„Amikor Jézus Cézárea Filippi vidékére ért, megkérdezte tanítványait: Kinek mondják az emberek az Emberfiát? Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának. Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus ezt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.”
Máté evangéliuma 16:13-18
Nagyon régen történt, de még mindig tisztán emlékszem minden mozzanatára. Fent jártunk, messze északon, Cézárea Filippiben. Nem értettem, minek megyünk oda, hisz az pogányok lakta vidék. Nem inkább Jeruzsálemben vagy a tó partján kellene lennünk? A mi népünk fiai között, hiszen értünk jött el, hogy véget vessen a rómaiak elnyomásának.
Először azt kérdezte tőlünk, kinek mondják őt az emberek? Elég nagy volt a skála. Valljuk be, voltak, akik sarlatánnak tartották, voltak, akik egy prófétának a sok közül, de akadtak olyanok is, akik messzebbre mentek, Keresztelő Jánosnak, Illésnek, vagy egynek hitték a régi nagyok közül.
Aztán nekünk szegezte a kérdést: szerintünk, ki ő? Mindig is tudtam a választ. Ő az. Ő az, akiről jövendöltek a próféták, Ő a Megígért, a Krisztus, az élő Isten Fia. Mióta elhívott a halászhálók mellől – megjegyzem, életem legjobban sikerült fogása után, amit szintén neki köszönhetek – nem volt efelől semmi kétségem. Kinek kellene egy magamfajta, tanulatlan halászember? De Ő elhívott. Tekintete áthatolt rajtam, látta minden eddigi rossz döntésemet, minden hazugságot, gyávaságot, hirtelen haragot, és elhívott, hogy legyek emberhalász. Az Ő tanítványa.
Hosszú és fájdalmas volt az út, mire megértettem, nem én vagyok a lényeg. Nem a teljesítményem, a gyors és helyes válaszaim, a nagy szám, az elképzeléseim és dédelgetett vágyaim, hanem Ő. Nem az, amit én teszek, hanem amit Ő tett értem.
Nem én vagyok a kőszikla. Hanem Krisztus, az élő Isten Fia! Ő, aki elhívott a halászhálók mellől, aki megengedte, hogy a legmagasabb és legmélyebb pillanataiban is ott legyek mellette. Ő, aki előre figyelmeztetett, hogy meg fog szólalni a kakas, és aki már akkor megbocsátott, amikor én még mindig csak fogadkoztam, hogy én sose…
Ő, aki némán tűrte a megaláztatást, az igazságtalanságot, és tette egyik lépést a másik után a Golgota felé, miközben azt a keresztet cipelte a hátán, amit nem neki kellett volna. Ő, aki feláldozta magát érted és értem. Ő a Kőszikla, és nekünk Rá kell építenünk.
Ő az egyetlen esélyünk a menekülésre, az életre. És ha Vele vagyunk, támadhat akárhogy is az ördög, a Kőszikla állni fog örökké.
Kommentáld!