Milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a Montserrat-ház elindulása óta?

A ház 2008-ban indult, de aztán a Párbeszéd Háza felújítási munkálatai miatt egy ideig szünetelt a működése. Összesen három évfolyam járta végig az utat. A Monsterrat-háznak kettős feladata van: az egyik a hivatástisztázás. Olyan fiatalok töltenek itt egy évet, akik számára opció a papság vagy a szerzetesség. Tehát ez az egy év arra való, hogy kiderüljön: valakinek tényleg a papságra, szerzetességre van-e hivatása, vagy nem. Így aztán persze olyanok is vannak, akik úgy fejezik be az évet: átimádkoztam, végiggondoltam, és úgy látom, hogy a házasság az utam. A másik feladat: akikben megerősödik a papi-szerzetesi hivatás, azok ízelítőt kapnak ebből az életmódból is. A körülmények modellezik a jezsuita szerzetesi életet. Az ember növekedő lény, egy szerzetesi életmód meglehetősen különbözik a világitól, így hasznos lehet az átmeneti év. Általában 4-5 ember van egy évfolyamban.

A Montserrat-ház elég specifikus intézmény a magyar szerzetesi világban, mások ugyan csinálnak például hivatástisztázó lelkigyakorlatot, de ilyen bentlakásos intézmény csak ez van, nem?

Nők számára tart a Jézus Szíve Társaság hivatástisztázó évet, ez az Emmausz-ház. Az a mienkhez sokban hasonló. Férfiak számára tudtommal csak nálunk működik ilyen intézmény. Persze van a szerzetesi jelöltség, például a ferenceseknél, de ez nem önálló közösséget jelent, hanem része a szerzetesi felkészülésnek, és a jelölt a szerzetes közösséggel lakik együtt. Ennek a Montserrat-közösségnek van önállósága, nem élnek együtt a jezsuitákkal, egy emelet választ el bennünket.

Hányan éltek itt a közösségben eddig, és közülük hányan választották a papi-szerzetesi hivatást?

Az első évfolyamban öten voltak, ebből négyen ebbe az irányba mentek tovább. A második évfolyamon is öten voltak, ketten lemorzsolódtak, hárman viszont megerősödtek papi-szerzetesi hivatásukban. A harmadikon összesen hatan voltak, közülük kettő jezsuita, egy ferences irányban indult el, ketten a házasság mellett döntöttek, és valaki még tovább keres. Összességében a programban résztvevők több mint a fele a papi-szerzetesi vonalon ment tovább.

Említette, hogy volt valaki, aki ferencesnek ment. Mennyire jezsuita-specifikus a képzés?

Alapvetően a szentignáci lelkiség hatja át az évet. De úgy is van meghirdetve, hogy nem kizárólagosan jezsuita a kimenetel, várjuk a más szerzetesi közösségek vagy az egyházmegyés papság felé orientálódókat is, ha nyitottak a jezsuita imamódok iránt. A mi lelkiségünk egyetemes, legalábbis olyan értelemben, hogy mások számára is használható.

Mit takar a montserratos életmód?

Sok szempontból hasonlít a mi jezsuita életmódunkhoz. Nem teljesen zárt világ, hanem van nyitottsága, de mélysége is. Áthatja az egész évet a személyes imádság: a lelkigyakorlatok a mindennapokban, személyes ima a Szentírás alapján s a lelki vezetés, személyes kísérés. Ez fontos, mivel a fiúk életdöntést készülnek hozni, amiben fontos szerepe van a megkülönböztetésnek. S vannak persze közösségi programok, közösségi estek, közösségi szentmise, kirándulások, képzések; rendszeresen felmegyünk Dobogókőre például, és egy intenzívebb hétvégét töltünk együtt. Tartunk lelkinapokat középiskolásoknak, ilyenkor ők segítenek nekem, azaz munkatársi viszony is van köztünk. Ugyanakkor mindeközben ők egyetemre, főiskolára járnak vagy épp dolgoznak. Ebben az évben csatlakozott két erdélyi fiú is, akik otthagyták az otthoni munkahelyüket. Munkát pedig nehéz találni, főleg olyat, ami passzol ehhez a kereséshez, szociális jellegű. Ezért ők gyakorlatilag önkéntes éven voltak: a Congregatio Jesu szomszédos Ward Mária iskolájában segítettek, délutánonként roma gyerekeket korrepetáltak, a roma szakkollégiumban rendezték a könyvtárat, stb.

Hogy néz ki a montserratosok egy napja?

Nincs meghatározva, hogy mikor kell kelni, feküdni, van kulcsuk, akkor jönnek-mennek, amikor akarnak, ilyen értelemben szabadok a fiúk. Elvárom viszont tőlük, hogy imádkozzanak és járjanak szentmisére, ha nem is minden nap, de ne csak vasárnap. A cél, hogy felnőtt emberként, szabadon tudjanak értékek mellett döntést hozni. Nem ülünk a nyakukon folyamatosan. Havonta egyszer szabad hétvége van, akkor haza lehet menni. El kell szakadni otthonról, de nem olyan radikális elszakadásról van szó, mint a noviciátusban, de azért hetente sem mászkálnak haza. Van egy bevásárló és egy elöljáró a közösségben, a koordinátor. Vannak takarítási feladatok, van, aki a kasszát kezeli. Havonta beadnak pénzt a közös vásárlásra. A szerepek havonta váltakoznak, így mindenki megtanulhatja, milyen vezetőnek, illetve vezetettnek lenni.

Hogy épül fel az év pedagógiai-lelki programja?

Ez nagyjából Szent Ignác harminc napos lelkigyakorlatának tematikája alapján megy. Ebben az első időszaknak önismereti fókusza van, ez a megtisztulás útja. Feltesszük a kérdést: mire vagyunk teremtve? Rámutatunk arra az alapvető igazságra, hogy Isten szeret engem. Az isteni szeretetre épül az egész élet, ami enélkül homokvár. Szeretve vagyok, úgy ahogy vagyok! És innen indul, hogy azért ezzel együtt vannak rendezetlenségeim. Ezekkel szembe kell nézni, és kezdeni kell valamit velük. Lehet, hogy vannak olyan elvarratlan szálaink, amelyek más szakmai segítséget is igényelnek, például terápiát. Ezután áttekintjük a kapcsolatainkat. Van egy olyan időszak, amikor az életállapotokkal foglalkozunk, hogy milyen világinak, házasnak, papnak, szerzetesnek lenni. Ezután jön a nyolc napos lelkigyakorlat, aminek a végére jó esetben eldől, hogy miként tovább.

Lát valamilyen tendenciát, hogy milyen emberek mennek papnak, szerzetesnek?

Voltak húszas, illetve a harmincas évei elején járó fiúk is, akik jelentkeztek. Az elmondható, hogy mindenki nyitott volt a mélyebb lelki életre. Többnyire elértek már egy-két dolgot az életben, tehetséges emberek. Összességében normál típusok, nem jámborabbak, nem vagányabbak az átlag katolikusnál, persze volt vagányabb és jámborabb fajta is. Komolyabb, elkötelezettebb keresztények mind, s ilyen háttérrel is rendelkeznek. Intenzívebb közösségi háttér, család áll mögöttük. De ez nem meglepő. A gondviselés ajándéka, hogy jöttek ezek a fiúk, tavaly például júliusban még csak egy jelentkező volt. Ilyenkor mindig imádkozom, Máriához és Kaszap Istvánhoz, mondom a novénákat, mivel meg vagyok róla győződve, hogy a hirdetéseken túl Isten ajándéka, hogy vannak itt emberek.

Hogyan látja, ha valaki alkalmatlan a papi-szerzetesi életre, akkor miért alkalmatlan?

Általában valamilyen pszichés probléma miatt. Ez nem azt jelenti, hogy őrült vagy nagy személyiségzavara van, de előfordul, hogy valakiről kiderül a közösségben, hogy mindenki ki van rá bukva, agyára megy a többieknek. S ennek pszichés oka van, amiről nem feltétlenül tehet, hanem hozza magával. S megoldani sem lehet egy csapásra egy elhatározással, hogy „most én ilyen leszek”. Persze nehéz megmondani valakinek, hogy alkalmatlan, főleg ha ő is nehezen hallja meg a javaslatomat, hiszen épp ez az egyik problémája.

A Montserrat-házon kívül van önkéntes év és útkeresés éve is a jezsuita programok közt. Ezek miről szólnak?

Igen, ezekben kevésbé a papi-szerzetesi hivatás van fókuszban, hanem az általános keresztény hivatás. Az útkeresés éve egy olyan ház, ahol nyolc-tíz fiatal lakik együtt, közösségben, rendszeres hétvégés programjaik vannak, a hangsúly az imaéleten, önismereten és az otthontól való elszakadáson van, s a keresztény nagykorúságra nevel. Az önkéntes év hasonló a lelki programját tekintve, de az ott lévő emberek nem folytatják azt, amit csináltak addig, nem tanulnak és dolgoznak, hanem szociális önkéntes tevékenységet folytatnak. Őket a rend látja el, persze nem kapnak nagy fizetést, de arra elég a pénz, hogy az egyszerű, evangéliumi életmódot folytatni tudják. Aki nem látja, hogy merre tovább, mit csináljon, például érettségi után, vagy az egyetemi tanulmányok egy pontján, akkor itt kikristályosodhat a számára az útja. Vannak ilyen élethelyzetek, amikor arra jutunk, hogy jó lenne valami értelmeset csinálni, egész mást, mint eddig, ami másnak is hasznos. Személyiségformáló tud lenni, ha sosem látott helyzetekkel találkozunk.

S mik a tapasztalatok az önkéntes évvel és az útkeresés évével kapcsolatban?

Az önkéntes év még csak most szeptembertől indul igazán. Az útkeresés éve már évek óta működik, ide többnyire fiatal, katolikus értelmiségiek jönnek, lányok és fiúk is, akik egyetem után vannak, még a szüleinél laknak, s szeretnének elköltözni, de az albérlet drága. Elmenni, együtt lakni másokkal, közösségi elmélyüléssel, keresni az utunkat, erre vágynak. Ez a keresztény felnőtt életbe való átmenet. Emberileg is, hitbelileg is sokat tudnak fejlődni, barátságok köttetnek az év folyamán. Mindez hiánypótló. Sokan nincsenek hozzászokva, hogy együtt kell élni másokkal, nem a családdal, hanem idegenekkel, és munkamegosztás van, konfliktusokat kell megoldani. Itt felismerheti a saját árnyoldalait és tud velük mit kezdeni. Az emberi növekedés különleges lehetősége ez, amely abban segíthet, hogy később egy elkötelezett életállapotban sikerrel tudjanak szembenézni az élet kihívásaival.

SzG/Magyar Kurír