“Sőt, dicsekszünk a megpróbáltatásokkal is, mert tudjuk, hogy a megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adott Szentlélek által.”
Pál valószínűleg nem a magyar embernek írta sorait. Mi szeretünk versenyezni, kinek a rosszabb. Alapvetően két féle ember van. Az egyik szeretné elfelejteni élete nehézségeit, a másik szeret előhozakodni vele. Az egyik titkolja, a másik kérkedik vele. Persze az egészséges a kettő között van valahol fél úton. Nem jó, ha magunkba folytjuk, de nem helyes úton útfélen dicsekedni, hogy nekünk a legrosszabb.
Pál azt mondja, hogy a megpróbáltatások, a nehézségek, a küzdelmek mind hasznosak. Mind azért vannak, hogy erősödjünk. A lényeg a fejlődés. Két fajtája van, az egyik a felfejlődés, a másik a visszafejlődés.
Ha egy küzdelemből több erővel és tapasztalattal tudunk kilépni, akkor fejlődtünk.
Persze nem a próbák a dicséretes dolgok. Mindenkinek van küzdelme. Senki sem jobb a másiknál, ha csak a nehézségeket nézzük. Mindig a saját bajom a legnagyobb, mert az az enyém. A másiké mindig könnyebb.
Pál levezeti, hogy a próbák lényege (több lépésen keresztül) a remény növekedése, azzal együtt pedig Isten szeretetének növekedése. A dicsőség nem a próba, hanem az, hogy ezen a folyamaton keresztül megérthetem Isten szeretetét. Azt a csodát, amit ajándékba ad nekem. A küzdelmed a remény előszobája. A remény pedig Isten szeretetéhez vezető út.
Épp ezért: Küzdj! Remélj! Érezd, hogy szeretve vagy!
Áldott napot!
Kommentáld!