Képzeld el ezt: két telefon cseng. Melyiket veszed fel először? Most pontosítsuk ezt az elképzelt jelenetet. Ha tudnád, hogy az egyiken Krisztus, a másikon a Sátán hív, melyiket vennéd fel és melyiket hagynád figyelmen kívül?
Valójában Krisztus is és a Sátán is folyamatosan „hív” bennünket.
Mindkettő arra kér mindegyikünket, hogy lépjünk kapcsolatba velük, kövessük őket. A baj csak az, hogy a világ megpróbálja gyengíteni és hitelteleníteni Krisztus hívását, ugyanakkor felerősíti és dicsőíti a Sátánét, bár ez utóbbi nevét általában szereti elrejteni. Loyolai Szent Ignác tudott a két egymással versengő hívásról, és erről szól meditációja: „A két lobogó alatt” („The Two Standards”).
Szent Ignác azt mondta, hogy a Sátán csábításának három fő ismérve a kapzsiság, az önteltség és a büszkeség. A Sátán a legfőbb szószólója a „vásárlásterápiának”, amely arra tanít minket, hogy anyagi dolgokban keressük az örömünket, az embereket pedig használjuk ki vagy dobjuk félre. Azt bizonygatja, hogy nem lehetünk igazán boldogok a legújabb, a legjobb és a legdrágább holmi nélkül. És ha ez nincs meg nekünk, akkor valaki mást okolhatunk, és el is vehetjük – mert megérdemeljük!
Az “ önteltség”, „elbizakodottság” szót manapság nem halljuk túl gyakran. De láthatjuk működés közben, amikor valaki azon méri le az élete értékességét, hogy hány követője van a közösségi médiában: bármit is kell tenni azért, hogy több lájkot és megosztást kapjunk, az önteltség segít, hogy megtegyük. A tömeg figyelme függőséget okozó szer, és vannak olyanok, akik ha egyszer megkóstolják, nem tudnak betelni vele. Pánikba esnek, ha a szer megfogyatkozik vagy már nem okoz elégedettséget. Bármelyik gyógyulófélben levő függő mesélhetne erről a szörnyű dinamikáról.
A “büszkeség” furcsa szó. A gyerekeknek azt mondjuk: „Legyél büszke a munkádra!”, azaz „Ne adj be összecsapott házi feladatot!” Ugyanakkor azt is mondjuk nekik: „A büszkeség bűn.” Akkor most melyik az igaz? A megfelelő tisztelet Isten és embertársaink, valamint önmagunk iránt a büszkeség jogos formája, vagyis a megfelelő büszkeség gátol meg minket abban, hogy Istent meggyalázó, embertársainkat lenéző vagy saját emberi méltóságunkat csorbító módon viselkedjünk. Az ördögi büszkeség viszont olyan gondolkodásmód, amikor azt hisszük, hogy annyira különlegesek vagyunk, hogy a hétköznapi szabályok, a szokásos udvariasság és a korrekt viselkedés, sőt az erkölcsi törvények ránk nem vonatkoznak.
Egy másik ajánlat
Túlságosan hajlamosak vagyunk arra, hogy bedőljünk a csillogó hirdetéseknek, melyekkel a „világ, a test és az ördög” csábít bennünket. Ha magunkra vagyunk hagyva, csak rossz véget érhetünk. Könyörületes módon Krisztus más utat kínál nekünk, ami – elsőre legalábbis – lehet, hogy nem tetszik majd.
Kommentáld!