Szent Pál apostol így ír legkedvesebb közösségének, a galatáknak: „Édes kis gyermekeim! A szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus bennetek alakot és formát nem ölt.” (Gal 4,19) Az apostol oly mély kapcsolatban áll övéivel, hogy nemcsak atyjuknak, hanem szülőanyjuknak érzi, tartja magát. Figyeljünk jól oda! Nem azt mondja, hogy a szülés fájdalmait szenvedem, amíg erkölcsileg felemelkedtek, hanem azt írja: amíg Krisztus meg nem születik bennetek! Ismét Szent Pál központi gondolatánál vagyunk: Aki megkeresztelkedett, az Krisztusban új életet, Isten gyermekének életét kapta. Ezáltal Krisztus élő tagjává változott: egy „új teremtménnyé” lett. De itt még valami többről is szó van. A keresztség által valóban mindez bekövetkezett, de még csak mintegy „embrionális” szinten. A keresztség általában még csak az új élet, az új teremtmény „fogantatását” jelenti. Krisztusnak fejlődnie, növekednie kell bennünk, és a „születés kínjait” kell elszenvednünk ahhoz, hogy uralomra jusson, alakot és formát öltsön, megszülessen! A szülés-születés fájdalmait együtt szenvedjük mindig újra minden szerettünkkel, akiknek segíteni akarunk Krisztust győzelemre juttatni.

Elsősorban itt van a házastársunk és a saját gyermekeink. Nem elég megszülni, etetni, gondozni a testüket. Főleg arról kell gondoskodnunk, hogy Krisztus megszülessen, uralomra jusson bennük, hogy egyre inkább betöltse az életüket. Ez egy állandóan megmaradó, megújuló munka. Krisztusnak azután is, mindig tovább kell bennünk növekednie, vagyis teljesen ki kell töltenie és birtokba kell vennie életünket, testünket, szellemünket, szívünket és lelkünket, hogy mi is elmondhassuk: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem”. (Gal 2,20) Vagyis úgy kell élnem, hogy nemcsak állatbiológiai életem van, nemcsak az angyalok szellemi életét élem, hanem a legnagyobb dolog, amire minden irányul, ami életem fő értelme és értéke: Krisztus él bennem, Krisztus szól, hat általam, Krisztus szenved és imádkozik bennem (Róm 15,18; 2Kor 1,5).

Ha most ezt a férj és feleség viszonyára alkalmazzuk, akkor elmondhatjuk, hogy a házastársi szerelem-szeretet és tisztelet végső alakja a bennünk élő Krisztus. Mindketten egy él˝o Krisztus-kép, Krisztusnak egy-egy tagja vagyunk. Sőt, a házasságunkban és a családunk közösségében is Krisztus akar megtestesülni, megszületni és kiteljesedni. Úgy kell tehát élnünk egymással, hogy Krisztus újraszületését elősegítsük, vállalva ezért a szülés és születés kínjait.

Hogyan tudjuk majd felismerni, hogy mi illik hozzánk? Isten gyermekei vagyunk, Istenből születtünk. Ez azt is jelenti, hogy szükségünk van és meg is kapjuk azt a természetfeletti érzékszervet, amivel meghalljuk, meglátjuk, megértjük Isten üzeneteit, és hozzá az értelmet is, hogy el tudjuk bírálni, hogy mi illik Isten gyermekeihez. Számunkra, a keresztény házasság és család számára ennek az „érzékszervnek” a csírája és sajátos formája a házasság szentségi kegyelmében van elrejtve. Ezért a keresztény házasság nem előírások és tilalmak gyűjteménye, hanem a felekben és a közösségben is érzékelhető isteni élet, mely fokozatosan, a saját törvényei szerint szabadon, a szülés kínjai közt bontakozik ki Isten fiainak, családjának boldog és boldogító, értelmes szeretet-teljességére.

Forrás: Szerelem és szeretet (Küldetésünk titkai 12.) Letöltve innen: http://vmek.uz.ua/04100/04190/04190.pdf Fotó: pexels