„...mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.”
Hogyan éreznéd magad, ha minden dologban saját terveidet, kívánságaidat követnéd? ...és hogyan éreznék magukat a környezetedben élők? Vajon meddig tartana az izgalom, megelégedettség és boldogság érzése, amely abból fakad, hogy mindig az történik, amit te szeretnél?
Hogyan éreznéd magad, ha minden dologban más valakinek az akaratát kellene teljesítened? Nem éreznéd úgy, hogy gúzsba vagy kötve, hogy a boldogságod, személyiséged kiteljesedésének akadálya ez?
Akkor is így éreznél, ha tudnád azt, hogy az, akinek az akaratát követed, mindenben a javadat akarja, s az ő terve jobban szolgálja a te személyes boldogságodat, ráadásul a környezeted boldogságát is, mint a saját terveid?
A Biblia egy olyan Istenről beszél, akinek szeretete, jó szándéka, gondoskodása messze felülmúlja legmerészebb elképzeléseinket is. „Isten a szeretet” (1János 4.8/b). Amit Ő akar adni, az mind a javunkat szolgálja. Vajon mikor jutunk el a megismerésének olyan szintjére, amikor teljes bizalommal tudjuk azt mondani: mindenben legyen meg a te akaratod, mert az a legjobb nekem?
Jézus, aki egyedülálló mélységben ismeri az Atyát, ezzel a döntéssel jött közénk: azért jöttem, „hogy annak az akaratát cselekedjem, aki elküldött engem”! Olyan nagy volt a bizalma mennyei Atyja iránt, hogy a legnehezebb élethelyzetekben (Gecsemáné-kert, keresztre feszítés) is tudta érvényesíteni akarata odaszánását.
Bárcsak igazán megismernénk Isten szeretetét, s eljutnánk minden élethelyzetünkben erre a hitvallásra: az az én akaratom, hogy legyen meg a Te akaratod Istenem!
Legyen áldott a napod!
Kommentáld!