Június 18-án a Vatikánban, a szinódusi aulában bemutatták Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy...!) kezdetű enciklikáját, melynek ismertetésére Török Csaba teológust, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük fel. Elemzését naponta, folytatásokban adjuk közre.

A Laudato si’ kezdetű enciklika egyik központi kijelentése, hogy a környezetvédelem, az ökológia ügye nem választható el a társadalom és a gazdaság kérdéseitől, szükséges megváltozásától (ld. LS 138–142). Ezért szól a dokumentum negyedik fejezete egy integrális ökológiáról, amelyet talán „egész-séges”-nek is nevezhetünk. Mivel maga a világ végtelenül összetett, s benne minden viszonyban áll mindennel, nem oldhatjuk meg a természet gondjait anélkül, hogy választ keresnénk az ember problémáira (LS 142) – ennek vetületeiről a harmadik fejezetben részletesen is szólt a pápa.

A negyedik fejezetben külön hangsúlyt kap a „kulturális ökológia” (LS 143–146), vagyis a „veszélyeztetett történelmi, művészeti és kulturális örökség” védelme. A globalizált gazdaság komoly veszélyt jelent ezen a téren, s maga a kultúra is – a környezethez hasonlóan – a kizsákmányolás áldozatául esik. „Ebben az összefüggésben nélkülözhetetlen, hogy kiemelt figyelmet szenteljünk a bennszülött közösségekre és kulturális hagyományaikra. (…) Számukra a föld nem gazdasági jó, hanem Isten és a földben nyugvó ősök ajándéka, szent tér, amellyel kölcsönhatásban kell állniuk, hogy táplálják önazonosságukat és értékeiket. Amikor megmaradnak saját területeiken, ők azok, akik legjobban gondot viselnek arra” (LS 146).

A pápa hasonlóképpen szól a „mindennapi élet ökológiájáról” (LS 147–155). Itt megmutatkozik, hogy csakis az a fejlődés tekinthető teljes értékűnek, amely magával hozza „az emberi élet minőségének integrális javulását” (LS 147). Ahol az élet minősége süllyed, éhínség, nélkülözés lép fel, ott megjelennek a bűnszövetkezetek, az antiszociális magatartás, az erőszak. „Mégis ki kell mondanom: a szeretet erősebb. (…) A közösségi üdvösség tapasztalata ébreszt gyakran kreatív reakciókat egy épület vagy egy városrész jobbá tételére” (LS 149). Mivel ezek a kérdések kihatnak a városi létre, az emberi magatartásformákra, végül kihatnak a vidékre, a környezetre, a természetre is.

Amikor nem csak a szegényeknek, de a társadalom széles rétegeinek gondot jelent az otthonteremtés, az egzisztenciális biztonság megalapozása, a közlekedés, a munkavállalás, előbb-utóbb komoly környezeti károk is bekövetkeznek: gondoljunk a nyomortelepekre, a szemétre, a légszennyezésre és így tovább. Olyan látásmódra van hát szükség, amely elismeri az ember méltóságát, illetve – XVI. Benedek szavaival – azokat az erkölcsi törvényeket, amelyek az ember természetébe vannak foglalva (LS 155). Így alkothatunk méltóbb emberi és természeti környezetet.

Ez az „emberi ökológia” elválaszthatatlan a közjó fogalmától (LS 156–158). Már XVI. Benedek kiemelte a Caritas in veritate kezdetű enciklikájában, mennyire fontos a közjó középpontba állítása az etikus gazdaság megteremtéséhez (CV 6–7). Amikor sok kortársunk a globalizált gazdasági mechanizmusok révén elveszti méltóságát, „szemeteskosárba kerül”, a közjó elve gyakorlati felhívássá válik: ki kell állni a szegények mellett, küzdeni kell az egyenlőtlenség struktúrái ellen (LS 158, vö. EG 186–201).

A közjóból fakadó szolidaritás sajátos kifejeződése a nemzedékek közötti igazságosság (LS 159–162). A környezetvédelem terén ez különösen a jövendő generációkkal szembeni magatartásunk kapcsán mutatkozik meg. A portugál püspökök így fogalmaznak: „A környezet a kapás logikájának keretében helyezkedik el. Olyan kölcsön ez, amelyet minden nemzedék megkap, s amelyet tovább kell adnia az utána következő nemzedéknek” (idézi: LS 159). Ki kell alakulnia bennünk egy önmagunkkal szemben támasztott elvárásnak: jobb világot szeretnénk hátrahagyni az utánunk jövőknek. Ez az elv kihat életstílusunkra, döntéseinkre, konkrét cselekedeteinkre. „A katasztrofális előjelzéseket immár nem szemlélhetjük lekicsinylően vagy iróniával. Túl sok bajt, sivatagot és mocskot hagyhatunk hátra a következő nemzedékekre” (LS 161).

Miért olyan nehéz komolyan venni ezt a kihívást? Azért, mert etikai és kulturális romlás korát éljük, s a környezet pusztulása ennek következménye (LS 162). Önzés, fogyasztás, profit, mértéktelenség – mind-mind olyan magatartásformák, amelyekkel megrövidítjük, károsítjuk gyermekeinket, unokáinkat. Ezért elengedhetetlen, hogy megújuljon bennünk a nemzedékek közötti szolidaritás elve.

A pápai dokumentum ismertetését holnap folytatjuk.

A Laudato si’ kezdetű enciklika teljes szövege különféle nyelveken elérhető a Vatikán hivatalos honlapján.

Fotó: News.va