Krisztusban szeretett testvéreim!

A mai pünkösdszombati búcsú Mária-zarándoklat, de holnap, pünkösd napján a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. A Szentírás tanúsága szerint a Szűzanya és a tanítványok együtt voltak, együtt készültek, együtt imádkoztak, együtt várták a Szentlélek kiáradását.

Zarándokolni és együtt lenni: a koronavírus-járvány miatti állami rendelkezések következtében épp ez a két elem hiányzik idei ünneplésünkből. De hogyan lehet így ünnepelni? – tették és teszik fel sokan a kérdést.

Egy idős bölcs ember tanyán gazdálkodott fiával együtt. Egy vihar alkalmával lovaik megijedtek, és elszabadulván elkóboroltak. Keresték őket, de nem találták meg. A szomszédok sajnálkoztak rajtuk, és azt mondogatták, hogy milyen nagy rossz érte most őket. Az öreg bölcs erre így szólt: „Honnan tudjátok, hogy ez rossz?”

És valóban, pár nap múlva a lovak visszatértek, de magukkal hoztak pár vadlovat is. Így lovaiknak száma kétszeresre növekedett. A szomszédok erre ezt mondták: „Örülünk, hogy ilyen nagy szerencse ért”. Az öreg bölcs ismét megkérdezte: „Honnan tudjátok, hogy ez jó?”

A vadlovakat az öreg bölcs fia be akarta törni, leesett a lóról, eltörte a lábát. A szomszédok most sopánkodtak: „Jaj, milyen nagy rossz érte magukat!” Az öreg ismét megkérdezte: „Honnan tudjátok, hogy ez rossz?”

Háború tört ki, és a fiatalokat behívták katonának. A bölcs öreg fia azonban nem vált be, mert törött volt a lába. Így a rossz jónak bizonyult, mint ahogy előzőleg a jó rossznak…

Krisztusban szeretett testvéreim!

Az elmúlt hetekben, különösen az utóbbi napokban jóformán mindenkitől csak szomorú, letört, csüggedt reakciót kaptam, ha szóba került a mai ünnep. És érthető… Elmarad a megszokott nagy tömeg. Elmaradnak a zarándokcsoportok. Elmarad a megszokott ünneplés. Elmaradnak a távolról jövő vendégek, elmarad a hazalátogató családtag. Nincs mellettem a zarándoklat alatt az idegen, akivel szóba elegyedek, aki megoszt velem egy gondolatot, egy élettapasztalatot, és kiderül, hogy testvérek vagyunk… Elmarad a letört és hazavitt nyírfaág, elmarad a búcsúfia…

Ma délelőtt, miközben az autóban errefelé tartottam, egy üzenetet kaptam. Ez állt benne: „Vár minket a jó Mária. Olyan, amikor a vándormadár érzi, hogy útra kell indulnia, benne van a génjeinkben. És én itthon ülök…”

Kedves testvéreim!

„Honnan tudjátok, hogy ez rossz?” A jó Isten soha nem akar rosszat népének! „Ami van, annak szabad lennie!” – mondja Mustó Péter jezsuita atya. Ha Isten megenged valamit, amit rosszként élek meg, rágódhatom rajta, emészthetem magam, kereshetek magyarázatokat, de a tényen nem tudok változtatni. Nem értem meg, lehet, hogy fáj, de akkor is tudnom kell, hogy Isten jó és jót akar népének!

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27, 46) – fohászkodik Jézus a kereszten. Úgy érzi, hogy Atyja elhagyta őt – aztán harmadnapra kiderül, hogy mégsem.

A történelem folyamán nem egyszer érezhette úgy népünk, hogy Isten elhagyta, elfordította tőle arcát. És ha ezeket az alkalmakat, ezeket a történéseket felidézzük, rendszerint megkísért bennünket a siránkozás, a kesergés, a mélységes gyász érzése.

És akkor Ferenc pápánk szavai jutnak eszembe, aki egy évvel ezelőtt itt, Csíksomlyón, azt mondta, hogy „nem szabad elfelednünk vagy tagadnunk a múlt összetett és szomorú eseményeit”, de arra biztatott, hogy tudjunk a jövő érdekében cselekedni, „kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében”.

Krisztusban szeretett testvéreim!

Különös, furcsa, szokatlan a mai ünneplésünk. De hadd szabadjon újra föltennem a kérdést: „Honnan tudjátok, hogy ez rossz?” A koronavírus-járvány alatt sokszor megfogalmaztuk, hogy annyi minden átértékelődik bennünk… Megtanulhattuk, hogy mi az igazán értékes, a maradandó, a lényeges. Meggyőződésem, hogy a csíksomlyói pünkösdszombati búcsúval is ugyanez történik. A járvány visszavezet bennünket a lényeghez, az ünnep magvához.

És ezt megfogalmazhatjuk a történelem segítségül hívása által, kezdve az 1352-ben tett fogadalomtól, majd az 1484-ben VIII. Ince pápa által adott búcsún keresztül egészen napjainkig, amely mélyen beivódott a vidék katolikusainak lelkébe a ferencesek szolgálata által.

De még inkább megfogalmazza a csíksomlyói pünkösdszombati búcsú mibenlétét, lényegét szentéletű Márton Áron püspökünk, amikor 1949-ben azt mondja szentbeszédében: [összegyűltetek], „hogy tanújelét adjátok hiteteknek, és a boldogságos Szűzanya által megerősödve, továbbra is kitartsatok, minden megpróbáltatásotok ellenére a katolikus anyaszentegyházba vetetett hitetekben”.

Tavaly pedig Ferenc pápa így fogalmazott: „Ti minden évben, pünkösd szombatján elzarándokoltok ide, hogy eleget tegyetek őseitek fogadalmának, megerősödjetek az Istenbe vetett hitben és a Szűzanya iránti áhítatban”.

A csíksomlyói pünkösdszombati búcsú történetében nem a mai az első alkalom, amikor nem gyűlhetünk össze. De hitünk kifejezésének, a Szűzanyához való ragaszkodásunknak mindez nem lehet akadálya.

A mostani járvány és a vele járó karantén sok mindenre megtanított, megtaníthatott. Hiszem, hogy arra is, hogy tudjuk értékelni az ünnepet, a találkozást.

Milyen rossz érzés volt, amikor valaki nagyon készült a Csíksomlyói Szűzanyához, de betegség vagy más ok miatt végül nem tudott eljönni. Most mindannyian otthonmaradottak vagyunk és még búcsúfiát is hiába várunk.

Kedves testvéreim!

„Honnan tudjátok, hogy ez rossz?” Ne feledjük, hogy a történelem ura az Isten, aki mindig jót akar nekünk! Vállaljunk sorsközösséget és higgyünk abban, hogy a Szűzanya, a Napbaöltözött Asszony megsegít. Nem zarándokolhattunk most el ide, nem lehetünk fizikailag együtt, de a Szűzanyához való gyermeki ragaszkodásunkat semmi és senki nem veheti el.

Imádkozzunk az aranyrózsás csíksomlyói segítő Szűzanyához: „Mindannyian a gyermekeid vagyunk, nem vagyunk árvák, mert Te velünk vagy és vigyázol ránk. Róma püspöke arra bíztatott, hogy őrizzük meg Erdély örökségét, mely számunkra először Te vagy. Ígérjük gyermeki szeretettel, hogy Hozzád, csíksomlyói Szűzanyánk és Szent Fiadhoz, Urunkhoz, Jézus Krisztushoz hűségesek maradunk. Ámen!”