Nem könnyű elfogadni az öregedést és a vele járó korlátokat, önállóságunk elvesztését, azt, hogy mások segítségére szorulunk, és már nem mi vagyunk a főszereplők. Ha azonban megbékélünk ezzel és csodálattal tekintünk az új nemzedékre, kitartunk a hitben, szépen tudunk elbúcsúzni az élettől. A pápa megemlékezett az afganisztáni földrengésről, a Mexikóban megölt jezsuitákról és azt kérte, hogy ne feledkezzünk el az ukrán népről.

Gedő Ágnes– Vatikán

(Jézus) harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!”„Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” (Jn 21, 17-18)

Az öregkorról szóló katekézissorozatának 15. részében a pápa János evangéliumából a feltámadt Jézus és Péter párbeszédét választotta elmélkedése témájául. Megható ez a beszélgetés, mert érződik belőle Jézus szeretete tanítványai iránt, és a hozzájuk fűződő lélekemelő, emberi kapcsolat. Ez különösen megjelenik Péterrel: gyengéd, közvetlen, erős, szabad és nyitott kapcsolat férfiak között az igazságban. János evangéliuma tehát ezzel a képpel zárul a Jézus és Péter közötti szeretetről.

 

Tegyük föl magunknak a kérdést: képesek vagyunk-e megőrizni a Jézus és tanítványai közti kapcsolat hevét, ebben a nyílt, őszinte, közvetlen, emberileg valóságos stílusban? Milyen a kapcsolatunk Jézussal? Olyan, mint az apostoloknak vele? Nem érezzük-e a kísértést, hogy az evangélium tanúságát egy szirupos kinyilatkoztatás gubójába zárjuk, amihez igazítjuk felszínes tiszteletünket? Ez a magatartás, ami tiszteletnek látszik, valójában eltávolít Jézustól, és egy elvont, énközpontú, világias hit felé visz el, ami nem Jézus útja. Jézus az emberré lett isteni Ige, aki emberként viselkedik, beszél, Isten-ember. Ezzel a gyöngédséggel, barátsággal, közelséggel. Jézus nem olyan, mint amilyennek a szirupos szentképecskék ábrázolják. Jézus közel van hozzánk.

 

Ferenc pápa ezután Jézus és Péter párbeszédének két gondolatát emelte ki, amelyek az öregségre és az időre vonatkoznak: a tanúságtétel és az élet idejére. Jézus figyelmezteti Pétert: amikor fiatal voltál, önálló voltál, amikor megöregszel, nem leszel a magad ura. A Szentatya hozzáfűzte: Nekem mondja, aki tolószékben kell, hogy járjak! De hát ilyen az élet, öregkorban jönnek ezek a betegségek, amiket el kell fogadnunk. Nincs már annyi erőnk, mint a fiataloknak! Jézus azt mondja, hogy a tanúságtétel együtt jár majd ezzel a gyengeséggel. Tanúskodnod kell Jézusról a gyengeségben, a betegségben és a halálban is. Loyolai Szent Ignác így fogalmazta meg: „Ahogy az életben, úgy a halálban is Jézus tanítványaiként kell tanúságot tennünk”.

 

János evangélista elmagyarázza, hogy Jézus a végső tanúságtételre utalt, a vértanúságra és a halálra. Érthetjük azonban általánosabban is ezt a figyelmeztetést: vagyis Jézus követésében hagyni kell, hogy alakítson minket a törékenységünk, tehetetlenségünk, a másokra utaltságunk akár az öltözködésben vagy a járásban. Te csak kövess engem – mondja Jézus. Egészségben, betegségben, önellátóan vagy rászorultságban, mindig kövessük Jézust, gyalog, futva, lassan, tolószékben, mindig. A pápa elmondta, hogy szeret úgy beszélgetni az idősekkel, hogy a szemükbe néz: mindig csillog a szemük, mely többet mond minden szónál, az életről tanúskodik. Ez szép és meg kell őriznünk az utolsó pillanatig, így követni Jézust, élettel teli.

 

Nem könnyű elfogadni az öregség hozta korlátokat, amikor gyengék vagyunk, betegségek gyötörnek, sokszor már magunkat sem tudjuk ellátni. Szembe kell néznünk törékenységünkkel, elfogadni, hogy már nem a mi kezünkben van a kezdeményezés, hogy búcsút kell lassan vennünk az élettől, mert nem mi vagyunk a főszereplők. Ugyanakkor meg kell őriznünk a tanítványok hűségét a megígért szeretethez, az igazság kereséséhez. Ne azzal törődjünk, ki követ minket, ne üssük az orrunkat mások életébe. Foglalkozzunk saját életünkkel, jelenlegi helyzetünkkel és kövessük Jézust. Kövessük az életben és a halálban, egészségben és betegségben, amikor sikeresek vagyunk, vagy amikor nehézséggel küzdünk és elbukunk. Mi, öregek ne legyünk féltékenyek a fiatalokra, akik elfoglalják a helyünket. Az öregkor bölcsessége az, ha szépen tudunk elbúcsúzni az élettől, mosollyal az arcunkon, megbékélve, hittel, csodálva az utánunk jövő nemzedéket és hálát érezve az Úr iránt. Ha el tudjuk mondani: megéltem az életem, itt van a családom, elkövettem bűnöket, de jót is cselekedtem. És akkor megleli a békét – ez az idős ember búcsúja. Végül a pápa a fiatalok és öregek közötti kapcsolat jelentőségét hangsúlyozta, mely kölcsönösen gyümölcsöző mindkét generáció számára.

 

Katekézise felolvasása után a Szentatya fájdalommal emlékezett meg az afganisztáni földrengés áldozatairól, pusztításáról. Megdöbbenve értesült két jezsuita rendtársa és egy világi hívő haláláról, akiket Mexikóban öltek meg. Imádkozik a katolikus közösséggel együtt, akiket ez a tragédia sújtott. Az erőszak nem oldja meg a problémákat, csak növeli a fölösleges szenvedést – tette hozzá.  Az audiencián pápamobilján körbejárva köszöntötte a híveket a Szentatya, mellette ukrán gyermekekkel. Ne feledkezzünk meg Ukrajnáról, az ukrán nép szenvedéséről! – kérte még a pápa.