lelkünk legmélyét is el kell érnie. Vajon lelkünk mindennap készen áll Jézus megérkezésére?

Tudjátok, hogy keresztelésünkkor a megszentelő kegyelem fénye árasztotta el lelkünket, olyan Isten-kapcsolatot teremtve, amilyen a keresztelés előtt nem lett volna lehetséges. A kegyelemnek ezt a kiáradását egy gyertya jelképezi: a keresztelési gyertyánk. Ez a húsvéti gyertyáról gyújtott fény Krisztus életének lángját jelenti, amelynek folytonosan működnie kell bennünk, gyümölcsöket hozva, és olyanná alakítva bennünket, amilyennek Isten akarata szerint lennünk kell. Amikor ezt a gyertyát kaptuk, utasítást is kaptunk hozzá: tartsd ébren a hit lángját! A lelked olyan, mint az adventi koszorú gyertyái. Ragyogva kell égnie, várva, hogy újra eljöjjön Krisztus.

Fontos, hogy ügyeljünk erre a lángra. Ezért parancsolja Krisztus, hogy legyünk éberek és óvatosak. Nem akarjuk, hogy a láng kialvásán kapjanak bennünket. Mi olthatná ki a lángot? Mi okozhatná, hogy készületlenül lepjenek meg, úgy, hogy nem vigyáztunk?

A válasz egy szóban: a bűn. Vannak bűnök, amelyek elhomályosíthatják a lángot, és fennáll a veszély, hogy végül ki is oltják. Ezek a bocsánatos bűnök. Vannak bűnök, amelyek teljesen kioltják, és vannak, amelyek elfújják a lángot. Ha megszűnt ez a fény, a saját kezünkkel taszítjuk el a megszentelő kegyelmet, amit kereszteléskor kaptunk. A lángot újra meg kell gyújtani. Igen, de hogyan? Ha először Isten üdvözítő ajándéka volt az, ami a megszentelő kegyelem által nekünk adta ezt a fényt, akkor e fény újra meggyújtásának is Isten ajándékaként, a megszentelő kegyelem által kell történnie. Nem végzünk újrakeresztelést. Nem, a gyertya a bűnbánat szentsége által gyullad fel újra. Beismerjük, hogy hogyan oltottuk ki Krisztus életének lángját, bánatot mutatunk azért, amit a láng kioltására tettünk, kérjük Isten szerető kegyelmét, hogy újra felgyulladjon a láng, és ígéretet teszünk a javulásra, a lángot veszélyeztető magatartás kerülésére. Isten újra gyújtja a lángot, és visszaadja lelkünkbe az elveszett megszentelő kegyelmet. Újra felkészülten állunk.

Nos, bizonyára vannak köztetek néhányan, akik szerint nincs szükség gyónásra a bűnbocsánathoz, illetve a megszentelő kegyelem helyreállításához. Vannak, akik azt mondják, hogy ők maguk is el tudják ezt érni bensőséges „Jézus és én” pillanatokban. Tudjátok mit? Azt mondom, hogy odaadom nektek a Biblia bármely hiteles fordítását, amelyiket csak akarjátok, és ha ezt a lehetőséget megtaláljátok benne, hát akkor higgyétek ezt. Azonban kár a fáradságért, mert ez nincs benne. Sőt számos helyen éppen az ellenkezőjét fogjátok megtalálni.  Miközben Jézus valóban mondja nekünk, hogy imádkozzunk az Istenhez minden körülmények közt, akár a szívünk csendességében is, a bűnök megbocsátásához mindig közvetítőre van szükség. Ez az Ószövetségben és az Újszövetségben egyaránt így van. Miután a kereszten megtörtént a végső vétek- és békeáldozat bemutatása, majd annak hitelesítése a feltámadás által, János evangéliuma szerint az apostolokkal történő első találkozáson a feltámadt Jézus azt mondja nekik: „Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20,23) Miért van ez? Mert minden bűn Krisztus által nyer bocsánatot, és olyan módon, ahogyan Ő határozza meg.

Ne felejtsétek el, hogy Isten teremtett bennünket, és Ő is programozott be. Isten tudja, hogy a saját szánkból kell hallanunk a szavakat, amelyekkel felvállaljuk döntéseinket. Terapeuták és tanácsadók ismerik ezt. Addig nem lehet valakin segíteni, amíg el nem mondta, hogy mi a baj. Bárki, aki szenvedélybetegekkel él vagy dolgozik, tudja, hogy nem lehet segítséget adni nekik, amíg maguk el nem ismerik, hogy a szenvedély rabjai. Ki kell mondanunk a bűnünket. Isten tudja ezt. És van egy másik kényszer is. Arra is szükségünk van, hogy halljuk a választ: „Bűneid bocsánatot nyertek”’. Ha össze akarsz törni valakit, érd el, hogy bocsánatod kérjen tőled, majd ne adj választ neki. Ez ellehetetleníti a békülés folyamatát, nyitva hagyja a sebet. Isten ezt is tudja. Ezért történik meg a párbeszéd a gyónás szentsége keretében, a gyónási titoktartás által védve. Ez a párbeszéd elmondja Istennek, hogy a láng újragyújtását akarjuk, és elköteleződünk arra, hogy égve is tartjuk a lángot.

Őszintén szólva tudom, hogy van valami zavar a gyónás körül. Annak alapján, ahogy a legtöbb plébánián kezelik, azt is hihetitek, hogy mi nem tartjuk a gyónást annyira fontosnak. Talán 45 perc szombat délután, némelykor egy alkalmi bűnbánati lehetőség, és le van tudva. A mindennapos vagy az egyénileg egyeztetett időpontban való gyóntatás csak ritkán használt ajánlatként marad fenn. Jó lenne, ha ti rászorítanátok a papotokat erre!

Tisztában vagyok vele, hogy erről a szószékről nem prédikálhatok mást, mint amit magam is ajánlok. Itt most minden hétköznapi mise előtt lehet gyónni, és az ünnepi nagymisék előtt is. A vasárnapi misék előtt is lehetne, ha nem esne ki húsz perc a fíliákra való kijárás miatt. Első pénteken egész délelőtt a gyóntatószékben vagyok. hogy általános iskolás diákjainknak alkalmuk legyen a rendszeres gyónás jó és szent szokásának elsajátítására. Nem kényszerítem őket rá. Azt nem tehetem sem velük, sem plébániám többi híveivel. Nem kényszeríthetlek, hogy jöjjetek gyónni, de a kifogásként szolgáló akadályokat meg tudom szüntetni. Isten elé fogok állni, és próbálom védeni a nyájamat attól, hogy nélkülözze ezt a nagy kegyelmet.

Tudom, hogy sokan hónapokig, évekig, akár évtizedekig távol maradnak a gyónás szentségétől. Attól félnek, hogy belezavarodnak, vagy attól, hogy mit gondol majd róluk a pap, és ez a félelem elég erős ahhoz, hogy hosszú távon visszatartsa őket. A legtöbb pap, akit ismerek, boldogan segít, hogy simán menjen a gyónás, és annyira örül, hogy eljöttél újra meggyújtani a lángot, hogy idő sem marad megszégyenítő szavakra.

Krisztus ma azt mondja nekünk, hogy legyünk éberek és óvatosak. Az év e szakaszának összes készülődéséért se hanyagold el lelked felkészítését! Ne engedd, hogy miközben ez az advent eljön és elmúlik, Krisztus lángja a lelkedben kioltva maradjon! Krisztus azt mondja nekünk, hogy nem tudjátok sem a napot, sem az órát; az idő mindig alkalmas, éppen most is. Halljuk majd Keresztelő János szavait: „Egyengessétek az Úr útjait!” Hát egyengessük, tegyünk róla, hogy a kereszteléskor kapott láng elevenen és ragyogóan világítson. Égjen úgy, mint az adventi koszorú gyertyái, Urunk visszatérését várva. Ne koncentráljunk annyira a látható dolgok előkészítésére, hogy emiatt elhanyagoljuk azt, ami szemmel nem látható.

Bill Peckman atya homíliája 2017-ben advent első vasárnapján

Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: ramblingsofacountrypastor.blogspot.com