Kolostor , vagy családi fészek...? (Történetek)

Amikor megismertem, már idős asszony volt, réveteg tegintetű, elgondolkodó, alig megszólaló. Elsőpéntekenként mindig felkerestem, de így is legalább egy év telt el, míg végre feltárta szivének titkát, elárulta szomorúságának okát. Mivel Terike néni már rég nincsen közöttünk, titkát megoszthatom a Kedves Olvasóval abban a meggyőződésben, hogy odafenn biztosan nem bánja, talán még örül is annak, hogy esetén mások okulni fognak.
Háborús idők járták akkor, a front még messze volt, katonáink orosz földön harcoltak, Terike néni ekkor tizenhétéves pirospozsgás falusi lány volt. Gyermekkora óta különösen vonzotta kis Szent Teréz életpéldája, egyrészt védőszentje is volt, másrészt úgy érezte, hogy a fiatal kármelita apáca szinte integetve hívja: Gyere közénk, légy te is Jézus jegyese. Mindennap a szentmise után letérdepelt Szent Terézke szobra előtt, imádságos lélekkel töprengve azon, tényleg van-e apáca hivatása. És ekkor, amikor már-már eldöntötte, hogy zárdába vonul, elébe állt egy legény, akit Ferencnek hívtak. Tehetős gazda fia, dolgos, iparkodó, vallásos és amellett jóvágású délceg fiú is volt. Olyan aki után epekedve néznek a lányok..., nos ez a legény megszólította: Terike, már régóta figyellek, tudom, hogy dolgos lány vagy, tiszta lelkű, istenfélő, imádságos lélek, azt gondolom, hogy bennünket a jó Isten is egymásnak teremtett.- Minek teketóriázzak: légy az én feleségem...! Mivel Terike is szerelemre és anyaságra érett egészséges lány volt, szíve hevesen megdobbant, azonban majdnem felsikoltott, mert eszébe jutott: ez nem lehet, mert úgy érzi, hogy őt kis Szent Teréz hívja a zárdába! És elkezdődött egy kételyekkel, bizonytalanságokkal teli időszak. Mindezt elmondta édesanyjának is, aki azt javasolta neki: Menj lányom a plébános úrhoz, neki mondd el bajodat, papi ember, hozzáértő ember, ebben a dologban ő biztosan segít dönteni. Igy is történt, Terike elment a parókiára, feltárta szive titkát és bizonytalanságát. Az öreg plébános, derék magyar ember, miután végig hallgatta a lány segélykérő szavait, egy kis hallgatás után ezt mondta: Terike, ismerlek én is, tudom, hogy jóravaló lány vagy, nézd, a keleti fronton pusztul a magyar, folyik a magyar vér, én azt javaslom, hogy menj nyugodtan férjhez Ferihez, aki méltó férjed lesz, és szülj hazánknak sok kisgyermeket a sok elesett magyar helyébe és majd azért imádkozz, hogy a jó Isten hívjon meg gyermekeid közül valakit az ő követésére. Terike pedig abban a hiszemben, hogy a "lelkiatya szava Isten szava", elfogadta ezt a döntést. Megvolt a lakodalom, telt-múlt az idő, a gyerekek sorra születtek, de Terike nem volt igazán boldog, úgy érezte, hogy valahol megtagadta az Úr Jézust, hogy inkább zádába kellett volna vonulnia..., az pedig hogy gyermekei közül nem hogy egy sem lett pap, vagy apáca, az istentelenség korszakában öt gyermeke közül felnőttként négy még a templomba sem járt..., biztossá vált benne, hogy mindez azért van, mert ő annak idején nem követte Jézus hivó szavát...! Közben ősz hajú öregasszony lett, szomorú tekintetű, elgondolkodott, önmagát vádoló, Terike néni. Férje megértette őt, nekem ugyan soha nem mondta, de mivel derék, feleségét szinte imádva szerető ember maradt élete végéig, el tudom képzelni, hogy biztosan bocsánatot kért feleségétől, amiért akkor, ötven évvel ezelőtt megbolygatta életét, és miatta feladta hivatását...
Eddig a történet.
- Tanulsága? Az első: aki feladja hivatását, az soha nem lesz többé igazán boldog, a második: azt pedig, hogy kinek van hivatása és kinek nincsen, azt elsősorban az hivatott eldönteni, akit ez érint, akinek lelkében ilyen érzések, gondolatok, megjelennek. Mindenki más csak segithet jól látni és megkeresni azt, ami a lélekben valóban van...