Március 16.

*Worms, 970 körül. +Köln, 1021. március 16.

III. Ottó császár (983--1002) leghívebb barátja, legbefolyásosabb tanácsadója és kancellárja volt Heribert, a későbbi kölni érsek. A császár, akinek mintaképe volt Nagy Károly, világot átfogó terveket szőtt: birodalmát keresztény birodalommá akarta tenni, amelyben a császár és a pápa együttesen uralkodik. A fiatal uralkodó ókori mintaképeket is állított maga elé; Rómát az Aventinuson levő rezidenciával együtt új birodalma középpontjának tekintette. Hogy kancellárjának, Heribertnek mennyi része volt ezekben a tervekben, arról nem szólnak a források, a császár küldetésébe vetett hit azonban elevenen élhetett benne, különben aligha maradhatott volna meg mellette ilyen fontos tisztségben.

Heribert 970 körül született Wormsban Hugó gróf fiaként. Tudományos és teológiai képzettségét a wormsi dómiskolában szerezte meg. Hosszú időn át élt a lotharingiai Gorze reformkolostorában anélkül, hogy a rendbe belépett volna. Miután visszatért Wormsba, a dóm prépostja és III. Ottó kancelláriájának tagja lett; a császár 994-ben Itália kancellárjává nevezte ki. Még ugyanebben az évben vezető szerephez jutott Heribert az udvarban, és folytonosan a császár közvetlen közelében volt, minden útjára elkísérte. 998-ban átadta neki Ottó a németországi kancellár hivatalát is, és körülbelül ugyanebben az időben kapta meg a ,,logothetész''[7] ritkán adományozott címét, amely csak a császár legbizalmasabb tanácsadóit illette meg. 995-ben visszautasította a würzburgi püspökséget testvére, Henrik javára.

Amikor másodszor is felajánlották neki a püspöki széket, Heribert világi pályafutása tetőpontján állt. 997-ben együtt volt a császárral második római útján, amikor a kölni érsekség megüresedett, és a káptalan választása rá esett. Követte a hívást, elhagyta a császári udvart, és a tél közepén Kölnbe utazott. December 25-én szentelték püspökké.

Ezután megpróbált ereje szerint beilleszkedni új tevékenységi körébe. Főkancellár maradt ugyan Heribert, fő gondja azonban ettől kezdve az érsekségére irányult. Az 1000. évben III. Ottó környezetében csak ennek aacheni látogatása idején tartózkodott, mivel a város a kölni egyházmegyéhez tartozott. Két évvel később a császár magához hívta Itáliába. Heribert januárban érkezett meg Paternóba, még éppen idejében, hogy átvehesse a császár végakaratát, és mellette lehessen halála órájában. A birodalmi jelvényekkel és az uralkodó holttestével együtt visszaindult Németországba, s a császár földi maradványait Aachenbe vitte, ott azután húsvét vasárnapján ünnepélyesen eltemette. III. Ottó utódával, Szent Henrikkel (lásd: A szentek élete, 345. o.) már a hazautazás alkalmával ellentétbe került az érsek, amikor az a birodalmi jelvények kiadását követelte tőle. Heribert végül is engedni volt kénytelen a jövendő császár akaratának, a következő időkben azonban távol maradt a politikától. Főkancellárként III. Ottó halála után nem jelent meg többé.

Annál inkább tevékenykedett egyházmegyéje érdekében. Legfőbb terve, amely még III. Ottó életében megfogalmazást nyert: egy bencés apátság alapítása, a Köln melletti Deutzban valósult meg. Az apátság birodalmi javakkal történt gazdag ellátása az elhunyt császár végrendelkezése volt, s ezt Heribert hűségesen teljesítette is. Más javakat is adományozott a deutzi templomnak saját birtokából a templom 1019. május 3-án történt felszentelése alkalmából. Deutz volt Heribert életműve, amelyhez mindig különleges érdeklődés fűzte, anélkül, hogy püspökségének más templomait elhanyagolta volna. Gazdag alapítványokat köszönhet neki a Stablo-Malmedy, Werden és a kölni nagy Szent Márton- apátság.

Heribert tudományos érdeklődése csak néhány, neki ajánlott írásból tárul fel. Egy gorzei szerzetes, Albwinus neki ajánlotta az Antikrisztusról szóló művét, a remete Alkuin az erényekről és bűnökről szóló kis könyvét. Személyes jámborsága és szigorú egyházias érzülete mintaképül szolgált kortársainak; különösen a szegények és betegek iránti gondoskodását magasztalták: gyakran maga kereste fel őket, hogy ínségüket enyhítse. Egyházmegyéjében tett látogató útjai alkalmával rendszeresen tájékozódott minden plébániáról és kolostorról, a papság és a rábízott nép fegyelméről. Egyik látogató útja alkalmával súlyos lázban megbetegedett. A szentségek vétele után hajón Kölnbe vitték, s ott halt meg 1021. március 16-án. Kívánságára Deutzban temették el. Sírjánál számos csoda történt.

1227-ben IX. Gergely pápa avatta szentté. [7] logothetész (,,számadó, főhivatalnok''): bizánci udvari rang. A

keleti pátriárkák mellett is állt, a nyugati kancellár, illetve

helynök megfelelője. A kölni érsek címei közé tartozott az

archilogothetész.