Az egyházi év utolsó vasárnapján a katolikus egyház Krisztusra, mint az idő és a történelem végtelen urára tekint. Talán úgy érezzük, mintha valami ellentmondás lenne ebben a megfogalmazásban. Hiszen milyen király lehet az, aki ékes korona helyett töviskoszorút visel, aranyos trónus helyett a véres kereszt magasáról tekint le ránk, rettenthetetlen és kegyetlen harcosok helyett pedig tizenkét mezítlábas tanítvány kíséri... - ez a "stílus" természetesen minden korban idegen volt az uralkodói ideáltól. Tanítása, követőinek közössége mégis kiállta az idők próbáját. Bár sohasem mondta, hogy számbeli fölényben lesznek hívei, ellenben olyanokat gyakran hangoztatott, "Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak..." S valóban, az egyház két évezredes történelme során folyamatosan jelen van a keresztényüldözés a föld valamely pontján, mely ma sajnálatos módon ismét erősödik...
Csupán evilági gondolkodásmóddal aligha érthetnénk meg a lényeget, ugyanis Krisztus király uralma egészen másról szól. Leginkább az irgalmas szeretetben nyilvánul meg.  Abban a szeretetben, mely a rosszat is képes jóval viszonozni. Abban az irgalomban, mely soha sincs olyan távol és magasan, hogy ne lenne képes akár a legkisebbekhez is lehajolni. Bármit is kövessünk el, ha eleven bennünk a bánat, mindig képes megbocsátani, mert ő az irgalmas Atya Fia...
Nagypénteken délben Jézussal együtt két gonosztevőt is keresztre feszítettek. Egyiket jobbról, másikat balról. A "bal lator", bár ugyanazt a büntetést kapta, s minden bizonnyal ugyanúgy szenvedett, mint Jézus, mégis káromolta. Ezzel szemben jobb oldali társa megfedte, majd Jézushoz fordult: "... emlékezzél meg rólam, amikor eljössz uralmaddal." "Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban" - válaszolta Jézus. (Vö.: Lk 23,39-43)
Emberi természetünk fogyatékossága, hajlunk a rosszra. Ezért aztán kár is egymásra mutogatnunk és azon veszekednünk, hogy melyikünk a bűnösebb. Valamennyien rászorulunk Isten irgalmára. Nagy-nagy reménységünk azonban, hogy mindannyian osztozhatunk az Isten-ország örömében, ahová a "jobb lator" az utolsó pillanatban bebocsáttatott. Adja Isten, hogy szívünk utolsó dobbanása előtt a mi ajkunkról is felszakadhasson a sóhaj: emlékezzél meg rólam Jézus, amikor eljössz uralmaddal...